És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek – míg az öntudatra ébredés a szégyen pillanata az Ószövetségben, a tudomány által felvázolt tudatosság-karrier nem a csupaszságot takargató magunkra ébredésről szól, inkább arról, hogy a biológiailag adott lehetőség egy fejleszthető készséget takar, ami törődés nélkül elcsökevényesedik – az alma szavatossága lejár.
Elnyomott készségek
Az "alma" (hogy pontosabbak legyünk: a gyümölcs) az agy elülső részén, a homlok mögött elterülő frontális lebeny. Itt található majdnem minden, ami klasszikus értelemben emberi. Öntudat, tervezés, érvelés, szabályok felismerése és rugalmas változtatása, az ösztönök megvétózásának készsége – minden, amit végrehajtó funkcióként ismer a kognitív tudomány – innen ered. Ezen készségek sorsa hasonló elnyomottságot mutat, mint egyes társadalmi osztályoké; a történelem során a tudatosság által nyújtott képességekre főként az irányító elit tartott igényt, a többieknek jellemzően annyit akartak engedélyezni, amennyi a munka hatékony megszervezéséhez, a szolgálathoz kellett. A tudatosság kivirágoztatása – a mezítelenségre való ráébredés – a társadalomszervezők érdekeivel mindig is ellentétes volt. Isaiah Berlin írja erről: "Hogy manipuláljuk az embereket, hogy olyan célok felé hajtsuk őket, amiket te – a társadalmi reformer – látsz, de ők nem, annyit tesz, mint az emberek lényegét letagadni, akarat nélküli tárgyakként kezelni, és végső soron lealacsonyítani őket."
A tudat árapályos korszaka
Képernyőkben fürdőző embereket, az óceánokat szeméttel megtöltő fogyasztókat és a komikus frizurájú populista vezetők felemelkedését szemlélve arra a következtetésre juthatunk, hogy a tudatosság árapályos korszakát éljük. A tudat elnyomásának színhelyei és módszerei változásokon mennek keresztül. A módszerekről elmondható, hogy profibbá váltak. Három színteret azonosíthatunk, ahol a tudatosság apadásáról beszélhetünk: a politika, a kommunikáció és a fogyasztás. Három színtér, ahol Ádám és Éva köszönik szépen, inkább visszaadnák az almát (gyümölcsöt).
Legelőször a populizmus feltámadásáról kell szót ejteni. A populizmus a politika agytörzse. Zsigeri reakciók és reflexek, a populizmus személyiségünk legundokabb része, mi magunk egy kócos és korai, sikertelenségtől felhős hétfő reggelen, mikor mindenért mást hibáztatunk. A populista vezetők felemelkedése mögött elemzők ezrei azonosították már a liberális demokrácia végét, azonban a populista vezetők nagy részét kvázi-demokratikus úton emelték a hatalomba. Azok piedesztálra emelése, akik agyunk legprimitívebb részeivel kommunikálnak, valójában rólunk árul el sokat. Trump, Wilders, Maduro, Berlusconi, Orbán és a többiek – valójában mind mi vagyunk, a lehető legrosszabb formánkban. Az elnök, aki a nukleáris fegyverzetről szóló tanácskozás felénél feláll a tárgyalóasztaltól, mert unatkozik – mi vagyunk. A miniszterelnök, aki részletes jelentések elolvasása helyett inkább tévézik – mi vagyunk. A kampányszóvivő, aki egy szót se pazarol egészségügyi vagy szociális problémákra, mert nem érdekli – mi vagyunk. A miniszter, aki gonosz, sötét bőrű emberek inváziójával riogat – mi vagyunk. A lenéző cinizmus, ami kijelenti, hogy aki keveset keres az annyit is ér – mi vagyunk. Az elégedetlenül hullámzó tömeg, ami egy önmaga nagyságát és mások alsóbbrendűségét visszhangzó figurát lök ki magából a pódiumra – mi vagyunk. Van is bennünk valami morbid mód izgalmas. A világ sivár lenne az újságíróknak Donald Trump nélkül – titokban mind imádják őt. A vezetők és követők egymásra találása egy összeillésen múlik, ami a személyiségük, a történeti helyzetből adódó konfliktusaik és szükségleteik analóg megegyezése között található – írta erről Erikson 1964-ben.
Kontroll nélküli hatalom
A második a kommunikációs tudatosság változása. Az emberi társadalmakat történetek uralják, és az ezek feletti kontroll hatalmat jelent. A negyedik hatalmi ág feletti tartós hatalom megszerzése valószínűtlenebbnek tűnik, mint valaha. A divatos kommunikációs fegyverek, amilyen az álhírterjesztés, a szivárogtatás, a célzott kommunikáció vagy az influencer-pozícióra törekvés, valójában nem jelentenek tényleges kontrollt a narratívák felett, de nincs is szükség rá. Annyi már elég, hogy valamilyen zsigeri reakciót kiváltó üzenetlufit felfújnak, majd egyszerűen elengednek a virtuális tér viharában, ahol az megosztások tucatjain át eljut bárkihez, aki érzelmi alapon be tudja fogadni. Tanulságos ebből a szempontból az orosz álhírpropaganda: azt gondolhatnánk, hogy állami támogatás és az európai együttműködés elpusztításáról szóló pszichológiai mesterterv alkotják. A jelentések ezzel szemben azt mutatják, hogy ilyesmiről szó sincs: az álhíreket javarészt amatőr csapatok állítják elő tonnaszám, a Kreml propagandagépezete pedig szemezget a tálcán felkínált sztorikból, kisajátítja és felhasználja őket. Mégis hogyan váltunk ennyire sérülékennyé egy ilyen házilag barkácsolt eszközzel szemben? Borzalmas angolsággal írott, kitalált narratívák ezrei indulnak hadba, útjukat dühből ikszelt szavazócédulák, tönkrement karrierek és észbontó konspirációk szegélyezik.
Jöttem, láttam, vettem
A harmadik – talán legtöbb kárt okozó – jelenség a fogyasztási tudatosság hiánya. Fenntartásáért az etika nélküli marketing a felelős. A marketing egy Kalasnyikov-géppisztoly. Tudományos szempontból nézve egyszerű mint a faék, nem pontos, de szinte mindig működik, nagyon népszerű, a hatása pedig pusztító. Sovány vigasz, hogy a szakemberek, akik olyan jól használják a fegyvert ellenünk, maguk is oly könnyedén esnek áldozatául saját módszereiknek, mikor vásárolni indulnak a sarki szupermarketbe. A marketing pszichológiája a tökéletesedés útján levetkőzte magáról a morális aggályok gönceit. A lényeg, hogy eladjon. Az eladás szempontjából hasznosabb a fogyasztó ősibb agyi struktúráival kommunikálni: a félelmével, a kétségeivel, a dühével, az evolúciós örökségeivel, a tudatalattijával. "Törekedj rá, hogy olyan legyen az életed, mint egy reklám, amit az életről láttál!" – üzeni a marketing villódzva. "Ha merészelsz nem így tenni, örökre boldogtalan leszel." A tudatos tájékozódásra nevelés költséges, hiszen a tudatosság éppen a fogyasztás totális értelmetlenségét tárná fel. Bertrand Russell egy helyütt megjegyzi, hogy bizonyos ókori társadalmak óta nem volt még olyan berendezkedés, ami egyszerre próbálta volna intelligenssé és egyúttal boldoggá is tenni polgárait. Míg az előző két területen apályról volt szó, itt már a tudat elsivatagosodásáról érdemes beszélni. A jószágkosarak piknikjén egy termék köré szekták szerveződnek, mialatt kezelhetetlen mennyiségű szemét termelődik. Tízezer évig elálló tárgyakat gyártunk párperces használatra. A trendvallások taglétszámban átvették a vezetést az újkeresztény szektáktól is, miközben ősi módszereiket eltanulták. Jellegzetes, hogy valós társadalmi problémákat kevernek saját dogmáikkal; például elhízásról prédikálnak, aminek a megoldására a csodatévő pí-vizet ajánlják. Ez a retorika lehetővé teszi, hogy bármely, a pí-vizet támadó kritikust a tömeges elhízással szembeni keresztesháború ellenségének lehet bélyegezni. A fogyasztói szekták befolyással vannak arra amit eszünk, amit iszunk, amit veszünk, amit letöltünk és ami iránt lojálisak vagyunk. Állandóan terjesztik az igét.
Övék a mennyek országa
Nem lenne jobb nekünk a tudatosság nélkül? Agyunk fejlettségének számos kellemetlen hátulütője van. A tudatra ébredés és a gondolkodás fejlődése lehetővé tette az embernek, hogy a természetben addig ismeretlen, iszonyú szenvedést okozzon fajtársainak és más élőlényeknek egyaránt. Nem lenne jobb nekünk a zselézett hajú populista vezetőinkkel, akik kimondják amit akarunk, nem lenne jobb nekünk agyatlan fogyasztásban keresni a boldogságot, vagy saját tudatlanságunk kipárnázására használni az internetet? A tudományos válasz erre a következő: van egy szekérderék bizonyítékom, ami szerint nem.
Bár a populista vezetők tehetségesek a hatalom megragadásában, uralmuk hátrányokkal jár. Egy közülük, hogy regnálásuk hosszú távon megfojtja a gazdaságot. Rengeteg kísérletet folytattak már a boldogság és öröm témáiban, a hedonista, sztoikus filozófiai iskolák örökségéről nem is beszélve. Epikurosztól Marcus Aureliuson át a modern boldogságkutatásokig viszonylag hosszú a lista – de nem is kell feltétlen ismerni mindezt. Elég a marketing alaplogikájából kiindulni. A marketing nem akar és nem is tud senkit boldoggá tenni, ez nem is volt célja soha. Az a kimondatlan premissza, hogy a vásárlás, a fogyasztás boldogsághoz vezet: maga is marketing, méghozzá a fogyasztás marketingje.
Nem kellemes a mezítelenségre való ráébredés, és bár a tudatossághoz vezető utat nem őrzik lángpallosú kerubok, a harc kemény, generációról-generációra megújuló; ha valaki el is érné Russell intelligens és boldog utópiáját, gyermekeinek már újra kellene gondolniuk azt. Fontos látni, hogy a tudatlanság uralma nem vezet jövőhöz, inkább egy soha nem múló, eltompult pillanathoz, amiben nem tudunk saját mezítelenségünkről, de néhányan igen – és használják is ellenünk.
