Húsvét után elvileg fel kellene gyorsulnia az olasz kormányalakítási tárgyalásoknak. Az utóbb másfél hét történései alapján egyre valószínűbb, hogy megvalósul az Európai Unió rémálma és egy populista kormánykoalíció jön létre a jobboldali radikális Északi Liga (LN) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) között. A két párt lényegében leosztotta egymás között a szenátus és a képviselőház elnöki tisztségét, s nem is tagadják, hogy folyamatosan tárgyalnak egymással. Nem tudhatjuk ugyan, hogy a bevándorlásellenes és euroszkeptikus LN elnöke mennyit beszélget édesanyjával, de a matriarchálisnak is nevezett olasz társadalomban azért sokatmondó lehet Salvini azon kijelentése, amely szerint „lassan már többet telefonálok Luigi Di Maióval, mint a saját anyámmal”. Az említett úriember az M5S listavezetője, kormányfőjelöltje. Bár Di Maio számos kijelentése arra utal, hogy politikai tudását illetően azért van még hová fejlődnie – egy ízben például azt közölte, a Földközi-tenger mossa Oroszország partjait -, mérhetetlen ambíciójával próbálja pótolni bizonyos hiányosságait.
Amennyiben a két párt egymásra találna, akkor megállapíthatjuk: az olasz történelem legfurcsább párosa irányítaná az országot. Salvini mindig is az északi országrész előjogaiért kampányolt, a Dél-Itáliában oly népszerű Di Maio viszont a „Mezziogiornónak” nevezett régió felzárkóztatásáért. Programjukban alig van közös pont, ha Európa-politikájukat hasonlítjuk össze, a „liga” nevezhető a radikálisabbnak, hiszen az M5S már nem akar kilépni sem az EU-ból, sem az euróövezetből. A csillagosok programja inkább baloldali, a LN-é pedig erőteljesen jobboldali, ami gazdaság- és adópolitikájuk kapcsán is érzékelhető. A menekültpolitikát illetően sincs egyezés, e tekintetben az M5S sokkal megengedőbb. Tény ugyanakkor, hogy mindkét párt jobb kapcsolatokra törekszik Oroszországgal, Salvinit és Di Maiót némi cinizmussal Vlagyimir Putyin orosz elnök olasz barátainak is nevezik. Illetőleg mindketten úgy vélik, nem érdemes tartania magát Olaszországnak az Európai Unió költségvetési előírásaihoz. Ha ezt tényleg komolyan is gondolják, az az olasz adósságállomány hirtelen megnövekedését eredményezné.
Akadnak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint a meglehetősen öntörvényű Beppe Grillo által alapított M5S-nek teljesen mindegy, kivel lép koalícióra, a párt előtt csak a hatalom megkaparintásának célja lebeg. Ennek Di Maio megnyilatkozásai sem mondanak ellent, aki mind több alkalommal illeti dicsérettel Salvini „megbízhatóságát”.
Akad egy olyan feltételezés is, amely szerint az LN és az M5S csak ideiglenesen akar közösen kormányozni, céljuk ugyanis az, hogy új választási törvényt dolgozzanak ki, amely tisztább viszonyokat teremtene egy előrehozott választás esetén. Erre azért is van esély, mert a felmérések azt mutatják, hogy mindkét párt esetében érzékelhető a győzteshez húzás jelensége, azaz sikerült tovább emelniük népszerűségüket a parlamenti választás óta.
Akármit hozzon is a jövő, önmagában is aggasztó, hogy az euroszkeptikus pártok a mandátumok több mint a felét szerezték meg. Az pedig egyenesen ijesztő, mennyire átrajzolódott az olasz belpolitika azzal, hogy a centrista pártok szinte teljesen eltűntek a politikai palettáról. Mindent elmond a viszonyokról, hogy míg a liga öt éve mindössze négy százalékot kapott, március elején már 17 százalék voksolt rá. Az M5S pedig 24-ről 33 százalékra emelte szavazati arányát.
