Ha valakit nevezhetünk nemzeti tőkésnek, akkor Demján Sándort bizonyosan. Nem az Orbán-kormány által minden eszközzel felépíteni szándékozott nemzeti tőkés osztályba tartozott, piacról vallott felfogása, üzleti etikája, életvitele messze föléjük emelte. Az 1943-ban az ország egyik legszegényebb fertályán született, nevelőszülőknél fölnőtt Demján teljes joggal mondta mindig, hogy alulról jött: nála lejjebb nem nagyon lehetett volna kezdeni. Ennek ellenére olyan magasra jutott, ahonnan már nem nagyon van tovább fölfelé: 192 milliárdosra becsült vagyonával az ország második leggazdagabb embere volt (az egykori tanítvány Csányi Sándor után), politikai színezettől függetlenül a rendszerváltás utáni összes kormányfő tisztelte, és a közvélemény is nagyra tartotta őt, mint olyan embert, aki a maga tehetségéből szerezte, és látványosan az ország javára is használta a javait.
Mindig ott volt a változásoknál. A Skálával a nyugati stílusú, önkiszolgáló vásárlás és a választék élményét, a Magyar Hitelbankkal a piaci alapon működő kereskedelmi bank prototípusát, a Bank Centerrel az első európai minőségű luxusirodaházat teremtette meg, és – bár kétségtelenül jó politikai kapcsolatokat ápolt – nem a politikától kapott előnyökből, hanem a piaci lehetőségek gyors felismeréséből csinált üzletet. A szocializmusban a szövetkezeti szektorban, a kapitalizmusban az ingatlanfejlesztésben jutott föl a csúcsra. Az igazán nagy bukások elkerülték, és az sem von le semmit a sikereiből, hogy élete utolsó éveiben kikerült a főáramból: a NER-rel, különösen a takarékszövetkezeti rendszer tönkretétele miatt, nem találta a közös hangot.
Demján Sándor az értékvezérelt üzletember – régiónkban igen ritka – képviselője volt. Világnézetét nem hangoztatta, de mindenképpen jellemző rá, hogy egy gazdaságilag különösen nehéz időszakban rendszeres támogatásával segített életben tartani lapunkat, a Népszavát. Ismert tulajdonsága volt, hogy nem hagyta az értékeket elsikkadni maga körül – az általa alapított Prima Primissima díjjal és adományaival ugyanúgy az értékőrzést szolgálta, ahogyan ingatlanfejlesztőként is igyekezett mindig maradandót alkotni. A Kamaz autógyár megmentése ugyanúgy a keze nyomát viseli, mint a budapesti Duna-part néhány emblematikus épülete, vagy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége valamint az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség. Végakarata szerint vagyonának nagyobb részét jótékony célra és a művészetek támogatására hagyja.
Az elmúlt évtizedek egyik legkarakteresebb és legeredményesebb, a nemzetközi piacon is sikeres üzletemberét március 23-án érte a halál. Demján Sándort a főváros a saját halottjának tekinti. Lapunk pedig egykori mecénását és rendszeres olvasóját gyászolja.
