betörés;villanyszámla;Pitvaros;

Fotó: police.hu

- Bűntudat gyötörte a betörőt, aki számlát hagyott a helyszínen

Helyszínen felejtett villanyszámlája nyomán a Makói Rendőrkapitányságon előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Pitvaroson betört egy házba és értéktárgyakat vitt el. A feltételezett elkövetőt gyötörte a bűntudat, ezért további lopásokat is bevallott - írja a police.hu.

A helybeli férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. január 14-én egy pitvarosi lakóház ajtaját befeszítette, majd az ingatlanba bement és elektronikai cikkeket, szerszámokat, valamint ruhaneműket lopott el.

A tolvaj figyelmetlen volt, mert a bűncselekmény helyszínén kiejtett a zsebéből egy - befizetett - közüzemi számlát, amit a nyomozók később megtaláltak. Az irat alapján megállapították a feltételezett elkövető kilétét, majd elrendelték a férfi körözését, akit néhány órán belül el is fogtak.

A tolvajt a makói rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerővallomást tett. Elmondta, hogy tettét nagyon megbánta, és mivel gyötörte a bűntudat, ezért két korábbi bűncselekmény elkövetését is beismerte. A férfival szemben lopás miatt indult eljárás, amelyben a nyomozást a makói rendőrök a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbították.