öngyilkosság;emberölés;Iharos;álcázás;

- Öngyilkosságnak álcázta vendége megölését

Öngyilkosságnak próbálta beállítani vendége halálát a Somogy megyei Iharosban elkövetett emberölés gyanúsítottja - informált az MTI a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének kaposvári tájékoztatója alapján. 

Szijjártó István a február 4-én történt, a rendőrség által pénteken nyilvánosságra hozott ügy részleteiről elmondta: a két ötvenéves férfi együtt ivott, majd veszekedni kezdtek, ekkor a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt sérüléseibe. A feltételezett elkövető annak érdekében, hogy elterelje magáról a gyanút, átöltöztette áldozatát, a rendőröknek pedig azt vallotta, ismerőse öngyilkos akart lenni, erről a szándékáról beszélt is neki. A boncolás során azonban kiderült, hogy a sértett halálát okozó késszúrásból nem öngyilkosságra, sokkal inkább emberölésre lehet következtetni, és az áldozatot feltehetően fojtogatta is gyilkosa.

A rendőr alezredes elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított hétszer volt bűntetve vagyon és személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt, s már húsz évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben, jelenleg is két eljárás folyik ellene.