gasztronómia;Michelin-csillag;

Marc Veyrat francia séf, a Michelin-díjkiosztó ünnepség alkalmából, a Boulogne-Billancourt-ban, a 2018 február 5-én Párizsban me

- Itt hullanak majd a Michelin-csillagok

Két napig Budapest Európa gasztronómiai fővárosa. Ezekben az órákban érkeznek meg Budapestre az első, európai hírű séfek, olyan szakemberek, akik az éttermüket Michelin-csillaghoz segítették hozzá - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán közölte: a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően hétfőn Budapesten lesz az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseménye, az európai Michelin Guide díjátadó ünnepség, ahol öt ország - köztük Magyarország - megtudja, mely éttermeik érdemelték ki a Michelin-csillagot.

Hangsúlyozta: a magyar turizmus rekordokat dönt, és a cél az, hogy Magyarország felkerüljön a gasztroturisták térképére is.
A gasztronómiai turizmus egyre inkább felértékelődik a világ turizmusában. Azt tapasztalni - mondta a vezérigazgató -, hogy egy térség gasztronómiai kínálata meghatározó lehet az utazási döntés meghozatalánál.

Ehhez ez a mostani esemény is hozzájárulhat, hiszen a magyar sajtó mellett spanyol, olasz, görög, francia, német és brit újságírók is érkeznek, akik "hírünket viszik a világban" - közölte.

Guller Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az európai Michelin Guide kiadvány budapesti bejelentése azért is különleges, mert eddig csak egyszer, tavaly tartottak hasonló eseményt, akkor Brüsszelben. Budapest így a második állomása a rendezvénysorozatnak, ami fontos elismerés, ráadásul nem is az első, hiszen a Bocuse d'Or is nagy siker volt - mondta.

Guller Zoltán jelezte: büszkék arra, hogy otthont adhatnak ennek az eseménynek is. Ismertette: a programok már vasárnap elkezdődnek, a Magyar Turisztikai Ügynökség egy zártkörű szakmai napot szervez, ahol Európa négy Michelin-csillagos séfje magyar sztárséfekkel közösen tart mesterkurzust a Belvárosi Piacon.

Olyan alapanyagokkal dolgoznak ezen az eseményen a séfpárosok, mint például a kacsamáj, tokhal, ponty és a nyúl, vörös káposzta, cékla; ezekből készülnek az ízekben gazdag, a magyar gasztronómia által inspirált fogások.

Guller Zoltán szólt arról is, hogy az eseményre a magyar gasztronómiai szervezeteket és a legelismertebb séfeket hívták meg, de a legfontosabb vendégek a fiatal tehetségek.

A hétfői gálavacsorára Európa legjobb séfjei közül több mint 100 érkezik a magyar fővárosba, hogy együtt köszöntsék a Michelin család új tagjait.

Az újságírók tekintélyes része nem úgy gondolja, hogy neki tudósítania kell az eseményekről