Általános tapasztalat: egy ország kormányzó pártja akkor vág bele a jegybanki aranytartalékok hazahozatalába, ha úgy véli, hogy az iránta való bizalom növelésének eszközei mind otthon, mind külföldön kimerültek. Ilyenkor arra lehet hivatkozni, hogy az oly nagy becsben tartott nemesfém tömbök visszatértek a "gyökereikhez." Az akciónak azonban az égvilágon semmi értelme nincs, legfeljebb annyi, hogy a világválság óta gazdaságfilozófiai váltás tanúi vagyunk, a korábban befektetési célt szolgáló tartalék manapság inkább gazdaságstratégiai eszközzé vált. Az a módi járja, hogy jegybankok már nem adnak el a tartalékaikból - mint a világválság előtt tették -, hanem inkább gyarapítják. Az aranyárak ugyanis évek óta nyomottak.
A Magyar Nemzeti Bank mostani repatriálási akciója azonban alkalmat nyújtott arra, hogy megállapítsuk: ha a már egy közepes méretű autóban elférő tömbök is a külhoni trezorban töltött évek után a hazaiban pihenhetnek, akkor a magyarok bizalmát nem becsülhetik túl sokra a jegybankárok. A mi aranyunknál ugyanis csak az albánoknak van kevesebbjük. A románoknak és a lengyeleknek harmincnégyszer nagyobb a tartalékuk, de még a szerbek is felülmúlnak bennünket. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha élünk a gyanúperrel, hogy a hazautaztatás egyetlen szavazatot sem hoz a kormánypártnak, igaz, nem is visz el a voksokból.
Mindez egy olyan országban történik, ahol ha gazdasági kérdésekről van szó, akkor a miniszterelnök törhetetlen bizalmát elsősorban a jegybank elnöke élvezi, s csak ezt követi az illetékes miniszterbe vetett hit. Orbán Viktor a szokásos, bár kissé megkésett kamarai évnyitón meg is állapította: "Nagyon sok tudás gyűlik össze. Varga Mihály miniszter úr különösen fogékony arra, hogy egyeztetések után hozzon csak döntéseket, összegereblyézi a sok információt, akár külső forrásokból is. De az igazán mély tudás a gazdaságról először is a jegybankban található, ők a pénz oldaláról nézik a gazdaságot. (...) Ennek előfeltétele, hogy a miniszter higgye el, hogy a magyar jegybankelnök nem butább a nemzetközi társainál."
Arról ugyan nincsenek publikus adatok, hogy a nemzeti bankok elnökeinek mekkora az IQ-ja, és Matolcsy György működését sem azért szokták bírálni, mintha szellemi képességei gyatrák lennének. A Varga Mihállyal általában a kulisszák mögött lezajló villongásai nem az elmék csatái. Inkább arról szólnak, hogy a gazdaságpolitika centruma éppen öt esztendeje a Magyar Nemzeti Bankhoz helyeződött át. A kormányfő igyekezett is motiválni miniszterét: "... meg tudjuk csinálni azt, hogy Magyarországon minden évben legyen 4 százalékos gazdasági növekedés. Csak olyan gazdasági miniszterrel tudok együttműködni, aki 4 évre vállalja a 4 százalékos növekedést, nem csak 2 évre."
A következő kormányzati cikluson átívelő vízió határideje nem véletlen, ugyanis 2020 után az uniós pénzcsapok elzáródhatnak, ami - ez könnyen belátható - a 4 százalékos éves bővülés végét jelentheti, a fenntartható növekedés illúziójával együtt. És ezen már az aranytartalék sem lesz képes segíteni.
