Az Orbán-rendszer haszonélvezői – rokonok, barátok, üzletfelek és nemzetközi szélhámosok – helyében én aggódnék, amikor a mesterük elérendő célként beszél az illiberális demokráciáról. Az illiberalizmus nem csak annyit jelent, hogy kevesebbet kell eltűrni a sajtótól meg az ellenzéktől, és nehezebb kiesni a hatalomból. Van más különbség is: az illiberális demokráciákban nem sikk az államtól lopni. Előfordul, de nem büszkélkednek vele, sőt, kiirtandó rendszerhibának tekintik, és igyekeznek leszámolni vele. Egy liberális demokráciában az államot korrupciós cselekmények útján megkárosítók általában megússzák hivatal- és (esetleg) szabadságvesztéssel. Az illiberális demokráciák kevésbé elnézőek. Botozás (Szingapúr), kézlevágás (Irán), halálbüntetés (Kína) – biztos, hogy ebbe az irányba szeretnénk menni?
Az Elios-ügyben – az EU sokszor töketlennek tűnő, de a nyilvánvaló bizonyítékokkal, hangfelvételekkel, számlákkal, tanúvallomásokkal azért elboldoguló csalás elleni ügynöksége, az OLAF munkája nyomán – fölsejleni látszik, hogyan fosztogatja nálunk az Orbán-közeli elit az államot. Most éppen a miniszterelnök vejére esik a reflektorfény, aki fideszes politikusok - legalább egy miniszter és egy polgármester – segítségével, többszörös összeférhetetlenség útján a személyére szabott pályázatokon, túlárazott és hibásan elvégzett munkákkal, az utolsó fillérig a mi pénzünkből jutott hozzá a trónörökös pár saját lábra állásához szükséges első milliárdokhoz. Hogy sáros, az eddig sem volt kétséges. Most csak annyival tudunk többet, hogy egyrészt hiába rúg 13 milliárd forintra a szabálytalanul elköltött összeg, simán megúszná, ha csak a magyar ügyészségen és rendőrségen múlna. Másrészt nem csupán a feltőkésítésében segédkezet az egész magyar államapparátus, hanem a tisztára mosásába is boldogan bekapcsolódnak, amíg úgy érzik, hogy ez a legfelső elvárás.
Nálunk az ilyesmit korábban lopásnak hívták, és van rá némi remény, hogy hamarosan megint lopásnak fogják hívni, jelenleg azonban a nemzeti tőkés osztály megteremtésének nevezik. Ahogyan a hasonló ügyek nyilvánosságra kerülnek, egyre tisztábban látjuk, hogy hogyan is épül föl ez az új társadalmi rend. Egyetlen szabály létezik – az Eliosnál, ahol nemcsak Tiborcz István, hanem Simicska Lajos is felbukkant a tulajdonosok között, ez a napnál is világosabban megmutatkozott. Az a „nemzeti tőkés”, aki jóban van Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az költheti számolatlanul a köz pénzét, aki jóban van Orbán Viktor miniszterelnökkel. Annak nem kell tartania az elszámoltatástól, a felelősségre vonástól, az igazságszolgáltatástól, aki jóban van Orbán Viktor miniszterelnökkel. És addig tart a szaturnália, amíg fennáll a jó viszony Orbán Viktor miniszterelnökkel. Szombati számunkban kolumnás összeállítással, konkrét példák sorával igazoltuk, hogy ezt a gyakorlatot Európa minden országában a legsúlyosabb következményekkel járó korrupciós bűncselekménynek tekintik. Mindenütt, csak nálunk nem: talán még nem vagyunk eléggé illiberálisok.
