Bob Balaban, Greta Gerwig, Tilda Swinton, Bill Murray, Bryan Carnston, Liev Schreiber, Jeff Goldblum – és még sokan mások emelték a 68. Berlinale gálájának fényét. Valamennyien a Kutyák szigete című nyitófilm kutyáit „képviselték”. Ahogy Wes Anderson humorosan megjegyezte: azért jó szinkronhangként alkalmazni a sztárokat, mert hiába is mondanák, hogy nem érnek rá, hiszen erre azt felelné: nem baj, bármikor meg tudjuk oldani a munkát!
De ha már a sztárvilággal kezdtünk: bőven oda tartozik maga Wes Anderson rendező is. Ő amúgy is nagy kedvenc Berlinben, négy évvel ezelőtt szintén ő nyitotta a rendezvényt a pazar Grand Budapest Hotellel. A friss alkotását már nagyon várta mindenki – kis túlzással azt is állíthatjuk, ez az idei fesztivál egyetlen komoly slágeralkotása –, és nagy örömmel jelentjük: az innovatív művész most sem okozott csalódást. Sőt, a Kutyák szigete magyarázatok nélkül a remekmű kategóriába sorolandó.
A Fantasztikus Róka úrhoz hasonlóan Anderson most is bábanimációval dolgozott. Egy képzeletbeli jövőben járunk Japánban, a Megasaki nevű városban, ahol a hatalmat gyakorló Kobayashi-klán száműzi a kutyákat, mivel egy lázzal és agresszióval járó járvány ütötte fel a fejét. Talán mondanom sem kell, hogy az eset mögött nem kevés szándékosság is meghúzódik: Kobayashi polgármester nem az, akinek mutatja magát – például elvakult macskabarát, de őket is csak látszatból szívleli. A kutyákat egy, a várostól nem messze lévő szigetre száműzik, mely elsősorban szeméttelep, másodsorban egyfajta történelmi tablója annak, amit az ember el tudott követni a természet ellen a fejlődés jegyében. Egyik nap ide érkezik lopott repülővel egy tizenkét éves kisfiú, aki egykori pajtását keresi – és egy csapat eb a segítségére siet.
Fotó: AFP/Maurizio Gambarini
Miközben Andersontól kapunk egy tőle megszokottan játékos, nem túl bonyolult, de egyedi történetet, nem lehet elvonatkoztatni a merész dramaturgiai húzásoktól. Például – ahogy a film elején felhívja a figyelmet – az emberek a saját nyelvükön beszélnek, csak az ugatásokat szinkronizálták angolra. Tehát, a mű nagy része japán nyelvű, mégis többet mond így a szituáció, mintha minden szót értenénk – ez igazi történetmesélési bravúr. Továbbá az, hogy Anderson képes a kutyakaraktereket úgy felruházni érzésekkel, hogy azok megmaradtak állatnak – nem úgy, mint a Disney-rajzfilmekben, ahol a nem humán karakter szimplán a saját tükörképünk. A harmadik, ami miatt leesett az állunk: a film úgy tud társadalompolitikai szinten állást foglalni, hogy nem sulykolja az üzenetét, hanem megéljük azt.
– Tom Stoppard mondta, és én is azt vallom: akkor kezdj dolgozni egy művön, ha nem csupán egy, hanem két olyan ötleted is van, amelyeket kombinálhatsz – mondta Wes Anderson a sajtóbeszélgetésen. Ő egyrészt olyan kutyákról akart történetet mesélni, akik egy szemétdombon élnek, másrészt pedig Akira Kurosawa előtt tisztelegve japán tematikájú művet forgatni. Így lett a film helyszíne a képzeletbeli Japán jövő, melyet a mű elején 2007-nek jelölnek meg. Hogy ez hogyan lehetséges? Megtudtuk Andersontól: úgy képzelte el a művet, mintha azt Kurosawa 1962-ben forgatta volna le sci-fiként. Ezután mosolyogva, kissé zavarban megjegyezte: reméli, hogy ez majd nem okoz túl sok bonyodalmat a nézőkben.
A Kutyák szigete mindemellett a legpolitikusabb Wes Anderson életművében, bár a rendező állítja, ez nem volt célja. Ők a képzeletbeli Japán városnak alkottak fiktív politikai hátteret és mivel több, mint tíz éve kezdett el ezen dolgozni, még újszerűnek tűnt a vállalkozás. Ám ahogy telt az idő, társíróival azon kapták magukat: már a jelen történései is egyre több ihletet adnak. „Nem akartunk görbe tükröt mutatni a világnak, de az lett belőle” – húzta alá Wes Anderson.
Igennel válaszolt kérdésünkre, hogy látta-e Mundruczó Kornél kutyás drámáját, a tematikája miatt a Kutyák szigetével több szempont szerint is rokonítható Fehér Istent. – Nagyon jó magyar film! A rendezője sokkal bátrabb, mint én: élő kutyákkal forgatott. El sem tudom képzelni, hogyan sikerült neki. Én maradok a báboknál! – reagált nevetve Anderson. Hozzátette: a kutyabábok nem tudnak eléggé mosolyogni: Ennek korrigálása két és fél évbe telt…
