sikkasztás;Zalaegerszeg;könyvelő;

Illusztráció: Ale Ventura / AltoPress / PhotoAlto

- 92 milliót sikkasztott három cégtől a könyvelő

Három év börtönre ítélt első fokon a Zalaegerszegi Járásbíróság egy könyvelőnőt, aki három cégtől összesen több mint 92 millió forintot sikkasztott el - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t. Az ítélet nem jogerős.

Bartalné Mentes Judit közölte: a vádlott 2002 és 2010 között egyéni vállalkozóként különböző cégeknek dolgozva, majd 2010-től egy kft. nevében végzett könyvelői tevékenységet gazdasági társaságoknak. Feladatai közé tartozott a megbízók könyvelési, társadalombiztosítási, valamint munkaügyi dokumentumainak vezetése és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása.

A nő - hozzáférési jogosultságát kihasználva - 2004 és 2014 között három cég bankszámlájáról különböző összegeket utalt át a sajátjára, összesen több mint 92 millió forintot. Időközben az egyik cégnek megtérítette az elsikkasztott 33 millió forintot, a két másik társaságnak pedig több mint 22 millió forintot fizetett vissza.

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztásban találta bűnösnek az asszonyt, és három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Kötelezte arra is, hogy fizesse meg a két cégnek a fennmaradó több mint 36 millió forintot és a kamatait.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és az ügyvédje fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt tartott fent.

1500 rendőr bevetésével zajlott akció az egyik legkiterjedtebb szervezett bűnözői csoport ellen, amely valaha tevékenykedett Németországban - írja a ZDF. A kizárólag nők által  vezetett bűnszervezet embercsempészettel és a kényszer-prostitúcióval is foglalkozik.