sztrájk;szanitergyár;

- Sztrájk lesz a szanitergyárban

Sztrájkot hirdetett a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) a Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi üzemében, a munkabeszüntetés kedd 0 órától csütörtök reggel 6-ig tart - tájékoztatta Járási Tamás elnök az MTI-t. A közlemény szerint az 54 órás sztrájkra azért kerül sor, mert a munkáltató nem hajtja végre a MCDSz által kért 12 százalékos, a szakszervezet szerint a társaság gazdasági helyzete alapján is reális mértékű béremelést. A sztrájkot a szakszervezet felmérése szerint több mint háromszáz munkavállaló támogatja - áll a közleményben. A csaknem 900 dolgozót foglalkoztató cég közleménye szerint megállapodott a kft.-nél működő másik, nagyobb taglétszámmal rendelkező szakszervezettel, hogy április elsejétől átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre. 

Az Országos Roma Önkormányzat feloszlatását, az elnök lemondását követeli Setét Jenő polgárjogi aktivista. A RomNeten közzétett nyílt levele szerint az ORÖ csak szégyent és megaláztatást jelent a cigányság számára.