„Azt kívánom, hogy lője már le valaki őket! Sokszor úgy érzem, hogy szívesen megtenném én is…”
A pécsi Jókai Zsolt az ország fideszes vezetőiről mondja ezt. Az egyetemista fiát egyedül nevelő, 50 esztendős özvegyember főképp vagyonőrként dolgozott az elmúlt években. Nyolc osztályt végzett, de tájékozottsága, előadói készsége állja a versenyt a diplomásokéval, e-bookja mindig vele van, mániákus olvasó, legutóbb a világhírű, angol elméleti fizikus, Stephen Hawking művén, Az idő rövid történetén hámozta át magát. Jókai Zsolt azért gyűlölte meg a fideszes politikusokat, mert szerinte mindent elloptak: a magánnyugdíj-pénztárakat, a trafikokat, az állami földeket, az uniós támogatások ezermilliárdjait, ráadásul a törvényeket visszamenőleg és mindig úgy változtatják meg, hogy ők nyerjenek, ugyanakkor még a saját jogszabályaikat se tartják be. A férfi állítja, hogy környezetében sok ember érez hasonlóan, mint ő, és átkozza, pokolra kívánja az ország vezetőit.
– Pusztuljanak el mind! – ezt már egy Jánosként bemutatkozó, pécsi nyugdíjas mondja, aki „Gyurcsányt és bandáját” szeretné sírban tudni. A Fideszt feltétel nélkül támogató férfi biztos abban, hogy Orbán felvirágoztatja és megvédi az országot, míg a másik oldal tönkretenné és migránsok millióival telepítené be hazánkat. A férfi naponta tapasztalja, hogy ismerősei is a sírban látnák a baloldali politikusokat.
Az elmúlt hetekben arról faggattam a dél- és nyugat-dunántúli embereket, hogy mennyire látják indulatosnak a környezetükben élőket. A mintegy félszáz kérdezett döntő többsége úgy vélte: az elmúlt öt-hat évben a magyar társadalom sokkal indulatosabbá vált, és rendkívül gyakran hallani olyat, hogy az egyik politikai oldal hívei legszívesebben megölnék a másik oldal meghatározó személyiségeit. A megszólalók nem mindig adták teljes nevüket nyilatkozatukhoz, azt viszont az anonim válaszadók is megengedték, hogy szavaikat magnón megőrizzem.
A paksi Magyar Józsefben nincsenek gyilkos indulatok egyik oldal iránt sem, ugyanakkor a vízműnél dolgozó, 64 éves férfi is sűrűn hallott ismerőseitől olyan kitöréseket, ami arról vallott, hogy az egyik vagy másik oldalhoz húzó ismerősei lemészárolnák az ellentábor vezetőit. Magyar bevallotta, hogy korábban a Fideszre szavazott, ám a párthoz kötődők lopásairól olvasott hírek őt is elszomorították, ezért, ha valaki szidja a kormány tagjait, akkor ő már nem védi meg őket.
Éva 30 éve óvónő Pécsen, s a nagyobbik fiánál épp unokát váró, elvált asszony is úgy látja, hogy tele van szélsőséges indulattal a társadalom. A politikába magukat mélyen beleásó ismerőseitől sűrűn hallja, hogy ők meg tudnának ölni valakit.
Az indulatok szításában a kérdezettek szerint kardinális szerepe van annak, hogy a politikával foglalkozó média is megosztott: a sajtótermékek egy része a kormányt szolgálja, a másik az ellenzéket. Általános vélemény az is, hogy a netes olvasók a kommentjeikkel tovább fokozzák az ellenségeskedést.
– Elképzelhetetlen, hogy valaki a másik oldalon állót a kommentjével meg tudná győzni, a táborok süketek egymás érveire, csak hajtogatják a magukét – osztja meg velem megfigyelését Rácz Attila, a pécsi egyetem rendésze. – Aki politikailag elkötelezett, az csakis azokat a cikkeket osztja meg, ami az ő táborának az igazát erősíti. A megosztott cikkek egy része ostoba konteó. Hogy az írás forrása, igazságtartalma bizonytalan, az a megosztókat nem érdekli, csak az a fontos, hogy a hír erősítse a saját véleményét, előítéletét.
A kommentelők elfogultságáért a megszólalók többsége a politikusokat teszi felelőssé, mondván: folyamatosan hergelik a táborukat. A bátaszéki Grill László is arra hajlik, hogy a politikusok ugrasztják egymásnak választóikat, pedig azok békében akarnának élni. De a politikusoknak fontos, hogy legyen a társadalomban ellentét, mert az kell ahhoz, hogy a táboruk összetartson. Miattuk van az is, hogy ma Magyarország kettészakadt, és az emberek egy része legszívesebben megölné a másikat.
Amikor a zalaegerszegi Pénzes Jánosnét arról kérdezem, tapasztal-e gyilkos indulatokat az ismerősei körében, a vendéglátó vállalkozásából tavaly nyugdíjba vonuló, 70 éves asszony elcsodálkozik:
– Hogy lehet ilyen butaságokat kérdezni?! Az én életemben soha nem volt akkora ellenségeskedés Magyarországon, mint a legutóbbi években. Naponta hallom, hogy valaki kijelenti, ő simán megölné Orbánt vagy Gyurcsányt. Meg hogy akasztófára velük! Már oda se figyelek erre, annyira megszokott dolog ez. Egy ideje nem is merek politizálni, mert nem tudom, hogy akinek mondok valamit, az utána nem fordul-e ellenem, mivelhogy megsértem az ő politikai véleményét.
Olykor az is előfordul, hogy a politikai ellentétek a házasfelek kapcsolatát is kikezdik. Judit, Kaposváron egy önkormányzati hivatalban dolgozik, s a két tini fiút nevelő, 44 esztendős, háromdiplomás asszony több párt jelöltjére is szavazott már, önmagát függetlennek gondolja, mérnök végzettségű élettársa viszont kormánypárti.
– Nem jó vele együtt tévét nézni – sóhajt Judit. – Mert ő a kormánypropagandát maradéktalanul elhiszi, és ha megjegyzem, érdemes elolvasni, mit ír a független sajtó, akkor ő ideges lesz. Talán mostanában van egy kis változás nála, mert a civilek elleni támadások, meg az állandó sorosozás már őt is zavarják.
Judit egyébként úgy véli, hogy az emberek egymás iránti gyűlöletét az elmúlt negyedszázad közéleti csalódásai motiválják.
A rendszerváltáskor azt reméltük 15-20 év alatt utolérjük a nyugatot, ma viszont semmivel se vagyunk közelebb hozzájuk, sőt. Azt hittük, hogy az unió egy csodás dolog, most meg azt halljuk, hogy az unió ellenünk van, és a mi szövetségeseink az oroszok meg azeriek. Azt hittük, hogy a kapitalizmusban a tehetséges jut pozícióhoz, a valóság az, hogy kapcsolatok nélkül nem lehet elnyerni egy jól fizető állást. Úgy tudtuk, az oktatásunk Európa elitjében van, ám a felmérések szerint egyre lejjebb csúszunk a nemzetközi mezőnyben. Bíztunk a nagy fölénnyel megválasztott kormányban, erre a kormánypolitikusok ellopnak mindent, és hiába írják meg a lapok ezerszer, ők ugyanúgy folytatják. A sok csalódás miatt oda lett az intellektuális biztonságérzet, az emberek úgy érzik, nincs már olyan eszme, párt, ígéret, politikus, akiben bízni lehetne. A csalódásoktól és a szellemi bizonytalanságtól vagyunk indulatosak és machinálhatók.
A baranyai Gyöngyfán élő, sajttermeléssel foglalkozó Németh István nem szíveli a mostani kormányt, mégis azt kívánja, hogy újra a Fidesz nyerjen. A 67 éves, kisgazda-múltú férfi így érvel:
– Évtizedekig a börtönben dolgoztam, és megtapasztaltam, hogy a rabokban hogyan nőtt a benti körülményektől a feszültség, míg aztán elkövettek valami szörnyűséget. A feszültség óriási ma Magyarországon, a gyűlölet rekordméretű. Ha a Fidesz a közvéleménykutatások alapján nem nyer újra, akkor a kormány mozgósítja a talpasait, utcai zavargásokat szervez, majd a helyzetre hivatkozva rendkívüli állapotot vezet be, és nem lesz választás. Ha meg váratlanul veszítenek a választáson, akkor kirobbantanak egy polgárháborút. A cél az lesz, hogy kialkudjanak egy békét az új hatalommal, ami után amnesztiát hirdetnek és nem vizsgálják hány ezer milliárdot loptak el ennek a kormánynak a politikusai. De ha kitör a polgárháború, és ártatlan vér folyik, akkor végképp oda az igazság, ezért az is jobb, ha nyernek.
A szombathelyi Gyurácz Bea is polgárháborútól tart. A nyugdíjas pedagógus – akinek féltucatnyi nyelven beszélő, többdiplomás lánya tíz éve Nyugat-Európában boldogul – „megérti”, hogy a különböző oldalon álló választók gyűlölik egymást.
– Magyarországon nincs ember és nincs párt, aki azt szeretné, hogy ide migránsok jöjjenek tízezerszámra – mondja a 64 esztendős asszony. – Ettől még abnormális, hogy a kormány folyamatosan a gyűlöletkeltésre használja a migráns-ügyet. Ahogy a Soros-elleni gyűlölet-kampány se normális. De mivel a rasszizmusra, az antiszemitizmusra mindig van nálunk kuncsaft, bejön ez a politika. És az emberek azt gondolják, ha a kormány gyűlölhet, akkor miért ne gyűlölhetnék én is?
