A fővárostól néhány kilométerre fekvő Felsőpakony vasútállomásán augusztus óta él egy férfi. Tavaly januárban elvesztette nevelő anyját, nem sokkal később nevelő apját, az örökölt házat pedig nyerészkedők kicsalták tőle. Hajléktalan lett. Kiment a falu szélén lévő vasútállomásra és először egy ottani bódéban húzta meg magát. Onnan elzavarták, ezért az állomás külső, buszmegállóra emlékeztető várakozójába „költözött” át. Ennek azonban már csak teteje van, oldalsó falai nincsenek, így gyakorlatilag a szabad ég alatt ül már hónapok óta. Otthona mindössze három fém ülés.
– A harmincas éveiben járó férfit, Zsoltot még soha nem tudtuk bevinni egy melegedőbe. A faluban mindenki szereti, próbálnak gondoskodni róla, de eddig minden hatástalan volt – mondta Edina, a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány krízisszolgálatának munkatársa. Szombaton, nem sokkal dél után, az extrém hidegre figyelmeztető vörös kód elrendelése után, újra meglátogatták őt társával, Róberttel, ám Zsolt ezúttal is visszautasította a segítséget.
Pedig a szociális munkások mindent bevetettek, csaknem fél órán át győzködték, telefonjukon megmutatták neki az időjárás előrejelzéseket, sőt még a helyi rendőr is megpróbálta rávenni: tegyen kivételt és legalább addig menjen el egy szállóra, amíg elmúlik a mínusz húsz fokos fagy. – Nem szükséges – mondta minden érvre Zsolt.
– Nem lehet kibírni ezt a hideget, harminc perc alatt átfagyott mindenünk, de ő kint marad egész éjszaka – mondta a kocsiba visszaülve, felindultan Róbert. A férfi egyébként Edinához hasonlóan több éve jár az alapítvány krízisautójával, ha pedig bejelentést kap a diszpécserszolgálatuk, hogy valahol veszélyben van egy hajléktalan, akkor autóba ülnek és megpróbálnak segíteni. Ez a másod, illetve a harmadállásuk – de hétköznap is szociális munkásként dolgoznak. Kevés a fizetésük, kénytelenek több állást is vállalni, ám láthatóan nem csak a pénzért csinálják. Naponta 25-30 hívás is érkezhet, de az extrém hideg idején – ekkor éjjelenként más szervezetekkel együtt hat autó járja Budapestet – akár még ennél is több.
Amikor kiérnek az ügyfélhez – így nevezik ugyanis a hajléktalanokat – akkor megpróbálják meggyőzni, hogy menjen be velük valamelyik szállóra. Ha erre nem mutatkozik hajlandóság, akkor adnak pokrócot, forró teát. Ha nagy a baj, akkor mentőt hívnak. – A legfontosabb, hogy az utcán élőnek legyen a teste alatt és felett is valamilyen meleg és száraz takaró, tudjon megfelelően válaszolni a feltett kérdésekre, és tudjon mozogni is – sorolta Edina. Ezek a minimum elvárások, de Zsoltnak például csak a rajta lévő ruha adott valamennyi meleget.
– Addig, amíg valaki ki tudja mondani, hogy nem megyek, addig semmit nem tehetünk – mondta Róbert, aki szerint különbséget kell tenni az öncélú vegzálás és az életmentés között. – Ezekben az extrém időjárási esetekben jobb lenne, ha akár erőszakkal is megmenthetnénk ezeket az életeket.
Az egyébként már nem jellemző, hogy a hatóságok zaklatják a hajléktalanokat „közterület életvitelszerű használatára” hivatkozva, a néhány évvel ezelőtt elfogadott törvényről tehát bebizonyosodott, hogy nem ez a megoldás a helyzet kezelésére.
Edináék szombaton meglátogattak egy szigethalmi férfit is, aki egy üzletlánc parkolójában lakik egy sátorban. A férfi 23 éve él az utcán, mindkét lábát amputálták 16 évvel ezelőtt. Végül ő is visszautasította, hogy bemenjen egy melegedőbe. Hozzá hasonlóan mások is ugyanazokat az érveket hozták fel, amikor a miértekről kérdeztük őket: a szállókon meglopják őket, iszonyatos állapotban vannak az épületek, félnek a betegségektől, a parazita bogaraktól és a kötekedő lakótársaktól is. Hely lenne elegendő, a kihasználtság ugyanis nagyjából 80 százalékos, ráadásul a vörös kód elrendelése óta szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt.
– Megértem ezeket a véleményeket, mert néhány szálló valóban borzalmas állapotban van – mondta Edina, aki szerint sokkal humánusabbá kellene tenni ezeket a helyeket. – Speciális szállásokra lenne szükség, így el lehetne kerülni, hogy például pszichés gondokkal küzdők is ugyanoda kerülnek, mint mások. Nem tartanám ördögtől valónak, ha lenne olyan melegedő, ahová akár ittasan is be lehetne menni, valamint ha lenne akár „belövő szoba” is drogfüggőknek.
Jelenleg a nappali és éjjeli melegedőkön kívül átmeneti szállókra mehetnek a hajléktalanok, utóbbiért azonban havonta 5 és 12 ezer forint közötti díjat kell fizetni. Ezt az összeget azonban nem lehetetlen kitermelni, hiszen sok hajléktalan dolgozik is.
A mostani krízishelyzetben viszont az életmentés a legfontosabb. A Menhely Alapítvány ugyan csak az utcán élőkhöz megy ki, de fontos, hogy rajtuk kívül a fűtési szegénységben lévőkre is figyeljenek a környéken élők, sokan ugyanis saját otthonukban fagynak meg – figyelmeztetett Róbert.