önkormányzat;állami támogatás;Állami Számvevőszék;független polgármester;

Pest megye egyik legjobban fejlődő települése. FOTÓ: BOHANEK MIKLÓS

- Keménykedik a számvevőszék a kistelepülésekkel

Befagyaszthatják három független vezetésű település: Veresegyház, Kiscsécs, és Mátraverebély állami támogatását. Felkészül Taktabáj, Bodrogkisfalud és Nyírmeggyes.

- Jézus Mária, akkor mi lesz velünk? - így jajdult fel a kiscsécsi óvoda dadusa, aki tőlünk hallott először arról, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) működésbeli hiányosságok miatt kezdeményezte az önkormányzat állami támogatásainak megvonását. A kicsik aludtak, s mint később megtudtuk, az is nagy szó, hogy ebben a kis borsodi faluban egyáltalán vannak még óvodások. A kétszáz kiscsécsi zöme középkorú vagy idősebb, kilencvenkilenc százalékuk roma, s hiába épült meg tíz éve az óvoda, sokig nem volt, aki igénybe vegye. Most tizennyolcan járnak ide, így felvehettek melléjük két óvónőt meg egy dadust. Ugyanebben az épületben van a községháza is, miután a régi polgármesteri hivatalt még az előző ciklusban egy tartozás fejében elárverezték: 2013-ban csődeljárás is indult a falu ellen. Most ilyenről nincs szó, a nagyjából százmilliós költségvetésű településen az utóbbi években már kordában tartották a pénzügyeket.

A kiscsécsiek nyolcvan százaléka a Fideszre szavazott, így a helyiek arra nem is gondolnak, hogy valamiféle büntetés vagy kormánypárti átok sújtja őket. Balogh Mihály független polgármester a dadushoz hasonlóan elcsodálkozott az ÁSZ-döntés hírére. Azt mondta, nem tud semmilyen vizsgálatról vagy átvilágításról, a döntés meglepte, azt sem tudja, mi a teendője. A falunak nincs saját hivatala, egy körjegyzőségben vannak Girinccsel és Kesznyétennel, utóbbi helyről jár ki a jegyző hetente egyszer. Önállóan nem dönthetnek semmilyen pénzügyben, azt is a körjegyzőséggel kell megbeszélniük, ha egy liter benzint akarnak venni a fűnyíróba. Kerestük Farkasné Molnár Mónika jegyzőt is, ám nem sikerült elérnünk. Így jártunk a mátraverebélyi polgármesterrel is, akinek felesége visszahívást ígért ugyan, ám később, többszöri próbálkozásunkra sem vették már fel a telefont.

Mátraverebélyt és Kiscsécset nem lehet összemosni, mindkettőnél más hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrzések során - mondta a Népszavának Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs osztályvezetője. Azon elcsodálkozott, hogy a kiscsécsi polgármester nem tudott ezekről a vizsgálatokról, szavai szerint ugyanis mind a jegyző, mind a polgármester aláírásával igazoltan átvette az erről szóló értesítéseket. Hozzátette: az állami támogatások felfüggesztése nem vonatkozik az önkormányzatok kötelező feladataira, nem érinti a közmunkások, közalkalmazottak bérét, minden más kiadást azonban igen.

Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára korábban egy sajtótájékoztatón arról beszélt: azért kellett meghozniuk ezt az intézkedést, mert nem működött a belső ellenőrzés, megsértették a számviteli előírásokat.

A többség rendesen beállt a sorba
Az elmúlt időszakban 132 nagyközség gazdálkodását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Többségük gazdálkodását rendben találták, három település esetében azonban kezdeményezték, hogy a Magyar Államkincstár ezektől az önkormányzatoktól rendkívüli intézkedéssel vonja meg az állami támogatásokat. Mátraverebély és Veresegyház az ellenőrök szerint nem hajtotta végre a saját intézkedési tervét a hiányosságok pótlására, Kiscsécs viszont sem gazdálkodási adatokat, sem intézkedési tervet nem küldött az ÁSZ-hoz. A hivatal múlt pénteki tájékoztatóján az is kiderült, hogy három további község, Taktabáj, Bodrogkisfalud és Nyírmeggyes is a veszélyeztettek listáján van, harminc napos haladékot kaptak a hiányosságok pótlására.

Mindhárom érintett települést független polgármester vezeti, s a Veresegyház élén 1965 óta álló Pásztor Bélát többször is kóstolgatta már a jelenlegi hatalom. 2013-ban felmentették a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól, de vélhetően nem javított a város fideszes megítélésén az sem, hogy elhatárolódott attól, ahogyan Tuzson Bence felhasználta egyik korábbi beszédét az idei választási kampányban. Mindezek ellenére Pest megye egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosának első embere érdeklődésünkre úgy fogalmazott, nem lát politikai üzenetet a számvevők döntésében.

Ugyanakkor hangsúlyozta: ma nincs mozgástér az önkormányzatoknál, az egész rendszer a bizalmatlanságra épül. Az ÁSZ épp egy éve kezdte vizsgálni a város 2016-os dokumentumai alapján, hogy megfelelően működik-e a polgármesteri hivatal belső kontrollrendszere, biztosított-e a felelős gazdálkodás, továbbá eleget tesznek-e a beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségeiknek. Pásztor Béla három kifogásolt kérdést említett érdeklődésünkre. Az önkormányzat által fenntartott állatkertbe szerettek volna új példányokat beszerezni, a feladattal megbízott ember azonban nem járt sikerrel. Mivel igazoltan rengeteg munkát végzett, kifizették a megbízási díját, de az ÁSZ ellenőrzés kifogása után visszakérték és vissza is kapták a pénzt. Azt is szabálytalannak tartották az ellenőrök, hogy az új gimnázium építéséhez szükséges területen megvásárolt egyik ház korábbi tulajdonosának néhány hónapig megengedték, hogy bérleti díj fizetése nélkül maradhasson, hisz az üres épület sem hozott volna hasznot. Azóta a helyén a váci egyházmegye fenntartásában egy reál és egy humán osztállyal működik is az új iskola.

A harmadik kifogásolt tétel az ÁSZ jelentésében a polgármester elmondása szerint az volt, hogy azoknak a hivatali dolgozóknak, akik munkaidőn túl közösségi eseményeket szerveztek, kisebb összegeket fizettek. A számvevők rendőrségi nyomozással akarták tisztázni, hogy tényleg tettek-e valamit a pénzükért. - Tavaly év végén minden érintettet és engem is kihallgattak, mintha bűnözők lennénk, de végül lezárták a nyomozást, mert mindenki igazolta, hogy megdolgozott a kilencezer, néha húszezer forintjáért – sorolta Pásztor Béla a történteket. Azt elismerte, hogy a belső szabályzatukat nem írták újra, ezért kapták a büntetést, de azt mondta, ezt is megteszik a következő hetekben, ha a minden részletre kiterjedő szabályozási filozófia ezt követeli, bár ő más szemléletben vezeti a települést immár 53 éve. Úgy véli, sokkal többre lehet menni, ha szabadságot kapnak az önkormányzatok.

Veresegyház polgármesterét nem rendítette meg az ÁSZ szigora, mint mondta: adóbevételeik miatt eddig is alig kaptak állami támogatást.

Pártatlanul
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közleményben tudatta, hogy elfogadta az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét a gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságok megszüntetésére, az LMP esetében kiegészítést kért, a Jobbik, a DK és a Párbeszéd azonban visszakapta a terveket, mert azok a számvevők szerint nem alkalmasak a hiányosságok megszüntetésére. Egy másik közleményben arra emlékeztették a Jobbik szóvivőjét, hogy a párt vizsgálatakor minden törvényt betartva állapítottak meg 663 millió forintos bírságot. A szervezet ezt azután hangsúlyozta, hogy Mirkóczki Ádám a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a múlt héten úgy fogalmazott: szeretnék, ha az ÁSZ tisztességes vizsgálatot folytatna és átvenné azokat a dokumentumokat, amelyekkel a párt bizonyítani tudja, hogy törvényesen gazdálkodott.

Nem értünk egyet azokkal, akik céljaikat a hamisság, a megfélemlítés és a megtévesztés eszközeivel érik el – hangsúlyozza Iványi Gábor.