Nem a római történelemből elhíresült legendáról, hanem Orbán Viktor március 15-i beszédének fenyegető részletéről lesz szó. Arra célzok: amikor Orbán kijelentette, hogy „szelíd és derűs emberek vagyunk, de sem nem vakok, sem nem balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni erkölcsi, politikai és jogi elégtételt!”
Kinek szól az üzenet? Sokan úgy fejtették ezt meg, hogy mindenkinek, aki nem a Fideszre szavazott. Mások azt gondolják, hogy azokkal szemben vesz majd Orbán elégtételt, akik Orbánra, szűkebb és tágabb családjára nézve terhelő, elítélő állításokat fogalmaztak meg. Ebben a mederben az elégtétellel fenyegetés – bármennyire kiszámítottnak látszik is –, lehet, hogy nem több, mint a személyes megtámadtatás jogán való kifakadás, hiszen Orbán minden, személyét és családtagjait érintő kijelentés esetében reflexszerűen a megtorlásban gondolkozott korábban is.
Ebben is hasonlít Simicska Lajoshoz, aki az APEH elnökségről történt 1999-es lemondásakor szintén „Megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!” szólással reagált.
Orbán már 2015-ben is elárulta, hogy mit is tenne a beszervezettségét firtató jobbikos kérdésre válaszolva: „Röviden is el tudnám intézni ezt a dolgot, de most nem lehet, mert amit legszívesebben mondanék önnek, azt nem mondhatom, és amit szívesen, szívem szerint tennék azokkal, akik sunyi módon gyanúsítgatnak, azt meg nem tehetem. Nem mondhatom, és nem tehetem, mert a népnyelv erőteljes kifejezéseit és a népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek. Pedig kedvem lenne hozzá, és igény is volna rá. De kerülni kell az ilyesmit a miniszterelnöknek, amíg az ország élén áll. De ez nem tart örökké.” Felidézve ezt a 2015-ös választ, arra a járulékos örömforrásra azért számíthatunk, hogy Orbán komolyan arra készül, hogy 2018-ban véget ér miniszterelnöki megbízatása, és végre „népi elégtételt” vehet gyanúsítgatóin.
Persze annak a találgatásnak is lehet alapja, hogy az autonóm akarattal, gondolati önállósággal és saját teljesítménnyel elért anyagi-gazdasági alapokkal rendelkezők kerülhetnek Orbán célkeresztjébe, hiszen ők eddig nem a vezértől függtek, nem a vezér tenyeréből ettek. Ha velük szemben is sikeres az elégtétellel fenyegetés, akkor újabb forrásokat csatornázhat be politikai családja táplálásához a tőlük az elégtétel fejében várható váltság behajtásával a vezér.
Akárhogy csűrjük, csavarjuk, a fenyegetéssel Orbán megüzente, hogy jó lesz vigyázni, hátrább az agarakkal. Másrészt előre bejelentette, hogy ha a választások után rászorul arra, hogy tárgyaljon, akkor az erő pozíciójából fog tárgyalni, nekivetve hátát az elégtétellel kecsegtetett szavazóinak. Orbán ebben sem hasonlatos Antall Józsefhez: az ő kopaszainak nem mondhatja majd, hogy azért higgadjanak le, mert „tetszettek volna forradalmat csinálni!” Orbán 2018-as honvédő fülkeforradalma alapozza meg a erkölcsi, politikai és jogi elégtételt.
Az elégtétel akár jelentheti azt is, hogy ha Orbán mégsem szerez abszolút többséget, de ő dönthet arról, hogyan alakuljon a választások utáni jövő, akkor bizony előveszi azokat az eddig felfüggesztett, de már kilátásba helyezett büntetéseket, amelyeket (az alkotmányellenesen) elfogadott plakáttörvény alapján vagy más ellenőrzései során az Állami Számvevőszék egyes ellenzéki pártokra kirótt. Meri-e kockáztatni akármelyik (ÁSZ) elégtétellel fenyegetett párt, hogy tovább megy az úton, akár megkockáztatva a teljes pénzügyi-anyagi megsemmisülést? A hivatalban lévő kormány (Orbán kormánya) sem nem vak, sem nem balek, és a választások után megalakuló új kormány belépését elősegítve - hogy „tiszta helyzetet teremtsen” - alkalmazza (a saját maga által elfogadtatott) törvényét, és a törvényes erőszakkal vesz majd jogi és politikai elégtételt ellenfelein.
Az elégtétellel fenyegetés persze azokra is vonatkozhat, akik a visszamenőleges felülvizsgálat szükségességét, a politikai, jogi, gazdasági és erkölcsi felelősségre vonást is várják az ellenzék hatalomra kerülése után az Orbán és politikai családja által a kizárólagos hatalom megszerzéséért - és az ennek keretében átírt alkotmányosság leple alatt a saját vagyonszerzésükért -, nyolc éven át folytatott gyakorlat miatt. Ebben az értelmezésben az is felmerülhet, hogy Orbán és (az elmúlt nyócévben meggazdagodott) politikai családjának tagjai találva érzik magukat, érzik a valódi kockázatot. Saját belső nyomkövető rendszerük jelzi: lehet, hogy vissza kéne adni az „ebül szerzett” jószágot. Úgy járhatnak, mint az 1945 című film falubeli parasztjai, akiket sokkolt, hogy a haláltáborokból „visszajöttek” a zsidók, és esetleg ki kell venni a ládafiából a tőlük elvitt evőeszközöket, vissza kell adni a házat, a boltot. Ahogy a filmben, úgy a mai valóságban is minden le van „papírozva” (törvényezve). Ezért hogy jönnek ahhoz a mai ellenzék tagjai, hogy „visszajöjjenek”? Éppen ezért többet jelent ma a kommunisták visszajövetelével való fenyegetőzés is, mint az ostoba politikai viccből ismert poén ismételgetése.
Végül adódik még egy megoldás, és én erre hajlok a leginkább: az elégtétel a saját táborban azokhoz szól, akik otthagynák a zászlót. Ez az elégtétel-emlegetés a katonáit a végső ütközet előtt számolgató vezér kétségbeesett, de azért erőt sugárzó, „szelídnek” álcázott tanácsa. Ez Shakespeare III. Richardjából Gloster gunyoros megjegyzése, amikor Stanley-t elbocsátja ugyan udvarából, hogy hozzon segítséget, de mert tartania kell attól, hogy segítségkeresés helyett Stanley átáll az ellen(király), Richmond seregébe, ezért ott fogja túsznak Stanley fiát. Ha elárultok, akkor lesz elégtétel! - ez Orbán üzenete.
Akármelyik értelmezés megvalósulásával számolunk is, nagyon is jól célzott és hatásos volt ez a dermesztő kijelentés, mert világossá tette, hogy az eddigi, a „győztes mindent visz” várakozáson túl számolni kell azzal is, hogy most már az intézményes leszámolás: a „jaj a legyőzötteknek” következik.
Tudom, hogy a jövőbeli cselekedetek az ismétlődően bekövetkező, ezért a fejekben gyökeret verő „ha, akkor” logikán alapulnak, és ennek a magatartást kijelölő várakozásnak – mint a viselkedést meghatározó intézménynek – az implementációra, a jogi formulák, szervezetek és azok hatásköre megalkotása formájában lenyomata lesz az intézményes keretekre is. A „félős disznó” késről álmodik. Volt már itt szó újabb sajtótermékek bezárásáról, rádió- és tv-csatornák átvételéről, ellenzéki politikai pártok törvényen kívül helyezéséről, az ellenzéki politikusok személyes vagyona megkaparintásáról. Az igazán félősek a ma üresen kongó stadionok hasznosításáról (a’la Chile; a’la Bosznia) beszélnek.
Én arra számítok, hogy a maga lehetséges játékterét kihasználni se képes ellenzék majd minden mandátumot győzelemként ünnepel, minden párt örül, hogy legalább frakciót alakíthatott. Ezt követően a nagyvonalú Orbán elégtételként majd megígéri, hogy az Országgyűlésben méltón eltemetett ellenzék sírját államköltségen gondozza, és gondoskodik róla, hogy az olyan történelmileg fontos sajtótermékek, mint a Magyar Nemzet és a Népszava ne szűnjenek meg. Igaz, kicsit megváltozott tartalommal, de Orbán győzelme után is megjelenhetnek.
