- Eladja a praxisát?
- Igen, de megvárom vele az április 8-át. A feleségem is azt mondja, hogy nem tenne jót, ha most hirdetném. Ezen az egy-két héten nem múlik.
- Mert ennyire biztos a győzelemben?
- Két kimenetel lehetséges: ha megnyerjük, akkor van egy olyan szakmapolitikailag fontos feladatom, ami mellett egy praxist nem lehet vezetni. Tehát logikus, hogy el kell adnom. Ha pedig nem nyerünk és marad ugyanez a rendszer, akkor viszont nem tudom tovább vállalni azt a munkát, amivel ez jár. 65-85 beteg jön minden nap, közülük 10-15-nek mindig kell valamilyen szakvizsgálatot kérni. A vonal túlvégén rendre kettő, négy, hat héttel távolabbi időpontokat ajánlanak. Sőt, most van egy olyan betegem, aki két hete kért időpontot a Szent Imre kórház pajzsmirigy-szakrendelésére, és csak augusztusban tudják fogadni. Így nem lehet dolgozni! Már nem bírom a tehetetlenséget, a csalódást, hogy hiába mozgatok meg minden követ, nem tudom a betegeimnek azt nyújtani, ami megilletné őket. Ehhez egy nagyon kreatív fiatal kell, akinek még rengeteg ötlete, energiája, türelme van.
- Ön vallott kudarcot?
- Dehogy, az ellátórendszer bukik meg, ahányszor csak beteggel kerül kapcsolatba! Ha jól, normálisan működne, nekem csak annyi lenne a feladatom, hogy megvizsgálom, és a megfelelő helyekre irányítom a pácienseimet. A leletek alapján akár meg is tudnám gyógyítani, vagy korrekt módon gondozni őket. A praxisom betegei a Szent János kórházhoz tartoznak, az ottani helyzetet mindenki ismeri. Az alternatív csatornákból, ahol eddig még szívesen látták a más kerületekből odautaltakat is, sorra azt üzenik: eddig elláttuk, köszönjük, most már ne küldd! Az egyre szűkülő finanszírozás miatt az intézmények mind kevesebb beteget fogadhatnak, egyre elviselhetetlenebb a várakozási idő, még olyan vizsgálatokra is, amit akár a háziorvos is elvégezhetne, csakhogy nincs rá felhatalmazása. Most alapvető diagnózisokat nem tudok felállítani, kezeléseket elrendelni, mert nem jutok hozzá a szükséges vizsgálati eredményekhez, mivel az elkészítésükre nincs elég kapacitás. Felőrli az ember idegeit, ha nem tud a betegein segíteni.
- Most, hogy egy ideje már egészségpolitikusként is a tűzvonalban van, túlesett jó néhány kampányrendezvényen. Változott az elképzelése az esetleges miniszteri munkájáról?
- Nem. De egyébként is szerencsés vagyok, mert, kivéve ezt a hetet, végig rendeltem. Napi 60-80 betegből az utóbbi időben mindig van 25-30, aki megjegyzést, javaslatot tesz, bírálattal él. Ezért folyamatosan igazítottam a kritikáikhoz a programom. Ellenszurkolóval eddig még nemigen találkoztam...
- …Az ember mégiscsak visszafogja magát, ha valaki vele szemben szikével és fecskendővel felfegyverkezve ül.
- Jobboldali kerületben dolgozom, kellően bátrak a betegek. Amikor 12 évvel ezelőtt a vizitdíj mellett érveltem, volt alkalmam csiszolni a vitakészségem. Ám mostanra a körzetemben már szinte senki se vitatkozik az általam elmondottakkal. Visszatérve a kérdésre, a lakossági fórumokon is hasonlóak a panaszok: az egészségügyben ugyanazzal a nyomorúsággal találkozik mindenki. Aki eljön egy ilyen fórumra, deklarálja, hogy ő annak a változásnak szurkol, amit képviselek. Nagyobb fórumokon már mindig van három-négy provokátor, aki végighallgatja az egészet, és utána teljesen a témától függetlenül fölteszi azt a két-három-négy kérdést, amit valószínűleg valamilyen központi agy talált ki. Ezek között szinte mindig szerepel például a vizitdíj.
- Zavarba hozzák ezek a provokátorok?
- Nem. Kellően felkészült, jó szakemberekből álló csapat segíti a munkámat, közülük egyelőre csak egy, Kincses Gyula vállalja nyilvánosan is, hogy szakértőként segít. Minden fórumon tanulok valamit, arról milyen mélységben szabad az egyes témákról beszélni. Például sokáig azt hittem, hogy az embereknek részletesen el kell magyaráznom, miért fontos, hogy az egészségügynek legyen önálló minisztériuma, és attól független szakhatósága, vagy a finanszírozásért felelős hivatala. Kiderült, hogy ez nem annyira érdekli a hallgatóságot, ezért ezekről már másként beszélek. Próbálom a tapasztalataikhoz kötni, hogy egy-egy ilyen hivatalnak milyen felelőssége, hatása lehet a problémáik megoldására. Persze mindig figyelem az arcokat, a jeleket: unják-e vagy éppen ellenkezőleg, megérintik-e őket a hallottak. Ha volna aktivitás mérő, biztosan ezerrel pörögne, amikor arról van szó, hol fognak ellátáshoz jutni, hogyan tudjuk a várólistákat lecsökkenteni, miként változhat az egészségügyi dolgozóknak a betegekhez való viszonya.
- Mindre van válasza?
- Van, legalábbis remélem. Nem hiszek a magányos hősökben, ezért is fontos, hogy előbb legyen rendben az egészségügy finanszírozási, szakhatósági és az ágazati irányítása, és akkor már együtt végre lehet hajtani azokat tervezett döntéseimet, amelyek egyértelműen javítják majd mindenki közérzetét.
- „El kéne végre dönteni, hogy politikailag fontos-e az egészségügy.” Ez az ön mondata. A mostani pártcsaládjában megszületett ez a döntés?
- Persze.
- Akkor is így látja, ha az elmúlt 28 év tapasztalata ennek ellentmond. A különböző kormányok egészségügyi miniszterei saját terveik helyett sokkal inkább kormányuk pénzügyéreinek döntéseit hajtották végre. Fölkészült erre is?
- Elszánt vagyok, hiszek azokban az emberekben, akikkel most együtt dolgozom. Még Botka László hozott össze azokkal a költségvetéshez is értő pénzügyi szakértőkkel, akikkel együtt alakítottuk ki a megvalósítás lehetséges sorrendjét. Azt, hogy mit csinálunk meg szeptemberig, mit ’19 januárjában, mit 2020-ben, s mit ’21-ben. Alapvető feltétel volt, hogy a 600-650 milliárd éves plusz forrást valahonnan, még a ciklus elején bele kell tenni az egészségügybe. Tehát most még úgy állunk, hogy a pénzügyi szakemberek igazodnak az egészségügyhöz.
- Azt tudja már, hogy honnan és miként teremtenek forrást?
- Ezt most még csak az általam föltett kérdésekre kapott válaszokból tudom leszűrni: így például az egészségügyre költhető pénz lehet az állami presztízsberuházások leállításából, a TAO pénzekből, a korrupcióellenes ügyészség fellépése nyomán visszaszerzett vagyonokból,, vagy az oligarchaadóból, amit rögtön ki akarnak vetni. A költségvetés mostani struktúrájához képest az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra bizonyos, hogy prioritásokat kap.
- Amíg kampány van, addig így szokott lenni…
- Ebben most a gazdaságpolitikával és a költségvetéssel foglalkozók is mellém álltak. A pártszövetségben a Karácsony Gergely holdudvarához tartozók közül sem mondta senki, hogy az egészségügyben a tervezett programunk nem csinálható meg. Biztos, hogy a bérek első ötven százalékos emelése sok mindent eldönt. Ezért ezt a mentőszolgálatnál meg az alapellátásban, és az alapellátási ügyeleteknél azonnal el kell kezdeni, ezeken a területeken gyakorlatilag szeptemberre már az emelt bért kell kapnia mindenkinek. A sürgősségi osztályokat akkor lehet emberekkel föltölteni, ha ezek az osztályok céltámogatásként kapnak ehhez segítséget. Még ebben az őszi, vagy legkésőbb a januári második körben az egészségügyben dolgozó műszaki, informatikai, gazdasági szakembereknek is adni kell béremelést, mert eddig ők korábban kimaradtak. Nyáron le kell ülni a szakszervezetekkel megbeszélni azt, hogy az egészségügyi bértábla hogyan vonatkozzon az ágazatban dolgozó eltérő végzettségűekre. Muszáj most azokra koncentrálni, akik majd április 9-én reggel is fölveszik a munkát, mert ők állnak az egészségügy frontvonalában, és most is csak rajtuk múlik az egészségügy működése.
