Szomorúan hív az egyik újságíró barátom, hogy le kell mondania a szokásos esti vacsorameghívást, mert sok a dolga a lapnál, nem ér rá. Mondom neki, hogy ne szomorkodjon, úgyis csak április 8-ig tart ez a hajtás, a hajsza után mindannyiunk számára édes pihenő következik egzotikus vidéken. Kérdezi, hogy hová megyünk? Mire mondom neki, hogy nem megyünk, hanem visznek, méghozzá alighanem Recskre. Hiszen a Legfelső Hatalom megígérte, hogy jogi elégtételt vesz, márpedig amit ő megígér, azt keresztülviszi. Az illiberális államot is megígérte jó előre, jól ki is röhögtük érte, aztán még mi csodálkoztunk rajta legjobban, hogy ez a 93 ezer négyzetkilométernyi terület – amely a mi szülőhazánk – a Legfelső Hatalom delejes akarata folytán egyszerre csak megmozdult a földkéreg tetején, és a lemeztektonikai alapelvekkel mit sem törődve csúszni kezdett kelet felé.
Recsk amúgy jól bejáratott, történelmileg patinás nevű helység, úgyhogy a Legfelső Hatalom által oly erősen kívánt jogi elégtételre fölöttébb alkalmatosnak tűnik. Pláne ilyen incifinci kis újságírócskák számára, akik nem átallunk belecincogni a Legfelső Hatalom és közvetlen családja pénzügyeibe, amelyeket furcsa módon még mindig a saját pénzügyeinknek tartunk.
Na de majd Recsken.
Ott majd megtanuljuk.
Recsk azért mégse egy előkelő Horthy-liget a Csepel-szigeten, a bűnös magyar főváros idegen szívéhez oly közel, hanem jó magyar falu jó magyar levegővel, de főleg és főként: jó magyar kőbányával. A Legfelső Hatalom családilag otthonosan mozog a kőbányák világában, ha ő úgy gondolja, hogy a kőbánya jót tesz az egészségnek, akkor készségesen el kell neki hinnünk. Abban sem szabad kételkednünk, hogy ha a Recsk környéki kőbányák netán kimerülőben vannak, a szorgos kezek nem maradnak munka nélkül: a Legfelsőbb Hatalom barátja, minden oroszok cárja készségesen importál követ Szibériából, hogy legyen mit törni.
Mielőtt a jobboldal azzal vádolna, hogy a libsi balosok máris Recsket vizionálnak a választási vereségük esetére, szeretném leszögezni: igen. Én Recsket vizionálok. Most persze az hiszik, hogy viccelek, pedig nem.
Hiszen Recsk már kiépült.
2012, a köztársaság megszüntetése óta a szemünk előtt épült ki az új, 93 ezer négyzetkilométeres recski munkatábor, délről már kerítés is védi. És már áram is van benne. Nota bene, az 1950-es évek elején az eredeti recski munkatábor kerítésében sem volt áram, ezt csak Faludy Gyurka bácsi terjesztette, mert jól hangzott. Évtizedekkel később egykori rabtársa meg is említette neki, hogy hülyeségeket írsz, Recsken nem is volt áram a kerítésben! Mire Gyurka bácsi legyintett, s azt mondta: nem baj, az ügynek nem árt.
A köztársaság megbuktatása, sőt, megpuccsolása után ebből az országból munkatábort csináltak: a szociális támogatási rendszer szétverését elneveztek közmunkaprogramnak, és gondoskodtak arról, hogy a kisvárosokban és a falvakban több százezer ember soha ne jusson vissza a munka világába. Felmérések bizonyítják, hogy a közmunka rendszere nem segít a munkaerőpiacra való visszailleszkedésben, sőt, éppen ellenkezőleg, ellene hat. Ennek dacára a szóban forgó közmunkások elégedettek, s alighanem még hálásak is a Legfelső Hatalomnak, ami érthető, hiszen a gazda időről-időre odalök nekik egy kis csontot.
A munkatáborban az úgynevezett futballba ölték a pénzt, ahelyett, hogy olcsó állami bérlakásokat építettek volna, gondoskodva a huszonéves pályakezdőkről és a kisgyermekes családokról. Abból a sok-sok tíz milliárd forintból, amit az úgynevezett magyar labdarúgásra költöttek, sok-sok ezer bérlakást lehetett volna építeni olyan alacsony bérleti díjjal, hogy az emberek ne a jövedelmük 70 százalékét költsék lakhatásra, hanem csak a 30 százalékát. Most ott tartunk, hogy diplomás emberek tömegei szembesülnek hónapról-hónapra a kérdéssel: laknak vagy esznek. Előző esetben nem eszel, utóbbi esetben utcára kerülsz.
Az országos munkatáborban aztán módszeresen lezüllesztették az iskolarendszert, súlyos pénzeket vontak el az egyetemektől, ami egyébként érthető: egy 93 ezer négyzetkilométeres kőbányában nem afféle nevetséges bölcsészekre van szükség, akik a maguk hülye módján lakatot tesznek a tarisznyájukra, hanem olyan kőfejtőkre, akik nem a tarisznyájukra, hanem a szájukra tesznek lakatot. Igen, igen, a Legfelső Hatalom minden dicséretet megérdemel, egy ideális illiberális államban mindent úgy kell csinálni, ahogy ő csinálja.
Az ötvenes években Recsken a rabok nagy része olvasott, művelt emberekből állt, és esténként, a munka után többek között azzal szórakoztatták magukat, hogy fejből idéztek klasszikusokat. Ha jól emlékszem Faludy György írásaira, volt köztük egy fogoly, aki számos operát fütyült el fejből. Nem tudom, hogy ez igaz-e – hiszen Gyurka bácsi vérbeli, igazi író volt, aki a hatás kedvéért igyekezett kiszínezni a valóságot –, mindenesetre az újságíró barátomnak végül azt tanácsoltam: a Nabucco az egyik legjobb Verdi-opera, kezdheti megtanulni. Esténként hadd fújjuk együtt a rabszolgák dalát.
