Felbőg ugyan a motor, ám ha a két markos közmunkás nem tolná vállfeszítve, a kis traktor nem tudna megindulni a harminc centis hóban. Három méter után aztán keresztbe is fordul: a megrakott pótkocsi pedig csak tolja tovább. Végül nagy nehezen kievickél az útra, s pöfögve megindul Taranyiék portája felé.
- Valamivel több mint egy köbméter fát viszünk a családnak – mondja Varga András, a somogyi Várda polgármestere. – A nagy hidegben a vártnál többet kell fűteniük, s segítséget kértek. Sajnos vannak ezzel így néhányan, négy házhoz megyünk a héten.
Az önkormányzat ugyan három köbméter szociális tűzifát osztott ki a rászorulóknak, ám akadnak, akik saját erőből nem tudták kipótolni, hogy egész télre meglegyen a tüzelő, nekik a falu a saját fájával segít: a belterületi utak menti gyérítésből származó fát ingyen adják, ha valaki megszorul.
- Akác, dió, vadszilva, bodza – néz az utánfutóra felhalmozott ágakra Tóth György falugondnok -, majd a lassan döcögő kistraktor után indul, mely az újtelepre tart. A falugondnok út közben rutinszerűen vizslatja a kéményeket, szerencsére mindegyik füstöl, azaz még sehol sem fogyott el a fűtőanyag.
- Meg kell indokolni, ki és miért kap tőlünk fát, mert a falubeliek azért figyelik, mikor, kihez megy a traktor – jegyzi meg Varga András, mert némely kerítés mögül érdeklődő tekintetek kísérik a menet útját. Két közmunkás teszi teljessé a csapatot, akik úgy tíz perc múltán már serényen pakolják le a fát Taranyiék verandájára.
- Ezzel talán már kihúzzuk a telet – hálálkodik Taranyi Pálné, majd sírva fakad. A közmunkások zavartan néznek félre, láthatóan szánják az idős asszonyt, akinek férje, aki végigdolgozta az életét, ágyhoz kötött beteg hosszú ideje. – Amíg bírta magát, sohasem kellett kérnünk semmit – sóhajtja az asszony, majd a polgármesterhez fordul: - Segítenek majd behordani?
- Holnap eljön a Laci és fel is vágja – nyugtatja meg Varga András, aztán inkább nekünk, mintsem a néninek folytatja: - Bár ma, február utolsó napján lejár a közmunkások szerződése, ez nálunk természetes.
- Spórolunk, ahol tudunk, de a kazán eszi a fát, nem tudjuk megcsinálni, hogy csak egy-két helyiséget fűtünk – magyarázkodik Taranyi Pálné, persze fölöslegesen, hiszen senki sem tett neki szemrehányást.
- Kicsi ez a falu, alig ötszázan lakják, így természetes, hogy mindenkiről tudunk mindent – jegyzi meg a polgármester. – A szomszédok is figyelnek egymásra, azonnal jelzik, ha valakinél gondok akadnak, s a szociális segítők is naprakészek. Ettől persze még előfordul, hogy hirtelen kell megoldást találnunk. Mint például ebben a hirtelen jött hidegben. Ha ez nincs, a többség kihúzta volna a saját és a szociális fával. Persze kicentizve a telet.
Megszoruló család természetesen minden településen akad, a szomszédos Somogyjádon két família is jelezte az önkormányzatnak, elfogyott a tüzelőjük, s nem tudnak fűteni.
- Azonnal adtunk nekik az önkormányzati fakeretből – mondja Lőrinczné Kiss Ilona polgármester. – Szerencsére az ilyesfajta segítségkérés a ritkább, az elmúlt napokban inkább a hirtelen leesett nagy hó okozott gondot, főként az egyedül élő időseknek.
A faluban azonban működik a házi segítségnyújtó rendszer, így nem maradt megközelíthetetlen porta, sőt, ahol kérték a lakók, ott jó adag tűzifát is felaprítottak és behordtak a segítők.
Kaposmérőben is lehet jelezni az önkormányzatnak, ha valaki nem tud megbirkózni a portája körül a hóval, s a brigád indul is lapátolni, igaz, csak nagyon indokolt esetben nem kell fizetni a szolgáltatásért.
- Ha valaki nem akar a hóval bajlódni, jobban jár, ha a szomszédjának szól – ismeri el Prukner Gábor polgármester, aki fát hasogatni sem engedi indokolatlanul a közmunkásokat. – Azoknak, akik amúgy meg tudnák csinálni maguknak, de ilyen-olyan okok miatt mégsem teszik, azt szoktam mondani, csinálják csak meg, mert a saját aprítású fa kétszer hatékonyabb: először akkor melegít, amikor felvágja az ember, másodszor, amikor befűt vele. Hasonlóképpen hatékony a hólapátolás is, ennek ellenére beszédes, hogy az idősek kerítése előtt száraz a járda, a fiataloknál viszont jellemzően lábközépig ér a hó…
Ettől persze még különösebb erőfeszítés nélkül lehet eljutni mindenhová a településen, nem úgy Vízváron. A Dráva-parti falu Házhely nevezetű külterületén élőknek az utóbbi napokban igencsak meg kellett küzdeniük, hogy bejussanak az anyafaluba: a hatszáz méteres, külterületi út egy részén ugyan a mezőgazdasági vállalkozók eltolták a havat, de így is maradt egy kétszáz méteres, nehezen járható szakasz, megnehezítve a házhelyi nagycsaládosok és idősek – lehetnek vagy negyvenen – életét.
- Végül traktorral törtünk utat hozzájuk – meséli Kozma László, a dél-somogyi falu polgármestere. – A szociális munkásaink amúgy is figyelnek rájuk, ahol kell, még a havat is eldobálják, s ők jelezték, hová kell fát vinnünk, mert elfogyott a tüzelő. Az út menti fák, csalitosok tisztításából úgy tíz köbméter fánk van, amivel segíteni tudunk. Minden reggel értekezletet tartunk, ahol a segítők beszámolnak róla, hol, mit tapasztaltak. Sajnos, ez egy szegény vidék, rengeteg a rászoruló a faluban, azaz okosan be kell osztani azt a keveset, amink van. De eddig megoldottuk, aztán lassan csak vége lesz a télnek.
