A közelmúlt kormányzati botrányainak – amelyek ismertetésétől a Török Gábor kifejezésével élve kommunikációs óvóhelyre menekített állampolgárokat, a „közmédia” és a fideszes pártsajtó olvasóit megkímélték – van egy közös konklúziójuk. Ha a Lázár-, Kósa- és Tiborcz-ügyekből lehetséges általánosítani, akkor úgy fest: az uniós támogatások pályáztatásának kormány alá gyűrésével a korrupciót kiküszöbölni nem, államosítani („pártosítani”) viszont maradéktalanul sikerült.
Másfél évtizede foglalkozom EU-támogatások elő- és utóéletével, és az utóbbi esztendőkben egyetlen olyan jelentősebb pályázattal sem találkoztam, amelynek a kiírásába és/vagy az elbírálásába ne avatkoztak volna bele valamilyen kormányközeli személy, illetve érdekkör előnyben részesítése végett. És nem csupán arról a 15-20 százalékos "politikai felárról" van szó, amelyet vélelmezni szoktak. Tiborcz István, a miniszterelnök veje kedvéért például egy egészen új üzletágat is megteremtettek, a LED-es közvilágításét. Miközben Európa-szerte továbbra is szakmai viták tárgya, hogy a LED-es fényforrások alkalmasak-e általános érvényűen a közutak és közlekedési csomópontok megfelelő bevilágítására, nálunk uniós tízmilliárdokat égetnek, önkormányzatokat adósítanak el annak érdekében, hogy az első vő ebből a mesterségesen létrehozott bizniszből megtollasodhasson. Ez mindenképpen új minősége az állam megkopasztásának, ugyanúgy, mint amikor egy iskolai tantermet a piaci realitást jelentő tízezrek helyett milliókért festenek ki.
Ha az EU-támogatások elosztásának az a tényleges funkciója, hogy az európai adófizetők pénzéből Orbán Viktor fegyver- és tettestársainál legális(nak tűnő) jövedelem képződjön, akkor a rendszer tökéletes. Pusztán csak az említett célt kell belefoglalni a már létező, de más célkitűzéseket tartalmazó törvényekbe. Ha viszont az a valódi motiváció, ami a törvényekben szerepel, akkor az igazságszolgáltatásnak (a magyarnak vagy az európainak) kell közbelépnie. Más megoldás a pénzosztási gyakorlat törvényességének helyreállítására nem látszik.
