Dr. Vaderna Gábor, az ELTE adjunktusa szerint, mint azt a Népszavában kifejtette, „minden klasszikus csak addig tud klasszikus maradni, ameddig aktuális is”. Ezt olvasva felnyúltam a polcra, és levettem Jókaitól a Rab Rábyt. – Mintha ma írta volna! – kiáltottam fel. Mert ami könyvében a XVIII. századi Magyarországot jellemezte, az a hazafias lózunggal leöntött tömény korrupció. Hasonlóan döbbenetes, ahogy az Ocskay brigadérosról szóló regényben a Rákóczi szabadságharcról ír. Hogy messziről nézve milyen felemelő, hogy egy nemzet felkel a szabadságért. Közelről pedig kicsinyes intrikák a nagyok, elégedetlenség, zúgolódás a kicsik között. A probléma a nyelvvel van: az unokáim már nemcsak a latint, de a régies szavakat sem értik. Egyikük nálam töltött egy hétvégét, és hozta a kötelező olvasmányt, egy Jókait. Egy asszimilálódni igyekvő szlovák nagybirtokosról volt szó. Én hülyére röhögtem magam, a gyerek el se mosolyodott. – Melyik szót nem érted? – kérdeztem. Kiderült, hogy az egész, úgy ahogy van, akár kínaiul lehetett volna. És nem is érdekelte, hogy mit jelent. Nem tudom, mi a megoldás. De valószínűleg az angol gyerekek se falják Dickenst…
