Az elmúlt öt évben stadionokra és a csak nevében létező magyar focira elköltöttek 400 milliárd forintot. Aminek egy jelentős részét a társasági adókedvezményből, a taóból teremtették elő.
A taónak már a genezise is hazugságra épült, hiszen Orbán Viktor azt hantázta Brüsszelben, hogy a közpénzből egyebek között az utánpótlás nevelésre, a tömegsportra is költenek. Hát ebből nagyjából az lett a valóságban, hogy a tao jelentős része a szinte üresen kongó stadionok fenntartására, bérekre és még ki tudja mire ment el. Ráadásul a miniszterelnök itthon meg arról értekezett, hogy a tao nem közpénz, ami tényszerűen sem igaz. Persze akkor még nem tudhatta, hogy nyilvánosságra kerül, mit ígért Brüsszelben a kollégáinak.
A tömegsportot azonban azóta is többnyire - bár nem kizárólag - a karvalytőkés multik támogatják, lásd például a különféle maratonokat. Az utánpótlás költségeit pedig nagyrészt a szülők állják. A kisebb településeken, ahol jobban szem előtt vannak a sportegyesületek, még csak csurran-cseppen a taóból a gyerekek sportolására, mezekre, cipőkre, felszerelésre, de Budapesten, a nagyobb városokban sportágtól és egyesülettől függően - a szülők nyilatkozata szerint - több ezer, esetenként több tízezer forint is lehet havonta az „utánpótlás nevelés” költsége.
Ez azonban láthatóan nem zavarja a Fidesz propagandagépezetét, különböző biohangfalak szajkózzák az álszent szöveget arról, hogy ennyivel meg annyival több gyermek sportol a taónak is köszönhetően. Most ne menjünk bele abba, hogy egy fogyatkozó népességű, egyre több szegény családot számláló társadalomban, ahol a közoktatásban a felnőttek munkaidejét megszégyenítő óraszámban tömik egyebek mellett felesleges lexikális magolnivalóval is a teljesen kimerült gyerekek fejét, honnan lenne több sportoló fiatal. Ha pénz akadna is, a suli mellett többnyire idő és energia sem jut már a sportolásra.
Csak abban reménykedhetünk, hogy az április 8-án megrendezendő választási akadályversenyen nem a hanta banda csapata szakítja át elsőnek a célszalagot.