- Egy fotó akkor ikonikus, ha az ember nem tudja kiverni a fejéből. Ha meglátjuk, tudjuk, hogy ismerjük a képet és akár még a művész nevét is hozzá tudjuk társítani - mondta lapunknak Sandro Miller amerikai fotográfus, aki 16 évesen kezdett fényképezni és a szakma fogásait a nagy fotográfusok képeit tanulmányozva sajátította el. Egy súlyos rákos megbetegedés után döntött úgy, megköszöni mestereinek, hogy pályája során inspirálták. Újraalkotta többek között Irving Penn, Diane Arbus, Annie Leibovitz és Robert Mapplethorpe híres képeit, főszereplőnek pedig John Malkovich-ot kérte fel, akit az 1990-es években ismert meg a chicagói Steppenwolf Színházban. A színész nemcsak barátja, hanem múzsája is lett a fotósnak, aki szerint Malkovich olyan, mint egy jól formázható anyag.
A színész a jelenleg a Műcsarnokban látható fotókon például Marilyn Monroe, Meryl Streep, Picasso, Che Guevara, Winston Churchill és Salvador Dalí bőrébe bújik. - Diane Arbus Kisfiú játék kézigránáttal című képének elkészítése volt a legbonyolultabb, amelyen Johnnak egy kisfiút kellett eljátszania. A fotó eredeti New York-i helyszínét nem lehetett megcsinálni a stúdióban, így találni kellett egy parkot Chicagóban, ami ugyanolyan. Ráadásul télen fotóztunk, Johnnak rövidnadrágot és pólót kellett viselnie - mondta Miller, aki 2013-ban kezdte a projektet, de elmondása szerint negyven évnyi munka van benne, hiszen létrehozásához szüksége volt az évtizedek alatt felhalmozott tudására. - A legnehezebb az volt, hogy megértsem, hogy használták a képek készítői a fényt. Az egyik képen drámai, a másikon romantikus volt a fényhatás. Ehhez a szemet nagyítottam ki, a szemben ugyanis visszatükröződött a fény, innen tudtam, milyen volt a fényforrás. A fotók minden részletének tökéletesnek kellett lennie, különben a projekt bukás lett volna és a karrierem végét jelentette volna - mondta Miller.
Sandro Miller karrierjét reklámfotósként kezdte, kampányokhoz készült képei is erőteljesek és kifejezőek. Mi a különbség egy jó reklámfotó és egy művészi kép között? - Egy reklámon több száz ember is dolgozhat, hónapokba telhet, míg kidolgozzák az ötletet. Amikor reklámot csinálok, problémamegoldó szerepben lépek fel, végrehajtom más ötletét, és a legjobb tudásomat adom hozzá. A személyes projektjeimet viszont teljesen én találom ki. A kettő viszont az esetemben nem létezik egymás nélkül. Szegényebb családban születtem, a reklámfotózással finanszíroztam a személyes munkáimat - mondta.
Sandro Millertől azt is megkérdeztük, mit gondol a mai vizuális kultúráról, amelyben mindenhol képek vesznek körül minket és mindenki fotóz. - Ez nem jelenti azt, hogy mindenki fotós. A legtöbben csak gombnyomkodók. A fotós az, aki a fotózással él és az egész életét ennek szenteli. Nagyon sok gombnyomkodó van, sokan vannak, akik fotósok szeretnének lenni, de csak kevés igazi fotós van. Ha valaki erre áldozza az életét, az életmódot is jelent, és nem csak arról van szó, hogy valaki a telefonjával csinál pár képet, felrakja az Instagramra vagy a Facebookra és már fotós. Ahhoz, hogy valaki fotós legyen, meg kell értenie a fotográfia történelmét, hogy honnan ered az, amit csinál. Az életemben a második legfontosabb dolog a munkám, az első a családom és a kettőt csak egy nagyon finom vonal választja el egymástól - mondta Miller, aki rajongója a filmeknek is.
David Lynch-re kimondottan felnéz, és együtt is dolgozott vele, amikor a rendező megkereste, hogy alkossa újra filmjeinek néhány alakját, például a Twin Peaks című sorozat figuráit. - Minden filmjét láttam. Nagy a nyomás, mikor azt kéri az egyik hősöd, hogy alkosd újra a karaktereit. Lynch-nek van egy alapítványa, amely a transzcendetális meditáció tanításával foglalkozik, a képek az alapítvány támogatására készültek. Én 17 éves korom óta meditálok, tudom, mennyire jót tesz az embernek - mondta és hozzátette: Coppola, Fellini és Scorsese is nagy hatással volt rá, utóbbitól a Dühöngő bika a kedvence. Úgy gondolja, az ember el tudná tölteni az egész életét a képernyő előtt úgy, hogy nem ér végére a szenzációs filmeknek. Ha van ideje leülni egy film elé, akkor mindig alaposan megfigyeli, hogy mozog a kamera és hogy fényképezték a filmet. Szerinte a filmekből sokat lehet tanulni és ez napjaink legfontosabb művészete.