Bonyolult világunkban Donald Trump örökké újszülött marad, akinek minden vicc új. Davosban például az amerikai gazdaság sikereit dicsérte; ezek szerinte az ő adócsökkentési reformjának köszönhetőek. Lényegében újra felfedezte azokat a neoliberális tételeket, melyeket egykor – a reaganomics névadója – Ronald Reagan is hangoztatott. Eszerint a növekedés elsősorban a vállalkozások adóterheinek csökkentésétől, valamint a deregulációtól várható. Igaz, a The Washington Post és a többiek mindezt másképp látják. Szerintük a „trumpista” gazdaságpolitikának nem sok köze van a sikerekhez: azok jórészt Obama válság utáni erőfeszítéseit igazolják.
Szakértői körökben amúgy sokan remélik, hogy az elnöknek nem lesz módja pusztító kampány-ígéreteit a gyakorlatban megvalósítania. Ezzel mindenki jól járna, miután a teljesen liberalizált amerikai pénzpiacok éppen tíz éve döntötték romba a világot. A 2018-as év globális gazdasága – a jó növekedési adatok ellenére – számos feszültséget hordoz. Ennek jele volt például a New York-i tőzsde látványos zuhanása, ami más földrészeken is – dollár százmilliárdokban mérhető – veszteségeket okozott. Mindez nem sokkal Trump Svájcban előadott győzelmi jelentése után történt. Így az elnöki beszéd – immár sokadszor – a humoristák és mémgyártók kifogyhatatlan témájává vált.
A 21. századnak, sajnos – az újraéledő protekcionizmus és nemzeti önzés mellett – korábban nem ismert problémákkal kell szembesülnie. Az Európai Unió felelős vezetői azokról a veszélyekről is beszéltek, melyeket a szabályozatlan digitális gazdaság vagy az állandósuló pénzügyi bizonytalanság okoz.
A davosi évnyitó
A világ vezető gazdasági szakembereinek és politikusainak svájci találkozóját mindig nagy várakozás előzi meg. Már az előzetes értékelések és prognózisok is bejárják a világsajtót: az idei davosi jelentés egyik szenzációja volt, hogy a gazdasági kockázatok között a növekvő kiberfüggőséget és a hackertámadásokat is kiemelték. Az IMF szerint az elmúlt harminc évben jelentősen nőttek az egyenlőtlenségek is, az eladósodottság pedig soha nem látott méreteket öltött.
További probléma, hogy a 2008-as pénzügyi- és bankválság hatására a fejlett országok jegybankjai óriási mentőakciókba kezdtek. Egyrészt történelmi mélységekbe taszították a kamatszintet. Ennek az volt a célja, hogy a megtakarítások ne a bankbetéteket hizlalják, hanem reálgazdasági befektetéseket keressenek. Másrészt a jegybankok frissen nyomtatott pénzzel árasztották el a piacokat: ezt – elegáns szakkifejezéssel – „mennyiségi könnyítésnek” nevezték. A baj csak az, hogy az általános terápia – többek között az inflációs veszély miatt – egyre kevésbé folytatható. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED már elkezdte a kamatok lassú emelését, és bejelentette, hogy idővel a mennyiségi könnyítés is abbamarad. Elemzői vélemények szerint a tőzsdepánik oka éppen ez volt: a piacok most „árazták be”, hogy a részvények hozama várhatóan csökkenni fog a pénzügyek szigorítása miatt.
Mint minden orvosságnak, a jegybanki pénznyomtatásnak is vannak mellékhatásai. Ezért maradhattak életben 2008 után versenyképtelen vállalatok, melyeket csak az olcsó hitelek tartottak a felszínen. Márpedig ha a kamatok emelése Európában is megkezdődik és a mennyiségi könnyítés mindenhol véget ér, akkor a veszteséges vállalatok csődje aligha lesz elkerülhető. Ezek a cégek nem törlesztik tovább a bankhiteleket és a pénzügyi kígyó így a saját farkába harap. A nem fizető adósok számának növekedése miatt megint a kereskedelmi bankok kerülnek nehéz helyzetbe. Fokozza a bajt, hogy a – beavatkozási lehetőségeiket mostanra kimerítő – jegybankok szinte eszköztelenné váltak. Pénznyomtatással vagy kamatvágással aligha segíthetik már a bajbajutottakat.
Ezért volt jóval fontosabb Trump hencegésénél Angela Merkel davosi beszéde, aki – többek között – a tőkepiacok és az eurózóna erősítését, valamint a bankunió reformjának felgyorsítását szorgalmazta. A bank- és költségvetési unió a tagállamoknak éppen a jövőbeli pénzügyi válságok enyhítésére nyújthatna védelmet. A francia elnökkel együtt álltak ki az Európa-projekt mellett, hogy – Macron szavaival – „a gyorsabb haladás híveit ne akadályozhassák a többiek”. Merkel keményen üzent a „brexitistáknak” is. Szerinte a brit kilépés „sajnálatos” ugyan, de az Európai Unió számára egyúttal ösztönzést jelent.
Trump valóságshow-ja
Az amerikai elnök Davosban kampány- és toborzóbeszédet tartott. Szerinte az amerikai történelem legnagyobb adócsökkentését hajtották végre: ezzel persze csak a politikai pályáját kísérő hazugságok – udvariasabban: fake news – számát gyarapította. Reagan tanítványa azt is mondta, hogy a deregulációval végre felszabadították az üzleti szférát a gazdasági jogszabályok igája alól. Szerinte itt az ideje, hogy a befektetésre váró nemzetközi tőke – az immár virágzó és szabad – Egyesült Államokat válassza. Ezúttal ugyan nem fenyegette meg Kínát védővámokkal a folyamatosan növekvő külkereskedelmi deficit miatt, de az utalásai egyértelműek voltak: „nem lehetünk szabadok, ha egyes országok kizsákmányolják a nemzetközi kereskedelmi rendszert és a többiek rovására gyarapodnak”.
A súgógépről felolvasott beszédet udvarias tapssal fogadták, bár a teremben ülők a szónoknál vélhetően kicsit többet tudtak az amerikai gazdaságról. Többek között azt is, hogy a munkanélküliség valóban kedvező, 4 százalék körüli szintje nem az „America first” retorikának köszönhető. Ebben ugyanis az előző ciklusok keresletösztönző gazdaságpolitikájának (lásd mennyiségi könnyítés) vagy a nemzetközi konjunktúra javulásának sokkal fontosabb szerepe van.
Trump tudatlanságáról egyébként számtalan történet kering, s az egyik gyöngyszem éppen gazdasági természetű. A pénzemberek elhűlve hallgattak egy korábbi elnöki nyilatkozatot arról, hogy – miután az amerikai gazdaság egyre erősebb – a jövőben erős dollárra lesz szükség. Miután köztudott, hogy az exportösztönzés egyik lehetséges eszköze a nemzeti valuta gyengítése, az egyik bank vezető közgazdásza járhatott közel az igazsághoz. Szerinte ugyanis Donald Trump egy gyermek ismereteivel és szókincsével kommunikál. Számára az „erős” feltétlenül valamilyen jó dolgot jelent, ezzel szemben a „gyenge” csak a rossz szinonimája lehet. A Fehér Ház szakértői vélhetően titkolják előle, hogy a dollár 2017 januárja (nagyjából hivatalba lépése) óta sokat gyengült, mert ha bevallanák, akkor azt az amerikaiak szidalmazásának tekintené.
Új reformáció?
Az évtizedek óta uralkodó piaci dogmatizmus meghaladását egyébként sokan várják. Az egész világsajtót bejárta néhány egyetemi oktató és hallgató látványos PR-akciója, akik – a reformáció 500. évfordulójára emlékezve – 33 vitatézist „szögeztek ki” a London School of Economics kapujára.
A közgazdaságtan reformációja azért is sürgető, mert a neoliberalizmus az elmúlt évtizedekben valóságos dogmává vált. Sokkal inkább hitként, mint tudományként terjesztették. Davosban még az idén is voltak, akik az elvont „hatékonyság” jegyében a piaci értékmentességet hirdették. Márpedig a gazdagság és a jövedelmek elosztása mindig politikai kérdés, amelyről – elvben – a társadalom tagjainak kellene dönteniük. Mai világunk a tömeges szegénységgel, az ökológiai válsággal és a pénzügyi instabilitással küzd: a minimális sikerhez is a közgazdasági gondolkodás gyökeres megújítására lenne szükség.
A sokat emlegetett piac például jóval bonyolultabb és főleg kevésbé kiszámítható jelenség, mint ahogyan azt csupán a kereslet-kínálat összefüggése alapján gondoljuk. Működése a jogszabályokon kívül, az adott kultúra, a helyi társadalom szokásaitól, a kormányok cselekedeteitől, vagy éppen tartózkodásától függ. Minthogy különböző országok más és más intézményekkel rendelkeznek, az egyik gazdaságban bevált szakpolitika nem feltétlenül működőképes másutt. Gazdaságtörténeti példák sora bizonyítja, hogy nem javította a bajba jutott országok helyzetét, ha a tanácsadók elvont elméleten alapuló terápia alkalmazására tettek javaslatot.
A modern hálózati gazdaságok egyre inkább az adatokra épülnek, ezért a közgazdaságtan a komplex rendszerekkel foglalkozó egyéb tudományoktól is sokat tanulhat. A fizika, a biológia vagy a számítástechnika művelése akár a gazdasági szereplők viselkedésének jobb megértését is segítheti. A gazdasági döntések amúgy sem a tankönyvek által leírt „tökéletes racionalitást” követik. Tévedések, előítéletek és sok-sok manipulált információ alakítja a piaci kapcsolatokat. Ráadásul a monopolhelyzetek felismerésére a Facebook és a Google korában az átlagos fogyasztó soha nem lesz képes.
A londoni „reformátorok” talán ezért is zárták vitairatukat a közgazdaságtan oktatási kérdéseivel. Csak egyetérthetünk a jövő generációinak szóló 33. tézissel, miszerint „többet kell tenni a kritikai gondolkodás bátorításáért, az elméletek memorizálása és a modellek alkalmazásának jutalmazása helyett”. Tegyük hozzá gyorsan: a „trumponomics” korában különösen.
