Amikor a koncerten egymás után szólaltak meg a hetvenes-, nyolcvanas évek nagy-nagy slágerei, kiderült, milyen mélyen belénk ivódtak ezek a dalok, mennyire erőteljesen szólnak ma is. De nem egyszerűen csak azért hatottak, mert rengetegszer lehetett ezeket hallani annak idején, most így évtizedek után hallgatva az volt a feltűnő, az idő távlata jelentőséget adott nekik. Ami akkoriban csak egy-egy jobb nótának tűnt a sok más előadóé között, arról most kiderült, bizony komoly tudással megkomponált dallama van, és persze jól megírt szövege. Ez már az első szám, a Társasjáték (Találd el, mit érzek) jó rockosra vett megszólalásakor nyilvánvaló volt.
A Fonográf együttes az egykori felállásban - milyen jó, hogy mindannyian ott tudtak lenni -, vendégmuzsikusok nélkül lépett színpadra, csak Szörényi Örs állt be közéjük plusz dobosnak. Mögöttük helyet foglalt az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar – vezényelt Drucker Péter -, de szó sem volt arról, az egykori nóták vonós mázzal leöntve szólaltak volna meg. Hallottunk egy koncertet felvezető, szimfonikus fantáziát Fonográf idézetekkel, azután diszkréten adta magát a zenekar, ha szerepet kapott. Az igazi főszereplő az hat ember volt, aki 1973-tól hivatalosan 1984-ig, valójában még jóval tovább is, a pop-rock meghatározó figurái között szerepeltek hazánkban. Country and Eastern, valahogy így szólt az erőltetett elnevezés, amellyel a stílust, amelyet játszottak hivatalosan illették. De hát annál sokkal gazdagabb zenei világban mozogott az együttes, nehéz beskatulyázni őket. Na és melyik együttes tagjai mernének kiállni egy a cappella (hangszerkíséret nélküli) kórusmű eléneklésével zárószámként: Ha felépül végre a házunk. Felépült?
