Ha Orbán beszél, áttételes, rejtekező módban teszi, amelyben saját szélsőjobboldaliságát leplezi. Tökéletesen azonban ezt sohasem lehet megoldani. Akik nincsenek kulturálisan – és sok egyéb szempontból – felvértezve az orbáni „toxikus sugallatokkal” szemben, azok áldozatul esnek a vezérnek. Tökéletes példája ennek a Békemenet egyik úriasszonya. Arról beszélt, hogy nem véletlen, miként is szerezte Simicska a vagyonát, amiből Orbán ellen tud támadni. Száműzte az emlékezetéből, hogy Simicska éppen Orbán támogatásával szerezte a vagyonát. Hasonló tévesztés ez, mint amely 1933-ban Hitler hatására a német társadalom nagy részét elfogta. Akkor még lehetett nyíltan zsidózni, ma már nem lehet. Soros is, a migránsozás is ehelyett van. Egy szélsőjobboldali mérgező vezérnek ellenségképre van szüksége; enélkül nem tudja legitimálni magát.
Orbán szélsőjobboldaliságával megvalósította a demokráciának álcázott, alakváltoztatott (mutáns) fasiszta rendszert. A fasizmus light (mutáns) változatát. Sikerének titka ez.
A Jobbik irányítói felismerték, hogy ebben verhetetlen. Ezért nem volt más választásuk, mint az orbáninál nyíltabb szélsőjobboldalról elkezdeni behúzódni középre. Ezzel jelentős változás keletkezett a politikai térfélen.
Történelmi tapasztalat, hogy ha a bolsevista megbánja, amit tett, akkor nem bűnbánatot gyakorol, hanem azt vallja, hogy hibát követett el, és liberális, baloldali demokratává válik. Ha egy fasiszta bánja meg, amit tett, ezt inkább bűnként, nem pedig hibaként fogja fel. Az ilyenek útja sokszor a valláshoz vezet.
Arra nincs igazán tapasztalat, hogy fasiszták mélyen demokratákká válnának. Miközben a volt kommunisták között találunk ilyeneket. És én hitelt is adok nekik. De akkor hitelt kell adnom annak is, ha netán egy szélsőjobboldali fogja ezt megtenni. Ezért is nagy feladvány a baloldali és a liberális demokraták számára, hogy mit kezdjenek a Jobbik középre húzódásával. Tény, hogy ma Magyarországon nincs demokratikus jobboldali párt. Itt egy tátongó piaci rés van.
Korábban – fordítva – Orbán is felismerte, hogy semmi keresnivalója nincs a liberális térfélen. Az a tévképzet, hogy a demokráciának csak a liberalizmus és a baloldaliság az igazi záloga, Orbánban hamar megérlelte a 90-es évek elején a felismerést, hogy ilyen hülyékkel nem érdemes szövetkezni, és villámgyorsan döntött.
Az összes eddigi kísérlet, hogy jobboldali konzervatív vagy liberális pártot hozzanak létre, dugába dőlt. Ma a magyar jobboldaliak egy része politikai árva, másik részét a szélsőjobboldali Orbán a maga oldalára tudta állítani. Többek között azért is, mert a baloldaliak és a baloldali liberálisok az illúzióik, a naivitásuk miatt erre abszolút felkészületlenek voltak. Hagyták például, hogy a szélsőjobboldal sajátítsa ki a határon túli magyarság érzelmi ügyét, továbbá az emberek biztonságérzetének kérdését. Hangadóik közül sokan még a legutóbbi időben is, a migráció megindulásakor fundamentalista liberális, a tömeges beáramlással szembeni kritikátlanul befogadó magatartást képviseltek. Ettől mára az összes nyugati demokrácia eltávolodott. A migrációval az euro-atlanti demokráciák meg fognak birkózni, ahogy a fasizmussal is megbirkóztak – noha ez se lesz kezdetben diadalmenet.
A kérdés az, hogy mit kellett volna kezdeniük a baloldali és liberális pártoknak egy ilyen helyzettel? Ha pragmatikusak, szövetkezhetnének a Jobbikkal, amit azonban maga a Jobbik – legalábbis nyíltan – nem vállal. Ha elvhű, akkor azt mondja, hogy kutyából nem lesz szalonna. A politika különleges mesterség. Ugyan nem lehet erkölcs nélkül politizálni, de mérlegelni lehet. Voltak ilyen helyzetek a történelemben, amikor osztani, szorozni kellett, mit nyerünk és mit veszítünk.
A mandátumbecslő oldalak szerint, ha a mostani választás előtt a Jobbik kivételével minden más párt - lemondásokkal vagy másként - összefogna a Fidesz ellen, Budapesten szinte mindenütt megvernék a vezéri bűnszövetkezet pártját, és országosan is sokkal sikeresebbek lennének. Azaz egyik pártnak se kellene most a választásokra felkészülve azzal foglalkoznia, hogy hány százalékkal lenne képviselve ebben az átmeneti kormányban (melyben a Jobbik nem lenne benne), mivel ez a politikai jövő szempontjából teljesen mindegy lenne. Mindenképpen a többséget alkotnák. És akkor színt vallana a Jobbik is: hajlandó ezzel a többséggel összefogni, hogy közösen végrehajtsák azt, amit Bokros Lajos javasolt: a jelenlegi alkotmányt semmisnek nyilvánítani, a legfőbb politikai bűnösöket lekapcsolni, és az új választásokat kiírni. Ha pedig a Jobbikkal ez nem lehetséges, sőt ha a Jobbik hajlandó az állampárttal koalícióban kormányozni, akkor annál rosszabb ez a Jobbik számára.
Se az előbbi, se az utóbbi nem fog megtörténni.
Az utókor majd nem lesz tekintettel a finomságokra, a részletekre, hanem egyértelműen és megsemmisítően fog ítélkezni a mai demokratikus ellenzékről. Is.
