A lengyel-magyar kultúra iránt érdeklődőket színes programokkal várja Veszprém március 19. és 25. között a Lengyel-Magyar Barátság Hete keretében, melyen több művészeti ág is képviselteti magát. Többek között koncertek, kiállítások és filmvetítések hozzák közel egymáshoz a két nemzet látogatóit, miközben a Laczkó Dezső Múzeumban egy tárlat idézi fel Lengyelország függetlenségének száz évvel ezelőtti visszanyerését 1795-ös, harmadik felosztásától az 1918-ig, a második Lengyel Köztársaság kikiáltásáig. A programsorozatban nemcsak a régmúlt, de a jelen is képviselteti magát, többek között a Lengyel Filmhét keretében kortárs vígjátékokat, életrajzi drámát is megtekinthet a látogató, míg a Művészetek Házában a lengyelországi geometrikus művészeti tendenciái követhetők nyomon a Polska Geometria című kiállításon. Ugyancsak az intézmény Várgalériájának A tér törékeny geometriáján túl című kortárs tárlaton két fiatal képzőművész, Plank Antal és Tomasz Piars geometrikus munkái láthatók, s bár előbbi alkotó szobrokkal míg utóbbi festményekkel érkezett, a művek tökéletesen „rezonálnak” egymásra.
A közös metszet a művek között a geometrián túl a virtualitás. Plank rendhagyó, szögletes alakú szobrai olyan érzést keltenek, mintha háromdimenziós grafikai modelleket látnánk a kilencvenes évek elejéről. A többségében acélból készült objektumok, poliéderek egy olyan mesterséges környezetet teremtenek, melyek egyszerre idézik fel a természet formáit és a virtuális valóságot is. A szobrok csúcsos alakzataihoz remekül passzolnak Piars festményei, melyek szürke tereiben geometrikus formák és klasszicista szobrok tűnnek fel, így állítva párhuzamba egymással a kezdetek művészetét a minimalizmussal és jelenítve meg az időt mint negyedik dimenziót. Piars korábban több technikával dolgozott, hol olajfestékkel, hol vékonyhegyű ceruzával alkotta meg szürreális portréit gyerekekről vagy felnőtt fiatalokról. Mostani képei esetében több eszközzel élt, és bár a képek terét elsősorban a virtualitás ihlette geometrikus alakzatok uralják, ezúttal is megjelenik rajtuk az ember sajátos formájában.
Tomasz Piars, a budapesti Platán és a Latarka Galéria kurátora már fiatalon közel került a magyar kultúrához. Szüleivel és két testvérével a kilencvenes években érkezett először a fővárosba, mivel Piars apja katonai attaséként kapott munkát a Lengyel Nagykövetségen. – Furcsa időszak volt, nem értettem a magyar nyelvet, miközben Budapesten kicsi volt a lengyel közösség – mondja Piars. Rajztudását először Lengyelországban sajátította el, mikor a család újra hazatért Wałcz nevű városukba, de Piars-nak ezúttal se volt könnyű dolga, hiszen a legközelebbi képzőművészeti középiskoláért háromszázötven kilométert kellett vonatoznia Bydgoszcz városba. – Nem volt más választásom, de a festészetért mindent megtettem – mondja az alkotó, aki két év után, immár véglegesen, újra Budapestre költözött. Nem volt kérdés, hogy a Kisképzőben folytatja művészeti tanulmányait, de ezúttal nem kerülhette el, hogy megtanuljon magyarul.
– Nyár közepén kezdtem el tanulni a nyelvet, és bár apám segített, egy évbe telt mire alapszinten tudtam magyarul – meséli, igaz, a biológia és a magyar történelem szakszavaival később is meggyűlt a baja. Mire a Képzőművészeti Egyetemre került, már otthonosan mozgott Budapesten, és több művésztársával kötött barátságot, kiknek gyakran látogatja a kiállításait. Piars viszont nemcsak a magánéletében tartja fontosnak, hogy megismerje a magyar alkotók munkáit, de a Platán és a Latarka Galéria kurátoraként is törekszik arra, hogy a két nemzet fiatal és idősebb alkotói együtt állíthassanak ki. – A lengyelek és a magyarok között remek a viszony, viszont fontos, hogy a mindennapokban is ápoljuk és megismerjük egymás kultúráját.
