Borzalmas a köd, Kaposújlaknál egész pályás útzár – baleset – miatt leterelnek bennünket a főútról be a faluba. Kanyargunk a házak között, talán ha két portán látszik mozgás, vasárnap már a vidék sem nagyon kel nyolc óra előtt. Ezek után három faluval arrébb, a szinte száz százalékban romák lakta Pálmajorban, ahol négy éve a parlamenti választáson száz százalékkal nyert a Fidesz-KDNP szinte pezsgő élet fogad: egy faépület mellett vagy fél tucatnyian álldogálnak – utóbb kiderül, kocsma híján csak a helyi boltnál lehet korán reggel sört kapni. Igyekeznie kell, aki így akar erőt meríteni, hiszen tízkor bezár a néhány négyzetméteres egység, utána már csak egyetlen helyiség lesz nyitva a településen: az önkormányzat.
1-es számú szavazókör – olvassuk a felújított épület ajtaján, ami kissé nagyzolónak tűnik, hiszen nincs több hely a somogyi kistelepülésen, ahol voksolni lehetne. Épp, hogy kiszállunk a kocsiból, amikor, mintha csak figyeltek volna bentről, azonnal kilép egy negyvenesforma férfi, s jövetelünk felől érdeklődik.
- Kérem, mutassanak személyi igazolványt! – jelenti ki, amikor megtudja, melyik újságtól vagyunk, s láthatóan nehezményezi, amikor ezt megtagadjuk, felhívva rá a figyelmét, hogy a szavazóköri bizottsági tagság nem jár hatósági jogkörrel. A sajtóigazolványt persze előkerül, Orsós Ferenc pedig gondolkodóba esik, majd a problémát felsőbb szintre utalja: - Mindjárt szólok az elnöknek.
Hamarost megjelenik Kalányos Jánosné, aki elsőként szintén az igazolványainkra kíváncsi, de ő kevésbé mogorva, mint kollégája, így elvileg beléphetünk az épületbe.
- De fotó nincs! – dörren ismét Orsós Ferenc. – Nemcsak bent, kint sem – teszi hozzá, persze ismét jelezzük neki, hogy hatalma csak az ajtóig terjed, s csak belülről…
Míg az egynapos jogkörrel, s ezáltal meglehetős önbizalommal felruházott helybéli potentát bennünket próbál vegzálni, ketten is érkeznek voksolni. Egyikük láthatóan siketnéma, a szavazóhelyiségben az is kiderül, írni és olvasni sem tud. A papírját ketten hitelesítik a bizottságból, majd a grémium egyik tagja bemegy a nővel a szavazófülkébe, s felolvassa neki, mely pártok és jelöltek közül választhat. A két lista lepedőnyi, ennek ellenére igencsak hamar jönnek kifelé, s az asszony már dobja is be a papírokat az urnába. Bennünk pedig megszólal a kisördög: egy analfabéta honnan tudja, hogy kísérője oda tette az ikszeket, ahová ő szánta…
- Eddig kilencen szavaztak – tájékoztat közben Kalányos Jánosné, s a létszám csakhamar felmegy 11-re, ami azt jelenti, fél nyolcra a falu ötöde leszavazott. Hogy kire, az majd csak úgy fél nap múlva derül ki, de az előzmények ismeretében bátran kijelenthető: nem itt döntik meg a kormányt…
- Így alakult – tárja szét a kezét az egyik bizottsági tag, amikor a 4 évvel ezelőtti, kissé irányítottnak tűnő eredmény felől érdeklődünk. – Ha egyszer így gondolják az emberek, mi nem tudunk mit tenni.
Jelezzük, a falu vezetése éppenséggel igencsak tudja terelni a helyieket, hiszen egy településen, ahol a közmunkán kívül semmilyen munkalehetőség nincs, komoly fegyver van a polgármester kezében, ám az asztal túlfeléről bizton állítják, a közfoglalkoztatottak sorsa a munkaügyi központban dől el.
- Egy fenét! – kapunk segítséget némiképp váratlanul az egyik bizottsági tagtól, aki elismeri, bizony a faluvezető mondja ki a végső szót. Sőt, a férfi felbátorodva azt is közli, négy éve ugyan ő is a kormánypártokra voksolt, ezúttal azonban máshová ikszel – azonnal megfagy a levegő a helyiségben, s ettől kezdve senki sem akar beszélni velünk.
Szerencsére a bolt mellett fesztelenebb a légkör, ami persze a fal mellett sorakozó üres sörös dobozoknak is köszönhető: míg bent az asszonyok kenyérért, tejért állnak sorba, kint a férfiak cigarettáznak, iszogatnak, beszélgetnek.
- Megkínálhatom? – nyújtja felénk a frissen kipattintott újabb dobozt Gyuri, de a korai időpontra és autóval érkezésünkre hivatkozva kitérünk az invitálás elől. – Ezt megiszom, aztán megyek szavazni – vonja meg a vállát, s nagyot kortyol.
Hogy melyik pártra, azt még nem tudja, négy éve, ugye, egyértelmű volt, ám most kételyei támadtak.
- Ígértek közmunkát, aztán nem kaptam – állítja, majd hozzáteszi, azért lehet, hogy a Fideszre voksol, mert a migránsokkal kapcsolatban igazuk van.
- Látott már menekültet? – kérdezzük, s némi meglepetésre határozottan bólogat. Igaz, nem Pálmajorban, hanem 2015 őszén Nagykanizsán…
- Nem kellenek ide migránsok! – jelenti ki Róbert is, aki kérdésünkre elismeri, kevéssé valószínű, hogy egy menekült éppen Pálmajort választaná új otthonául… - Mindegy, azért igaza van a Fidesznek – teszi hozzá, a miben kérdésünk viszont megválaszolatlan marad. – Látok mindent a tévében – közli egy nyelet sörrel később Róbert, akiről kiderül, elsősorban az állami adást és a TV2-t nézi. A körülöttünk állók bólogatnak, ha bárki idegen idejönne, csak tőlük venné el a munkát.
Újabb sörökkel később aztán az is kiderül, a percekkel ezelőtt elhangzottak nem feltétlenül a saját véleményt jelentik, ugyanis a falut szépen végigagitálta a helyi Fidesz, többek között azt állítva, ha nem a kormány nyer, megszűnik a közmunka, és persze segély sem lesz.
- Biztos, ami biztos, a Jóskára kell szavazni! – tárja fel lapjait egy ötvenesforma férfi, majd amikor rákérdezünk, melyikre, hozzáteszi: - A Morgenre…
Bizonyosan Móring József Attilára gondol, aki ciklusok óta az országgyűlés tagja, s aki néhány hete személyesen ellátogatott Pálmajorba.
- Én ugyan nem találkoztam vele – veszi vissza a szót Gyuri -, de azt beszélték, megígérte, hogy megvédi a falu, nem engedi, hogy bárkit beengedjenek és idetelepítsenek. Pedig egy jó kis migráns csaj azért jöhetne, most úgyis egyedül vagyok…
