gyűlölködés;

- Szeretünk gyűlölni

Valamelyest ráfizetéses üzletnek bizonyult a külhoni voksvadászat, hiszen minden erőfeszítés ellenére a környező országok potenciális levélszavazóinak kevesebb mint tíz százaléka élt a lehetőséggel. Az elmúlt négy évben arányosan csökkent is a szavazókedv, 2014-hez viszonyítva 11 százalékkal kevesebben vettek részt az idei választáson, annak ellenére, hogy segítők sora vitte házhoz az állampolgárságot, a regisztrációt, igény esetén segített az űrlapok kitöltésében, és elszállította a magyar külképviseletekre vagy a legközelebbi magyarországi választási körzethez a levélszavazatokat.

Pedig 2014 után az Orbán-kormány gyakorlatilag felügyelete alá vonta szinte a teljes erdélyi médiát: a határon túli magyar szavazó ugyanazt a magyar közmédiát fogyasztja, mint mi, ugyanazt az uszítást látja-hallgatja nap mint nap. És a kormány kezére játszhatott a Demokratikus Koalíció akciója is, amelyet a legtöbb külhoni a teljes közösséget célzó és megalázó gyűlöletkampányként élt meg - még akkor is, ha nem kettős állampolgár.

A fenti jelenségekről írva a minap abban reménykedtem, hogy a számok és a józan ész képes szertefoszlatni a kilóra megvett, a magyarországi polgár jövőjét fenyegető határon túli magyar sztereotípiáját; vagy legalább enyhíti a forrongó indulatokat és gondolkodásra készteti azokat, akik oly könnyen szórják a mocskot-átkot saját nemzettársaikra. De aztán elolvastam a kommenteket a cikk online változata alatt.

Ezek is csak azt a szörnyű sejtelmet igazolják, hogy mi, magyarok szeretünk gyűlölködni, mindaddig nem engedjük el gyűlöletünk tárgyát, míg újat nem kapunk helyette. A választási eredménytől lesújtott, reményvesztett baloldali választótáborban folyamatosan megfogalmazódik a kérdés, miként lehetett ennyire sikeres a kormányzat gyűlöletpropagandája, miként lehetett ennyi embert elhülyíteni a migráns- és Soros-veszéllyel. Talán úgy, ahogy a baloldalon a székely lett az ügyeletes mumus. Mert gyűlölni nemcsak tudunk, szeretünk is mi, magyarok - ideológiai-politikai hovatartozástól függetlenül.