Egy hét a politikában nagy idő, mondta egykor Harold Wilson brit kormányfő. És tényleg, ha nem is egy hét, de néhány hónap némi változást hozott a magyar belpolitikában. Saját miniszterelnök-jelöltjük visszalépésekor a szocialistáknak nem nagyon jósoltak bármilyen választási esélyt, most mégis ott tartanak, hogy tétje van a listaállító kongresszusuknak: ha jól döntenek, értelmet adhatnak az április 8-i voksolásnak.
Mintha a körzeti orvos írta volna föl Karácsony Gergelyt a gyengélkedő MSZP-nek. A colos zuglói polgármester nyugodt, mosolygós, értelmesen fogalmazó, a közös megoldások keresésében tapasztalatot szerzett fiatalember, akit legvadabb ellenségei sem vádolnak gátlástalan ambícióval. (Persze a kampány még el sem kezdődött, nemsokára jön majd a lejáratás is.) Nem törtetett másokat félresodorva a miniszterelnök-jelöltségért, viszont megragadta a lehetőséget, amikor az szinte magától adódott. Most már csak az a kérdés, hogy a még mindig a legnagyobb és a társadalomban a legmélyebben gyökerező baloldali párt meg tudja-e ragadni a maga lehetőségét. A pártlista meg fogja mutatni, képesek-e ismét megújulni, az elmúlt harminc évben harmadszor vagy negyedszer is talpra állni vert helyzetből, megtalálni az előttük nyíló lehetőséget, felvállalni az országért - kormányon és ellenzékben is - viselt felelősségüket.
Lesznek, akik hátra- vagy leszorulnak, olyanok is, akik az elmúlt nyolc évben tisztességesen dolgoztak. Közülük sokan ezt igazságtalanságnak fogják föl, pedig a szívük mélyén alighanem ők is tudják, hogy az MSZP-nek, ha sikeres akar lenni, új gondolatokra és arcokra, friss imázsra van szüksége. Nem utolsó sorban világos elképzelésre a társadalomról - nemcsak arról, milyen most, hanem arról is, milyennek kéne lennie tíz vagy húsz év múlva. A választók egyik része az érzelmeire, a másik az értelmére hagyatkozva dönt, az ellenzéknek akkor lehet esélye, ha mind a kettőre hatni tud. Pénze, plakáthelye, sajtója nem nagyon van, de ettől még lehet érzéke a jelképes mozzanatokhoz. Egy Karácsony Gergely által vezetett névsor, amelyen politikusokon - például az előkelő helyen szereplő Kunhalmi Ágnesen - kívül a pártoktól többé-kevésbé független, vitathatatlan szakértelmű, tekintélyes emberek is feltűnnek, egyszerre sugallhatná a változást és nyugtathatná meg az ismeretlen jövőtől aggódókat.
Az MSZP és a Párbeszéd persze együtt is kevés a fordulathoz. De a többi ellenzéki pártban is nagyobb lenne az együttműködési hajlandóság, ha látnák, hogy a szocialisták a frissítés mellett döntenek. Igen, a felmérésekben még mindig utcahosszal vezet a kormánypárt. Arra sem érdemes számítani, hogy a Fideszt a kampány hagyományos eszközeivel lehet majd legyőzni, ahhoz túl sok a pénze. A sok csetlés-botlás után egy jó ellenzéki rajt azonban megváltoztathatná az események dinamikáját, és Harold Wilson, ugye...
Két mondatot azért szenteljünk az ellenkező lehetőségnek is. Ha az MSZP-n felülkerekedik a megszokás, a maradék szerény remény is szétfoszolhat. Akkor pedig, ne legyen kétség, mások fogják átvenni helyét a történelemben.
