taxisáremelés;

Fotó: Shutterstock

- Taxisáremelés - Heteken belül megállapodhatnak

Akár egy-két héten belül megszülethet a megegyezés az áremelésről az Országos Taxisszövetség és a főváros között. A taxisok a megnőtt kiadásaik miatt 10-15 százalékkal magasabb díjakat alkalmaznának - értesült a Magyar Nemzet. 

– A főváros sem tud, és ahogy látom a tárgyalásokon, nem is akar vitatkozni velünk, hogy a megnövekedett költségek, a biztosítási díjak 30-40 százalékos emelkedése, az autók fiatalabbra cserélése, illetve a tavaly bevezetett online pénztárgép beszerzése miatt emelnünk kell az árakon – mondta Mondta Metál Zoltán, a taxisszövetség elnöke. 

– A tervezett 10-15 százalékos emelés nem olyan mértékű, amit ne lehetne elfogadni a politika vagy az utasok részéről. Számszerűsítve egy átlagos fuvar esetében 3-400 forinttal jelentene többet. Ez nem az az összeg, ami miatt az emberek a jövőben meggondolják, hogy beüljenek-e a taxiba - tette hozzá. 

Javaslatukat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül nyújtották be a fővárosi önkormányzatnak. A tervezet, úgy látják, nagy mozgásteret enged minden irányban, magyarán kompromisszumra alkalmas. Metál Zoltán szerint egy-két hét alatt létrejöhet a megállapodás az emelésről. Az új árak leghamarabb csak tavasszal, április 1-jétől léphetnek életbe.

A teljes cikket itt  olvashatja. 

Belehalt sérüléseibe az E.ON leszúrt igazgatóhelyettese, aki a főnökét védte - értesült a Kisalföld.