tenisz;Fucsovics Márton;budapesti challenger-tenisztorna;

Fotók: Facebook/Fucsovics Márton

- "Nem ajándékozott meg, nekem kellett megnyernem a meccset"

Fucsovics Márton győzelemmel ünnepelte meg 26. születésnapját, mivel csütörtökön bejutott a negyeddöntőbe a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán a BOK Sportcsarnokban.

A világranglistán 62. játékos - akit az első helyen emeltek ki a szervezők - a 16 között a lengyel Hubert Hurkacz-cal (225.) találkozott. Az egyesben utolsóként versenyben maradt magyar eleinte nem tudott mit kezdeni húszéves ellenfele bombaszerváival, és saját adogatásainál is meg kellett küzdenie a pontokért. A közel kétméteres termete ellenére meglepően labdabiztos lengyel kétszer is kettő pontra volt a szettől, amelyet végül a végig koncentráltabban játszó rivális rövidítésben nyert meg 55 perc alatt. Az ünnepelt a folytatásban 4:3-nál vette el először Hurkacz adogatását, majd könnyedén kiszerválta a játszmát, így másfél óra elteltével jöhetett az utolsó felvonás. Ebben a lengyel 3:1-re elhúzott, ám Fucsovics ritmust váltott, sorozatban négy gémet hozott, és végül 2 óra 9 perc alatt győzött. 

Köszöntés a lelátóról

Köszöntés a lelátóról

Ellenfelem nem ajándékozott meg ezzel a győzelemmel, nekem kellett megnyernem a meccset. Az első két szettben minden bejött neki, de a közönség átsegített a holtpontokon - nyilatkozta a pályán Fucsovics, majd átvette születésnapi tortáját a szövetségtől.

A hétvégén a belgiumi DK-nyolcaddöntőt 3-2-re elveszítő csapat vezére a pénteki negyeddöntőben a német Kevin Krawietz-cel találkozik, aki 557. az ATP-rangsorban.

Eredmények:
nyolcaddöntő:

Fucsovics Márton (1.)-Hubert Hurkacz (lengyel) 6:7 (3-7), 6:3, 6:4
Pospisil (kanadai, 2.)-Pavlasek (cseh) 6:4, 6:3
Krawietz (német)-Galovic (horvát, 7.) 6:4, 6:2

korábban:
Nikola Milojevic (szerb, 8.)-Borsos Gábor 6:1, 6:2
Ymer (svéd, 4.)-Kolar (cseh) játék nélkül
Lestienne (francia) - Auger-Aliassime (kanadai, 5.) 6:0, 6:2
Zopp (észt, 6.)-De Greef (belga) 6:3, 7:6 (7-5)

Akár egy-két héten belül megszülethet a megegyezés az áremelésről az Országos Taxisszövetség és a főváros között. A taxisok a megnőtt kiadásaik miatt 10-15 százalékkal magasabb díjakat alkalmaznának - értesült a Magyar Nemzet.