választás;Budapest;tét;

- A szabad Budapest a tét

Tarlós István nemrég azt mondta, Budapest számára a vasárnapi a választásnak nincs tétje, hiszen nem önkormányzati választás lesz, és április 9-én minden megy majd tovább, ahogy régen. Tarlós nagyon is téved.

Hiszem, hogy a budapestiek olyan, ma még ellenzéki képviselőket küldenek a Parlamentbe, akik valóban az ő érdekeiket képviselik majd, akik megvédik a főváros vagyonát, értékeit. Ez az, amire a kormány- és pártérdekeket képviselő fideszesek nem voltak és nem is lesznek képesek – ahogyan Tarlós István sem képes főpolgármesterként.

Igen, óriási a tét. Három évtizeddel ezelőtt lebontottuk a tanácsrendszert, mert elegünk volt abból, hogy „pártunk és kormányunk” mondta meg, mire van szükségük a budapestieknek. Elegünk lett abból, hogy a fejlesztések nem az itt élők, hanem egy szűk csoport érdekeit szolgálták, és abból, hogy a pénzek kézen-közön tűntek el.

Most is elegünk van, és most is ugyanazért harcolunk: a szabad, önálló és erős Budapestért. Nem ez lenne az első alkalom, hogy Budapesten múlik a kormányváltás: 2002-ben is a fővárosi szavazatok billentették át a mérleget. Ez a győzelem kell most is ahhoz, hogy helyreálljon Magyarországon a liberális demokrácia, a piacgazdaság és az önkormányzatokban ismét érvényesülni tudjon a szubszidiaritás elve.

Így tudunk harcolni a korrupció ellen és ha Budapest megkapja mindazt, amit érdemel, akkor olyan regionális központtá válhat. Ezt a célt szolgálja a Szabad Budapestet most! című programunk is, amelyet a napokban mutattunk be. Ez nem más, mint egy ajánlat a budapestieknek, hogy lássák, lehet ezt jól, tisztességesen csinálni. De el kell mondani, hogy ez a program egyben vádirat is, amelyben sorra vesszük, hogy a Fidesz milyen bűnöket követett el a budapestiek ellen.

Változás kell, méghozzá most! Orbán Viktor március 15-én megfenyegetett mindenkit, aki nem fideszes. Mi, budapestiek ismerjük már Orbán gyűlöletét, hiszen amikor csak tehette, belerúgott a budapestiekbe, ott ártott a fővárosnak, ahol csak tudott. Pedig ez a város ennél sokkal, de sokkal többet érdemel.

Kivéreztetés és kiszolgáltatottság helyett önállóságot, elszegényedés és romló szolgáltatások helyett elegendő pénzt, rossz életminőség és hanyatló ellátórendszer helyett egészséges életet. Tízezrével kivágott fák és tönkretett Duna-part helyett minőségi és gyarapodó zöldterületeket, bűnözés és korrupció helyett biztonságot.

A budapestiek naponta 20 milliárd forintnyi adót fizetnek be az államkasszába. Nem kérünk többet, csak egyetlen forintot minden befizetett 10 forintból. Ez nem sok, de éppen elég ahhoz, hogy Budapest élhesse a mindennapjait és fejlődhessen a jövőben.

Ezt a programot, amelyet a budapestieken túl képviselőjelöltjeinknek is felajánlottunk, szeretettel, odaadással és alázattal készítettük. Egyetlen célunk van vele, hogy jobbá tegyük a budapestiek életét, mindennapjait, az otthonunkat, hogy Budapest szabad, önálló és erős legyen. Április 8-án tegyük meg az első lépést, menjünk el szavazni, és teremtsük meg közösen a szabad Budapestet most!