Egy kormánypárti lap számolt be elsőként arról, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez az úgynevezett kémper végén született felmentő ítéletek ellen. A lépésből nem csupán arra következtethetünk, hogy Polt Péter a jelek szerint beváltja Orbán Viktor hozzá fűzött reményeit, hiszen a miniszterelnök környezetéhez tartozók még az OLAF által kifogásolt ügyleteik révén sem kerültek a hazai vádhatóság célkeresztjébe, az ellenzékhez köthető egykori titkosszolgálati vezetők újbóli meghurcolása ellenben sürgetően fontos valakik számára. Talán még fontosabb annak felismerése, hogy a kormányfő nem a levegőbe beszélt, amikor békemenetes hívei előtt néhány hete kilátásba helyezte egyfajta reváns vételét politikai ellenfelein a választást követően.
A voluntarista kormányzati praxis töretlen folytatása azonban komoly veszélyeket rejt magában a kabinetre nézve. A parlamenti patkó tudniillik kétségtelenül hasonlóan néz ki, mint nyolc esztendeje, „ez” a kétharmad mégsem ugyanaz, mint két ciklussal ezelőtt. A társadalmi ellátórendszerek reformjának kudarcba fulladt kísérlete 2010-ben szinte a Fidesz karjaiba lökte a társadalom csodaváró többségét, mostanra viszont radikálisan megváltozott a közhangulat. Immáron nem egyértelműen a kormánypártoké az utca. Bizonyíték erre a Rogán Antal által meggondolatlanul „bolhacirkusznak” titulált százezres tömegtüntetés Budapesten, illetve a kisebb megmozdulások külföldön. A választások során megmutatkozó mély főváros-vidék ellentét ismeretében Orbán Viktor persze megkockáztathatná, hogy vidéki híveit uszítja az ismétlődő kormányellenes demonstrációk résztvevőire, ahogyan huszonnyolc éve a nemrég perbe fogott Ion Iliescu kérésére a Zsil-völgyi bányászok „teremtettek rendet” Bukarestben a demokratikus választást követelők között. Ennek akadályát képezi a már/még meglévő uniós kontroll hazánk felett; a végrehajtó hatalom által szított, nyílt erőszak „vörös vonalat” jelent, melynek átlépése óhatatlanul maga után vonná a 7-es cikkely szerinti eljárás életbe léptetését az Orbán-kabinet ellen.
Ám szolidabb forgatókönyvek megvalósulása esetén is sokat kockáztat a kormányfő, ha lebecsüli a magyar társadalom jelenlegi képességét a rezisztenciára, s a politikai realitásokat figyelmen kívül hagyva továbbra sem hajlandó különbséget tenni de jure és de facto hatalom között. Elgondolkodtató mindenesetre Gyurcsány Ferenc kijelentése, aki a választás előtt azon véleményének adott hangot, miszerint Magyarország nem bír ki még egy Orbán által dominált kormányzati ciklust. A robbanás elkerülése érdekében még nem késő leállítani a „gőzhengert”, és kompromisszumoktól sem visszariadva, kormányzásra felcserélni az uralkodást.
