Azt mondják, a magyar iskolarendszer leggyengébben teljesítő területe a nyelvoktatás. Az egész EU-ban nálunk beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet – miközben az iskolában az előző rendszerben is kötelezően tanították –, vagyis a tétel látszólag nem szorul bizonyításra: a szisztéma láthatóan nem működik. Ráadásul az állam, illetve annak képviseletében az Orbán-kormány maga ismerte el, hogy a probléma létezik, de képtelen megoldani, amikor nyelvvizsgához kötötte az egyetemi-főiskolai felvételt.
Hogy értsük: ahhoz, hogy valaki bebocsátást nyerjen a felsőoktatásba, egy olyan küszöbön kell átlépni, amin a közoktatás jellemzően nem tudja áttolni a delikvenseket. A nyelvvizsgáztatás nem a közoktatási rendszer feladata, vagyis egy olyan feltételt kell teljesíteni, ami egy rendszeren kívüli tényezőtől – és persze az adott diák családjának anyagi erejétől – függ. Ennyit a magyar felsőoktatás ingyenességéről, amit a Fideszt nemrég még olyan fontosnak tartott, hogy népszavazást is szervezett miatta.
A helyzet azonban sokkal súlyosabb még annál is, amit a fenti anomáliák mutatnak. Az az igazság ugyanis, hogy nem a nyelvoktatásunk működésképtelen, hanem generálisan az oktatásunk. Tudniillik, ha a többi tantárgynál – a matematikától a történelemig – is lenne egy legalább annyira objektív mércéje a tudás elsajátításának, mint a nyelv esetében (ahol viszonylag egyértelmű, még ha a nyelvvizsgákkal nem is mérhető pontosan, hogy meddig jutott el a tanuló), akkor arról is rendelkezésre állna dokumentálható empirikus tapasztalatunk, hogy a matematikát, a történelmet stb. pontosan ugyanolyan gyengén tanítják az iskoláink. Akár ki is próbálhatnánk, például a kormánypárti parlamenti képviselőkön, akik szerint a magyar oktatási rendszer hatékony és színvonalas: levizsgáztathatnánk őket mondjuk az alaptanterv nyolcadikos közismereti minimumkövetelményeiből – vagyis mindabból, aminek a tudása nélkül az általános iskola végén megbuktatják a nebulókat. Szerintem nem tennék ki az eredményt a kirakatba.
