Tudják, mi a közös Robert Ficóban és Orbán Viktorban? Az is, persze, hogy igyekeznek följebb pozicionálni országukat a V4 formáción, illetve az EU-n belül (Fico több, magyar kollégája inkább kevesebb sikerrel). De még inkább az, hogy mindkét kormányfő bajban van. Ficót egész Szlovákia felelősnek tartja azért, hogy a politika és a maffia összefonódásai egy fiatal újságíró és a jegyese meggyilkolásához vezettek, miközben a vélelmezhető tettesek mentorai ott ügyködnek ma is a szlovák miniszterelnök környezetében. Ennél kevés kínosabb dolog történhet egy állami vezetővel – bár az sem kutya, ha kiderül: bűnszervezetben elkövetett lenyúlást vélelmez, és 13 milliárd forint visszafizetésére tesz javaslatot az EU csalás elleni hivatala egy olyan ügyben, amelyben a kormányának különféle szervei, az önkormányzatok és az elvileg független pályáztató intézmények bizonyíthatóan együttműködtek azért, hogy az illető politikus veje referenciák nélkül, a piaci árnál drágábban szállíthasson lámpákat magyar városok tucatjai számára.
Hogy Robert Fico karrierjének a fentebb leírt eset nyomán akár vége is szakadhat, arra leginkább az érintett reakciói utalnak: értelmes és hihető magyarázat, elhatárolódás és felelősségre vonás helyett (ami ebben a különlegesen kiélezett helyzetben az egyetlen menekülőút lehetne) buzgón sorosozni kezdett. Mintha Soros Györgynek bármilyen szerepe lehetne abban, hogy az olasz maffia közel került a szlovák kormánypárt legfelső köreihez, az ezt leleplező újságíró pedig az életével kényszerült fizetni a minden tisztességes országban megengedhetetlennek minősülő összefonódások feltárásáért.
Orbán Viktor még nem tart itt (azért sem, mert nekünk nincs szükségünk importált maffiózókra – a mi kormányunk az uniós támogatások megcsapolását megoldja hazai alapanyagból, családi összefogással), de azért az ő lépései is árulkodóak. A magyar miniszterelnök – a hódmezővásárhelyi választási vereségtől elbizonytalanodó fegyverhordozói nyilatkozatait korrigálva – már a csongrádi mezőváros eleste mögött is „meglátta Soros pénzét”, majd olyan monoton sorosozásba kezdett, amihez még a leghűbb követői sem tudtak hirtelen fölzárkózni. (Bár azért Lázár János és Kövér László megpróbálta.) Szemelvények a magyar miniszterelnök friss megnyilatkozásaiból: „vagy nemzeti kormány lesz, vagy Soros emberei alakítanak kormányt”, „a választásokon az egyik jelölt mögött Soros György fog állni”. Mondta mindezt a 2018-as parlamenti választás miniszterelnökjelöltjei közül az egyedüliként, aki közvetlenül Soros György szándékának és pénzének köszönheti a politikai pályája beindulását.
Hogy működik-e valóságpótlékként a sorosozás, azt Magyarországon alighanem fölösleges megkérdezni. Arra a Hódmezővásárhelyen már szintén megválaszolt kérdésre viszont a következő hetekben talán országosan is választ kapunk, hogy a hatalmi helyzetben elkövetett, rendre következmények nélkül maradó fosztogatások miatt joggal frusztrált közvélemény továbbra is beéri-e vezetőszáron elvezetett politikusok és politikus-családtagok helyett a várfokra kitűzött Stop Soros!-plakátokkal.
