Az idei Berlinale követi a politikus filmfesztivál hagyományait, számos olyan tematikájú mű van programban, amely fontos társadalmi jelenségekre és traumákra reagál. Erik Poppe versenybe hívott műve, az Utøya July 22 is ilyen, megrázó erejű alkotás. A mű arra az eseményre koncentrál, amely a legtöbb emberáldozatot követelte Norvégiában a második világháború óta: egy terrorista hetvenhét emberrel végzett 2011-ben. A film az Oslóban történt robbantásokkal indul, majd szinte azonnal vált Utøya szigetére. Innen kezdve a film egyetlen beállítással rekonstruálja azt a hetvenkét percet. Az egyetlen snittben rögzített mozgókép maga az őrület, a paranoia, érzelmek tömege és igazi sokk a nézőknek. Sőt, ahogy telik az idő, beleégnek az emberbe egyes jelenetek. Poppe jó érzékkel nem azzal a koncepcióval filmezett, hogy megmutassa a horrort, hanem, hogy éreztesse azt. Sikerült neki.
A borzalmakat Kaja (Andrea Berntzen) szemszögéből látjuk, a kamera folyamatosan követi őt – kicsit úgy, mint a Nemes Jeles László rendezte Saul fiában. Amikor elszabadul a téboly, a lánynak két célja van: menekülni, de közben megtalálni a húgát, akivel nem olyan régen összeveszett. A nehezen pergő percek során Kaja számos érzelmet él meg, miközben a fundamentális, ám valóban eldönthetetlen kérdésben sem tud dönteni: jó, ha elrejtőzik, vagy mit tegyen akkor, ha szembesül a gyilkossal? A Kaját alakító Andrea Berntzen óriási terhet cipel színészként, az ő alakításán állt minden és a tizennyolc éves színésznő makulátlanul oldotta meg a feladatot.
Ahogy lapunknak elmondta, a forgatás és az azt megelőző háromhetes próbaidőszak maga volt a pokol. Érzelmileg olyan mélyen érintettek voltak a fiatal színészek, a téma és a rekonstrukció traumatikussága miatt, hogy a munkálatok során folyamatosan pszichiáterek figyelték őket. Berntzen elmesélte, hogy amikor odajutottak a próbák után, hogy élesben veszik fel anyagot, már maga is sokkos állapotban volt, és a sírás, ami addig könnyű feladat volt, egyszer csak nem sikerült már. Talán ez volt a pillanat, amikor az alakítás már inkább jelenlétté vált. Az ifjú tehetség több szakemberrel konzultált mielőtt igent mondott volna a hosszú casting folyamat után érkező felkérésre. Ahogy fogalmaz, nem az a veszélyes, hogy a traumát megéljük, hanem az, hogy nem dolgozzuk fel, így a forgatás után rehabilitációs kezelésen esett át.
Az Utøya July 22 nem csak a színészek számára volt veszélyes vállalás. Amióta kiderült, hogy Erik Poppe filmet tervez készíteni a terrorcselekményről, a norvég sajtó nem kímélte a rendezőt. Nem tartották etikailag elfogadhatónak, hogy "szórakoztató" mozifilm készüljön a 2011-es eseményekről. Pontosan ezért fontos, hogy Poppe folyamatosan együtt dolgozott túlélőkkel, az ő konkrét elbeszéléseik alapján írt egy fikciós forgatókönyvet, amely nem a gonoszt mutatja be, hanem az üldözöttek közötti szolidaritást. Méltósággal közelített a témához. Sőt, azt is vállalta, hogyha a túlélőknek bemutatott kész művel kapcsolatban bármi kifogás vetődik fel, sosem hozza nyilvánosságra a filmet. Ezeken az úgynevezett elővetítéseken – pszichiátriai felügyelettel – végül kiderült: nemhogy nem kifogásolták a látottakat, sokaknak ez az újabb sokk segített abban, hogy szembesüljenek a traumatikus múlttal.
Fotó: AFP/Ralf Hirschberger
Erik Poppe meggyőződéses ember. Arra a kérdésre, hogy a filmben miért nem hangzik el a merénylő neve, határozottan állítja, hogy ez nem véletlen: Norvégiában ennek férfinak nem ejtik ki a nevét. Nem méltó rá. A kérdésre, hogy az Utøya July 22 indirekt módon mégis valamilyen szinten „népszerűsíti” az elkövetőt, azt felelte, hogy elképzelhető, de ennél sokkal fontosabb cél, hogy emlékeztessük az embereket arra, hogy a szélsőségesség milyen tragédiákkal járhat. Mert korunkban az emlékezet egyre gyöngülő társadalmi jelenség.
Poppe alkotása fontos mű. Kérdés azonban, hogy milyen lesz a tavaly forgatott, Norway címmel készülő hollywoodi változat, amely az eddig kiadott sajtóképek alapján direktben a merénylő portréja lesz. Norvégiában már több tízezer aláírás gyűlt össze a film forgatása ellen, de ahogy Poppe is hozzátette, a rendezői székben lévő Paul Greengrass komoly művész. A United 93-as című alkotása például megrázó darabja volt a 9/11-es terrortámadások során repülő utasairól.
