Nem tündérmese. Nem délibáb győzte meg a magyarokat arról, az a jó, ha szegénységben és félelemben élnek, az a jó, ha esélyük sincs a boldogulásra. Elhitték a mesét, az ország jobban teljesít.
A kételkedés kényszere az emberré válás és az emberiség fejlődésének folyamatos motorja. Hiszen, ha valamelyik ősünk nem kételkedik abban, hogy természetes dolog a faágak között hintázva haladni, sosem próbálja ki a földön járást. Nem tudjuk, ki volt az a kétkedő, aki először gondolt arra, mellső lábait érdemes felemelni a földről, de köszönet jár érte. Köszönet jár annak az ősünknek is, aki nem hitte el, hogy földünk lapos. A kételkedésre épülő vizsgálódás döntött meg számos, korábban megkérdőjelezhetetlen tételt, változtatott meg ősi gyakorlatot, hozott újabb és újabb megoldásokat.
A világ felosztása
A világnak azon részein vannak komoly bajok, ahol az ott élők csoportja jelentős részéből kihalt, vagy ami még rosszabb, ki sem alakult a hatalommal szembeni kételkedés igénye. Ennek következménye, hogy nem vitatják a kialakult állapotokat, elfogadják a rájuk osztott szerepet, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Nevezzük a világnak ezen részeit kételkedésmentes övezetnek, még akkor is, ha bizonyos: mindig, mindenkor, mindenütt vannak olyanok, akik kilógnak a sorból, és akkor is, ott is kételkednek a hatalom szavahihetőségében, ahol ez tilos és ahol ezért üldözés lehet a sorsuk. Az ilyen övezetekben élők áldozatává válnak egy kis csoportnak, amelyik megkaparintva az irányítást a maga hasznára fordítja a megtermelt javakat, éppen csak annyit engedve át a többségnek, amennyi szükséges és elégséges a helyzet fenntartásához. Emellett működteti azt a rendszert, amely konzerválja a kialakult állapotot, illetve adott pillanatban megvédi a hatalmon lévőket. A kételkedésmentes övezet sorsa az elsorvadás. Ennek üteme lehet gyorsabb vagy lassúbb. A vég megjósolható. Eljön az a pillanat, amikor bekövetkezik a felocsúdás, és az ott élők átveszik sorsuk irányítását. Ennek a folyamatnak a kimenetele sokféle lehet: békés vagy kevésbé békés. Nagyon sok függ attól, hogy a kételkedésmentes övezetben élnek-e kételkedők és számuk milyen ütemben és mértékben emelkedik. (A teljesség kedvéért: azokban, akik nem kételkednek a hatalomban, hitté válik ez a bizalom. Ezért mindent – saját tapasztalataikat is - elutasítanak, ami nem egyeztethető össze hitükkel.)
Ott, ahol a kételkedés társadalmi szokássá válik, nincsenek többé megkérdőjelezhetetlen igazságok, megtámadhatatlan tekintélyek, természetessé válik a véleménynyilvánítás szabadsága, az információk mindenki számára rendelkezésre állnak, az iskola felkészít a megismerésre, a megértésre. Ahol a kétkedés társadalmi szokássá válik, ott szokássá válik az egymásra figyelés, a problémák közös megoldása. Ehhez az állapothoz általában hosszú út vezet.
Helyünk a világban
A választási eredmények alapján Magyarország is a kételkedésmentes övezetbe sorolható? Nehéz lenne erre a kérdésre más választ adni, mint az "igen". Ellenkező esetben nem lehetne viták és program nélkül győzelmet aratni a migráns és a Soros szavakkal. Hosszú és költséges kormányzati munka eredményeképpen alakult ki ez a "félszavakból is megértjük egymást" állapot, amely nem előzmény nélküli hazánkban, sőt mondhatjuk, ez a hagyományos viszony urak és alárendeltjeik között. A hatalom mindig tudta, mikor kell behunynia a fél szemét a béke kedvéért. Az idősebbek még emlékezhetnek a "békeharcra". Mindenki tudta, ki az ellenség, mit akar az állampárt. Sok mindent megúszhatott, aki ismerte a helyét és a szerepét a hadijátékban. A harc - a 2010-ben végrehajtott alkotmányos puccs után - ott folytatódik, ahol 1990-ben félbeszakadt. Változás a szereplők személyben van: Kádár helyére Orbán, az MSZMP helyébe a Fidesz lépett. Az ellenség is változott. A módszer, amellyel a társadalmat harcba hívják – bár az eszközök sokkal hatékonyabbá váltak –, alig. Az államapparátus közpénzen beleveri a fejekbe, mire kell asszociálni a hívószavakról. Működnek a pavlovi reflexek. Ehhez nem kell ismerni a szavak tartalmát. Elég hallani, hogy megjelenjen a hallgatóság szeme előtt a köztévé által naponta többször sugárzott kép az emberáradatról, amelytől félni kell. Félni kell, mert elveszi a munkát, a segélyt, a lakást. Megerőszakolja a nőket. Fosztogat. Jaj annak, aki kendővel takarja el a fejét. Jaj annak, aki turbánt hord. Jaj annak, akinek sötét a bőre. A híres magyar vendégszeretet csak annak jár, aki nem tartozik az említett körbe. A gyanúsak örüljenek, ha csupán rendőrért kiállt az, aki szentül hiszi: Magyarország csak a magyaroké. A közpénzen folyó plakátkampány is meghozta a gyümölcsét. Az idős bankár neve hallatán ökölbe szorulnak a kezek, görcsbe rándulnak a gyomrok. Azoké is, akik – az óriásplakátok alapján - legfeljebb annyit tudnak e név viselőjéről, hogy zsidó.
Mindent megőrizni, ami rossz
Törvényszerű-e, hogy hazánkban milliók fogadják be, hiszik el minden kételkedés nélkül, amit a hatalom mond, közvetít, üzen? Erre a kérdésre sem lehet más választ adni: igen. Ennek legfőbb oka a társadalmi kapcsolatrendszereket át- meg átszövő tekintélyelvűség. Jól kifejezik ezt a szemléletmódot "a gyermek neve hallgass", "az asszony verve jó", "ne szólj szám, nem fáj fejem", "felfelé nyal, lefelé tapos" típusú mondások. A történeti alkotmány igazi vívmánya a párbeszédkészség, a kapcsolatteremtő akarat nagyfokú hiánya. Akinek vélt vagy valós pozíciója van az él, és vissza is él vele.
A magyar iskolarendszer minden korban a hatalmat szolgálta ki. Legfontosabb feladata a fennálló társadalmi viszonyok megőrzése, fenntartása volt. Ennek az iskolarendszernek a megújítására - a nyitott, befogadó, a szülő-tanuló-pedagógus mellérendeltségre épülő iskola létrehozására - tett kísérletek nem vezettek eredményre. A tekintélyelvűséget nem sikerült felszámolni. Mit képzelnek a szülők? Csak nem gondolják komolyan, bármi közük is van ahhoz, mi folyik az iskolában. Ugyan! Mit gondolnak a taknyos kölykök? Valóban azt hiszik, hogy jogaik vannak? Ugyan! A tantervi utasítás rendszerének, az állami tankönyvkiadás monopóliumának visszaállítása, a tanfelügyelet újraszervezése nemcsak az állam mindenhatóságának megerősítését, hanem a pedagógus szavai kétségbevonhatatlanságának helyreállítását is jelenti. Nem kell gondolkoznia sem a pedagógusnak, sem a tanulónak ahhoz, hogy sikeres legyen. A tananyagot mindenki készen kapja az államtól. A tanár feladata bemagoltatni, a tanuló feladata bemagolni azt. Nem baj, ha egyikük sem vonja kétségbe annak helyességét, ami le van írva. Az eredmény kézzel fogható.
Április 8-án ismét a magyar narancsban hívők győztek. Nem vitatták az eléjük rakott citrom narancsságát. Nem ébresztett kételyt bennük, hogy a gyümölcs kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. Beleharaptunk valahányan. Folyik is a nyála mindenkinek. Azoknak is, akik örülnek, mert magukénak érzik ezt a gyümölcsöt, s azoknak is, akik sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják azt.
Hogyan tovább? Válasszuk az antalli alámerülést vagy csapjunk hangos ricsajt? Csipkerózsika száz évig aludt, amíg eljött a királyfi, hogy felébressze. Talán nem szükséges ennyi idő annak bizonyítására és elfogadtatására, hogy Magyarországon nem terem narancs.
