Napi Extra;Ferihegy;repülőtér;fosztogatás;

FORRÁS: police.hu

- Elkaptak két reptéri fosztogatót Ferihegyen

A rendőrség szombat reggeli tájékoztatása szerint február 8-án a Liszt Ferenc Repülőtéren ismeretlenek egy utas poggyászából ékszereket és egy parfümöt loptak el. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket. A körülmények tisztázása során a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlan módon késleltette.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök ma hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, melynek során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.

A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az M5-ös autópályán több jármű összeütközött péntek este, Inárcsnál több kilométeres torlódás alakult ki - olvasható az Útinform. oldalán.