interjú;liberálisok;Boros Péter;

Népszava fotó

- A Liberálisok Boross Péternek üzentek

A Magyar Liberális Párt - közleményük szerint - azért reagál Boross Péter Magyar Hírlapban megjelent interjújára, mert azt gondolják: mint volt miniszterelnöknek, illik odafigyelnie a kijelentéseire. ( Vagy illene, merthogy nem ez az első, lásd keretes írásunkat - a szerk.)  

A hajdani kormányfőnek a következő mondat hagyta el a száját: Európában a liberalizmus alig elviselhető ágazata érvényesül, mindenki azt mond és csinál, amit akar, a saját hazájával is szembefordulhat, így van tere Soros ténykedésének.

Meglehet, hogy a hajdani MDF-es kormányfő nem értesült sem a hódmezővásárhelyi időközi választás eredményéről, esetleg elfelejtették értesíteni őt, hogy módosult a Fidesz kommunikációja; már nem Soros és a migránsok a vezértéma, mindenesetre most érezte elérkezettnek a pillanatot, hogy belerúgjon a liberalizmusba.

Mindeközben nap, mint nap derülnek ki azok az ügyek, amelyek azt példázzák, hogy az általa favorizált Fidesz az, amely szembefordul a saját hazájával. Boross mégis úgy látja: ha nem a Fidesz nyer, a vesztébe rohan az ország. Természetesen mindenkinek joga van azt nyilatkozni, amit akar, ezt a jogot még egy volt miniszterelnöktől sem vitatjuk el, legfeljebb hozzátesszük, hogy ez a volt miniszterelnök alig elviselhető oldala.

Annyit azonban mégis fontos lenne tudnia az ország hajdani vezetőjének, hogy nem a liberalizmus az, amely elnyomja és félelemben tartja az embereket. Nem a liberalizmus az, amely gyűlöletet gerjeszt az egész országban. Nem a liberalizmus és nem a baloldaliság számít szélsőségnek. Sokkal inkább az, amit ma a Fidesz, ez a morálisan is hanyatló társaság művel.

A jelek szerint a kormánypárt attól sem retten meg, hogy egy volt miniszterelnököt felhasználva keltsen gyűlöletet. Éppen ezért felszólítjuk a Fideszt, hogy amíg még kormányoznak, hagyjanak fel az alaptalan vádaskodással, riogatással és uszítással! Reméljük, erre már egyébként is csak április 8-ig lesz lehetőségük - zárul a dokumentum.

Boross Péter és a náci fajelméletet

2015 augusztusában történt, hogy a DK kezdeményezte:  érdemtelenség címén fosszák meg a volt kormányfőt minden jelenlegi állami pozíciójától és kapott juttatásától. Mint indokolták, Boross Péter a Magyar Hírlapban gyakorlatilag a náci fajelméletet hirdette, amikor arról beszélt, hogy a bevándorlók nem az eltérő kultúrájuk, hanem a más genetikai adottságaik és különböző bőrszínük miatt jelentenek veszélyt. A magyar jobboldal volt miniszterelnöke szégyenletes szavaival nemcsak a nácizmus ideológusaival, hanem a magyar szélsőjobb fehér Magyarországot skandáló kopasz verőlegényeivel is közösséget vállalt - érvelt a - természetesen eredménytelen - indítványa mellett a Demokratikus Koalíció.





Ma hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Helsinki Bizottság kontra Miniszterelnök Kabinetiroda személyiségi jogi perben, tudósít az Index.