Gyakran hallani - némi lekicsinylő ajakbiggyesztéssel -, hogy Mészáros Lőrinc és a kormányzat kegyéből, az uniós közbeszerzési pályázatok farvizén hajózó hasonszőrű oligarchatársai csak a hazai gazdasági környezetben tudnak fennmaradni. Nem kell megküzdeniük a versenytársakkal, kényelmes helyzetükben a saját tőkéjüket is alig-alig kell kockáztatniuk. Viszont ha nekik is meg kellene harcolniuk a nemzetközi piacok kihívásaival, akkor minden bizonnyal hoppon maradnának. Úgy viselkednének - vélik szakmai és ellenzéki politikai körökben -, mint a hungarikumok, amelyeknek elidegeníthetetlen sajátossága, hogy csak Magyarországon világhírűek.
A felcsúti polgármesternek, akit széles körben tekintenek a kormányfő strómanjának, az egyes gazdasági társaságokban - beleértve a bankszektort is - megszerzett tulajdonrészei azonban 2018-ra már olyan tömegűvé váltak, hogy a magyar reálgazdaság teljesítményének mérésekor számolni kell velük. Mészárosnak főként a nyomtatott sajtóban és a kereskedelmi televíziózásban elfoglalt tulajdonosi pozícióját szokták a számlájára írni, természetesen az ezeken a csatornákon özönlő hamis országképet is megemlítve. A meghatározó mértékű banktulajdonlás vagy az energiaszektorban elfoglalt helye viszont csak szűk körben veri ki a biztosítékot.
Az sem kelt gyanút az emberekben, hogy Orbán Viktor barátja szinte napról napra gyarapítja a vagyonát a Budapesti Értéktőzsde részvény-szekciójában, sőt ezt 5-7 év múlva Közép-Európa meghatározó, országhatárokon is átnyúló konglomerátumává növelné. Amíg ez megvalósul, addig is szemet vetett a második legnagyobb hazai telekommunikációs szolgáltatóra, esetleg régiós hatáskörrel. Korántsem biztos, hogy itt is nyer. A szándék viszont kétségtelen: Mészáros Lőrincet egy erős kéz a nemzetközi küzdőtérre tereli.
Ennek árát is mi fizetjük meg.
