A német, brit és francia lapokban feltűnően sokat foglalkoztak Orbán Viktor évértékelőjével. Különösen azt a gondolatát tartották érdekfeszítőnek, amely szerint a Nyugat a végét járja. Nehezen tudják értelmezni e kijelentését annak fényében, hogy mindezt egy éppen a nyugati értékrendet képviselő uniós közösség egyik miniszterelnöke jelenti ki. Ám az említett államok lapjai roppant sarkosan látják az Unió, s benne Magyarország pozícióját: szerintük hazánk az EU-s pénznek köszönheti a gazdasági fejlődés egy nem is jelentéktelen hányadát. Mi legalább tudjuk, hogy ez nem így van, miniszterelnökünk már hónapok óta azt szajkózza: a fejlődés a magyar emberek munkájának eredménye, nem kell itt semmilyen külső tényezőt keresni.
Pedig ezek az ominózus külső tényezők egyre többször merülnek majd fel a következő hónapokban. Májusban az Európai Bizottság leteszi az asztalra a következő, 2021-től esedékes, hét éves uniós költségvetésre vonatkozó javaslatát, ám már most ádáz vita folyik arról, miként tömködjék be a britek távozása nyomán keletkező lyukat. Ezúttal is Németországtól vár mindenki segítséget, Brüsszel azt reméli, hogy Berlin 3-3,5 milliárd euróval emeli meg a közös kasszába szánt befizetésének összegét. A leendő német kormány a koalíciós szerződésben deklarálta, hogy valóban hajlandó nagyobb áldozatokra, legalábbis akkor, ha ezt a német költségvetés helyzete is lehetővé teszi.
Miért ne tenné? Bár a szeptemberi választás óta Németországot szokatlan belpolitikai bizonytalanság jellemzi, hiszen még mindig nem tudhatjuk minden kétséget kizáróan, hogy megalakulhat-e Angela Merkel kancellár negyedik kormánya, a német gazdaság él és virul. Berlin ugyan a nehézségek miatt egyelőre nem tud az EU reformfolyamatának élére állni, de minden uniós tényező az országra vár, hiszen nélküle semmilyen változás sem képzelhető el.
Abból a szempontból kissé túlzóak is a németországi instabilitásról szóló hírek, hogy a berlini kormánynak nem kell bizonygatnia, mennyire csodásan élnek az emberek, illetve sosem süllyedne olyan mélyre, hogy ellenségképeket kreáljon a szavazatok maximálása érdekében. A német társadalom nagy része valóban jól él.
Az új német kormányra ugyan még várni kell, de az már biztos: Berlin megkéri az uniós támogatás árát. Már nem az a fő vezérlőelv, mint korábban, hogy fel kell zárkóztatni a közép-európai államokat, hanem hogy meg kell követelni tőlük bizonyos játékszabályok betartását, ha valóban az uniós közösség tagjai kívánnak maradni. A héten egyértelművé vált, amit eddig is sejteni lehetett: Merkelék a kohéziós alapok lehívását a demokratikus alapértékek tiszteletben tartásához kötnék. Márpedig ha a kancellár ezt így akarja – mondjon erre bármit Jean-Claude Juncker bizottsági elnök -, akkor így is lesz.
Érdekes helyzet áll elő. Bár a magyar kormányfő több kísérletet tett arra, hogy keletről pótolja az EU-s pénzeket, erőfeszítései kudarcot vallottak. Lassacskán kutyaszorítóba kerül, s csak remélni tudjuk, hogy hatalma megtartásáért nem fogja az egész országot feláldozni.
