Különösen vasárnaponként sokan olvassák a New York Timest Amerikában. Hat dolláros ára ellenére több mint egymillió példány fogy el a tekintélyes lapból. A digitális kiadásnak csaknem két és fél millió előfizetője van.
Most vasárnap az első oldal közepén nem Trumpról vagy a koreai olimpiáról volt szó. Reggelizés közben egy komor kép és egy többhasábos, 57 bekezdésből álló cikk nagybetűs címe köszöntött: „Miközben Európa zavartan fészkelődik, baltát emel a demokráciára.” Mármint Orbán.
Ismerőseim azt akarták tudni, hogy a magyar kormány részéről miért csak a szóvivő állt szóba a Times tudósítójával. Miért nem akarták legalább befolyásolni a tudósítót? Nem tudják, hogy az egész amerikai média gyakran követi a Times példáját? Lehet, hogy valójában örülnek a rossz kapcsolatoknak?
Jó kérdések. Ha a kormány biztosra veszi szavazói támogatását, és bízik a putyini Oroszország békés szándékaiban is, hiheti azt, hogy nincs és nem is lesz szüksége Amerikára. Ez esetben attól sem fél, hogy az amerikai befektetők vagy turisták máshová mennek. Sőt talán arra számít, hogy Magyarország olyan fontos Amerikának, hogy Amerika fog alkalmazkodni a magyar kormányhoz.
Csak így érthető, hogy a kormány nem áll szóba a New York Times tudósítójával. Befolyásos lap, de libsi bagázs írja és szerkeszti. Írjanak, amit akarnak. Ilyen gondolkodás mellett egyszerre az is érthető, hogy a kormány és sajtója miért támadja oly durván az amerikai ügyvivőt, David Kostelancikot. Azt állítják, hogy az egyébként magyarul is értő, tapasztalt diplomata „tájékozatlan”, és két előadása a sajtószabadságról és a transzparenciáról csak a saját nézeteit tükrözi. Ez persze nevetséges. Mint a State Department volt alkalmazottja állíthatom, hogy az ilyen előadásokat több olvasatban hagyják jóvá az ügyvivő kollégái és felettesei Washingtonban. Ha Kostelancik nem képviselné kormánya álláspontját, már nem lenne a helyén.
A helyzet egyszerű. 1. Valamikor idén egy új nagykövet jön Budapestre. Kostelancik második ember lesz. Ha a követ politikai kinevezett (ami biztos) és van esze (ami nincs kizárva), akkor a volt ügyvivőre fog támaszkodni. 2. Ennek ellenére lehetséges, hogy az új nagykövet egy ideig majd azt hiszi, hogy a jelenléte változtat a lényegen. Aztán rájön, hogy nem. Döntő jelentősége nincs annak, hogy éppen ki a főnök, vagy ki mit mond a Szabadság téren.
A lényeg ugyanis az, hogy a magyar kormány (1) külpolitikájában nem alkalmazkodik állítólagos szövetségesei - az Európai Unió és a NATO - legfőbb eszméihez és gyakorlatához, és (2) belpolitikájában nem vállalja a demokrácia alapvető eszméit és gyakorlatát. Ezért a kapcsolatok a jövőben vagy rosszabbodnak, vagy marad a szokásos amerikai „aggódás”, a „baráti kritika”, a fékek és ellensúlyok védelme, másrészt folytatódik a sületlen magyar támadás – egyfajta „Reszkess, Amerika!” – a tengerentúli diplomaták, újságok, Soros, stb. ellen.
Marad a furcsa ellentmondás is: mindeközben a magyar nép többsége változatlanul Amerika-barát.
