Aki van olyan vén, mint én, jól emlékezik rá, milyen szépségflastromokkal rúgták ki annak idején a kádereket. Más fontos megbízatása miatt, saját kérésére… Esetleg még: egészségi állapotára tekintettel, nyugállományát kérve. Szóval így mentek annak idején a szocializmus HR-dolgai.
Ma már demokráciának mondjuk, amikor a diktátor szétzavarja az általa cinikusan lejáratott, megalázott kormányát. Még akkor is, ha a kormánya ezt nem éppen akarja. De akarja, mert az akarás is fölsőbb utasítás. Persze újabban szokás azt mondani, hogy eleve csak x+1 évre vállaltam a tárcát. (Értsd: éppen kirúgnak, és azt hiszem, ezzel arcvesztés nélkül kulloghatok el.)
Van, aki „visszavonul választókörzetébe”, más főállásban fogja betölteni a nemzeti sóhivatal elnökségét. Mekkora veszteség lesz hazánknak, hogy nem lesz többé lelkészünk, aki hiltonos Calvadossal, meg ernyő alól esőben áztatva alázza a gyermekeket. A lényeg, hogy az új intellektuális szárny – Tállai András, Németh Szilárd, no meg Kósa Lajos - továbbra is tündökölhet, a táguló Rogán Antallal és népszerű nejével megspékelve.
Balog Zoltán persze kivétel, hiszen őt úgy rúgta farba a nemzet (e cikk írásakor éppen) csakúgy református miniszterelnöke, hogy alig győzte sikerként elmagyarázni a saját ülepen rúgását. Helyette a győzelmi mámorban Fidesz-fülbevalóval ringatózó asszonyka jöhet, akivel – is - Orbán átfogó megállapodást kötött.
No de még egy gondolat Balogról: a palást – lelkipásztor nagybátyámtól tudom – lópikulát sem palástol. Az Istenben hinni kell, méghozzá a valódi fönnvalóban. Nem a várlakóban, hanem abban, aki eljövendő ítélni elsősorban az elevenek fölött.
Van egy érzésem: ez a páter a farizeuskodásával kevéssé kandidálhat a mennyek országára. Miniszternek amúgy sem sok helye lehet arrafelé. Még ha pálinkás libamájjal eteti is a koldusgyerekeket.
