egyetem;esélyek;fiatalok;

- Egyetem-elhagyó fiatalok esélyei

Az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését vizsgálja és a tapasztalatok összegzésével segíti az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projekt keretében az a nemzetközi konzorcium, amelynek az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) is tagja - mondta Németh László, a szövetség elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamarai Szövetség vezetésével Németországban, Ausztriában, Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és Magyarországon augusztusig mérik fel az egyetemi hallgatók mintegy 25-30 százalékát kitevő réteg helyi elhelyezkedési gyakorlatát.

A munkanélküliségi statisztikákban ugyan nem jelennek meg, de 45 éves kor felett számos jól képzett, tapasztalt diplomás nehezen talál megfelelő állást.