Európa;kanyaró;

Illusztráció/Népszava fotó

- Sok a kanyarós beteg Európában

A WHO jelentése szerint egy év alatt legalább négyszeresére nőtt az esetszám. Romániában, Olaszországban és Ukrajnában a legrosszabb a helyzet - tudósít az Euronews.

Sokat romlott a kanyaró-statisztika Európában - figyelmeztet friss jelentésében az Egészségügyi Világszervezet. A helyzet komoly, mert egyetlen év alatt több mint négyszeresére nőtt a megbetegedések száma. A szakemberek szerint ennek egyik legfőbb oka, hogy egyre többen nem oltatják be gyerekeiket a javasolt 15 hónapos korban, sőt később sem. Pedig a kanyarónak súlyos szövődményei lehetnek, közülük több halálos. Összesen 15 európai országot érintett súlyosan a kanyaró tavaly - a legtöbb esetet, ötezernél is többet, Romániában regisztrálták.

A második helyen Olaszország, a harmadikon Ukrajna áll szintén több ezer beteggel. A fennmaradó 12 államban ezer alatti az esetszám. Magyarországon is volt kanyarójárvány tavaly tavasszal annak ellenére, hogy szinte minden 15 hónapos és 11 éves gyerek megkapja a védőoltást. A WHO arra emlékeztet, hogy a kanyaró elleni vakcinát beadatni sosem késő, hiszen azt nemcsak csecsemők, hanem nagyobb gyerekek, sőt felnőttek is megkaphatják.

Uniós jogot sért a bialowiezai erdőirtás, így foglalt állást az Európai Bíróság főtanácsnoka, Yves Bot. A tét: Európa utolsó egybefüggő őserdőjének megmaradása - tudósít az Euronews . Tavaly novemberben környezetvédő aktivisták láncolták magukat a lengyel állami erdőgazdálkodási hivatal központjának bejáratánál, tiltakozva a Bialowieza erdőn zajló fakitermeléssel szemben.