Kevesen tudják Strobl Alajosról, a századforduló vezető szobrászmesteréről, hogy fiatalkorában jövedelemkiegészítésként aktmodell volt a bécsi fotográfus, dr. Hermann Heid fotóműtermében. Itt azért készítettek aktképeket, hogy azokat eladhassák szobrászoknak és festőknek. A művészeknek így már nem kellett az időt aktrajzok készítésével tölteniük, hanem az aktfotókat használhatták munkáik vázlataihoz.
Ez jelentős váltást jelentett például a legtöbbet foglalkoztatott 19. századi freskófestő, Lotz Károly munkamódszeréhez képest, aki még számos aktrajzot készített, majd ebből a készletből választott aktuális falképeihez. Ő is használta azonban a fotográfiát: terveiről készített képeket, így könnyebben megmutathatta a koncepciót a megrendelőknek, akik egyre többen voltak. A kiegyezés után ugyanis felpörgött az építkezés Budapesten, a középületek pedig nem maradhattak falképek nélkül.
A sokasodó megrendelések (és a nemzetépítést is szolgáló művészet) egyre sürgetőbbé tette a magyar képzőművészeti oktatás megszervezését. Így jött létre 1871-ben az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde, az MKE jogelődje. A művészeti oktatás intézményesülése nemcsak Budapest modernizálódásával, hanem a fotográfia elterjedésével is egybeesett. Az MKE 19. századi fotógyűjteményéből másodszor raktak össze kiállítást, és a mostani nemcsak a korszakról, hanem magáról az egyetemről is szól: azt kutatja, kik gyűjtötték össze a fotókat, kik és mire használták az új médiumot a Mintarajztanodában. Peternák Miklós, az MKE tanára és a kiállítás kurátora a sajtóvezetésen elmondta, a fotó a 19. század első harmadában jelent meg és alapvetően befolyásolta a képekről való gondolkodásunkat a hétköznapokban, a művészeti szakmában és a kommunikációban is. Utóbbira példa az írott sajtó, ahol a fotók utáni reprodukciók jelentek meg képi információhordozóként. A kiálltást végig is kísérik Morelli Gusztáv fotók után készített, itt-ott módosított és korabeli újságokban megjelent fametszetei. A fotó változást hozott a személyes kommunikációban is: levelek helyett az emberek egyre gyakrabban küldtek képeslapot vagy fotót. Peternák a fotográfia hozta változás jelentőségét a mai digitális világ változásaihoz hasonlította.
A kiállításon szereplő képanyag az 1860-as évek végétől az első világháború kitöréséig tartó időszakot öleli föl, illetve az MKE doktori iskolájának hallgatói hét, a kiállításhoz kapcsolódó műalkotását mutatja be. Például Dobó Biankáét, aki a Horvay János tervezte Kossuth-emlékmű mágnesből kivágott alakjait rendezteti át a látogatókkal. Koller Margit dédnagyanyja régi képiből próbálja visszafejteni a családtörténetét, Peternák Anna projektjében Strobl Alajos unokája mesél, Pettendi Szabó Péter pedig a gyűjtemény fotóinak olyan részleteiből rakott össze kollázst, amelyeket általában nem szoktunk észrevenni.
Kronologikusan a kiállítás Huszár Adolf szobrásztól indul, ő volt az első rendszeres fotógyűjtő. Hozzá közel 400 kép köthető a gyűjteményből, ezeket főleg utazásai során vásárolta és nagyrészt szobrokat ábrázolnak. Huszár műterme először a Városligetben, majd az Epreskertben volt, ami ma is az egyetemhez tartozik. Itt kezdett el dolgozni Strobl Alajos, akiről láthatóak a már említett aktképek, illetve a tárlat meghatározó része az egész Strobl-család munkássága. A szobrászmester testvére, József és annak felesége, Marianne Strobl is fotográfusok voltak, illetve sok kép maradt fenn a szobrász feleségétől, Strobl Alajosné Kratochwill Alojziától is, aki számos sztereoképet is készített. Ezek két képből álló fotográfiák, és ha a két képet egyszerre nézzük egy sztereonéző készüléken keresztül, akkor térhatású képeket kapunk. A kiállításon van egy ilyen készülék, amellyel meg lehet nézni többek között a Stroblék otthonául is szolgáló Epreskertben zajló művészi munkák és a művészi tevékenység által alakuló környezet lenyomatait.
Az intézmény számára az önmegmutatás fontos állomása volt az 1900-as párizsi világkiállítás, ahol az intézmény két fotóalbumot is bemutatott: egyik a Mintarajztanoda, másik a női festőiskola teljesítményét mutatta be. A kiállítás 1914-el ér véget, ami szintén fontos dátum az intézmény történetében: a Mintarajztanoda épületéből hadikórház lett, a művészeti képzés ideiglenesen más helyszínen folyt. Az Andrássy út 71. alatti épület termeit megtöltötték a sebesültek, az Epreskertben szegény gyerekeknek osztottak ételt. Mindennek megörökítését a jövőnek fontosnak tartotta az intézmény, a legalkalmasabb médium erre a fotó volt.
A művészeti munkán és az önmegmutatáson kívül a fotó a művészeti intézmény életében történeti dokumentumként is szolgált az utókornak. Az első világháború után szinte feledésbe merültek a 19. századi fotók és ezzel az intézmény és a művészeti gyakorlat történetének fontos részletei is. A kiállítás címe mutatja az MKE szándékát: száz év után előszedik a dobozokból a felejtés emlékeit.
