2018-as választás;

- Egy új rendszerváltásért

Egy harcias párttagunk mondta nekem a minap egy MSZP-s vitafórum után: „Szóval mi bojkottáljuk a bojkottot”. „Nem, csak határozottan előnyben részesítjük a parlamenti demokrácia általános gyakorlatát, és az MSZP részt vesz a választásokon” - reagáltam hirtelen, bár éreztem, hogy ez önmagában nem kielégítő magyarázat.

Az Orbánnal szembeni demokratikus ellenzék néhány prominens tagja már 2014-ben is felvetette a parlamenti választások esetleges bojkottjának a gondolatát. Akkor már túl voltunk az új, egypárti Alaptörvényen, de mi, szocialisták - ugyanúgy, ahogyan más ellenzéki pártok is - kitartottunk az 1989-es rendszerváltás óta a magyar társadalom által elfogadott és megszokott gyakorlat mellett: a kormányváltásnak az legyen a normális módja, hogy demokratikus választásokat követően a többségbe kerülő választói akaratnak megfelelő kormány alakul. Igaz ugyanakkor, hogy a parlamenti mandátumok és a szavazatok közötti arány eltorzult. Orbánék 2014-ben úgy foglalhatták el képviselői helyek minősített (kétharmados) többségét, hogy országosan az egyéni és pártlistás szavazatoknak csak 44-45 százalékát kapták. A lényegesen több ellenzéki szavazat ellenére az ellenzéknek mindössze csak egyharmadnyi, azaz 66 parlamenti hely maradt a 199 fős országgyűlésben.

2014 után a demokrácia helyzete tovább romlott Magyarországon. Egyebek mellett a rezsim oligarchái – ármánnyal, pénzzel, bármivel – megszerezték/elfoglalták/felvásárolták/letarolták/kiszorították a nyilvánosság magántulajdonban lévő sajtóját, televízióit, rádióinak döntő részét. Az érdekszférájukba került médiumokon - közpénz milliárdokért - „kormányzati tájékoztató kampányok” és „nemzeti konzultációk” hamis hirdetéseivel, valamint a szintén fideszes befolyás alá került MTI határozottan kormányoldali „híreivel” szervezetten és tudatosan megtévesztik, félrevezetik a választókat.

Igazuk van mindazoknak, akik azt vallják: nemcsak az Orbán-kormányt kell leváltani, hanem magát az Orbán-rezsimet kell megdönteni. Teljesen nyilvánvaló, hogy egyetlen parlamenti választással és kizárólag a kormány leváltására koncentrálva a rendszer fel- vagy leváltása nem oldható meg. Ezért is merült fel ismét a választási bojkott gondolata. Ismerjük el: nem alaptalanul, a felháborodás teljesen indokolt.

A választási bojkott a lázadás jele. A lázadásé az ellen, ami már tűrhetetlen. (Miközben ezeket a gondolatokat írom, a hírekben megjelent, hogy (1) a minisztériumok megtagadták a Kúria döntésének végrehajtását a tao-pénzekkel kapcsolatos adatok kiadására, (2) a rendőrség lefoglalta egy olyan 16-éves diák számítógépét, aki részt vett és felszólalt a budapesti diáktüntetésen, és (3) az Orbán-kormány „újságírói kamarát” akar gründolni.)

De a rendszer megbuktatása nem oldható meg a választások bojkottjával. Igaz, hangzatos, megfontolandó érv a bojkott mellett, hogy a választáson való részvételünk legitimálja Orbán rendszerét. De mi ezzel együtt sem tekintjük azt legitimnek. Sem mi, szocialisták, sem pedig a demokratikus ellenzék többi meghatározó pártja. És nem aktuális politikai vagy kormányzati céljaink alátámasztása érdekében gondoljuk így, hanem komoly hazai és külföldi jogtudósok és politikai elemzők értékelése alapján. Vörös Imre akadémikus-jogászprofesszor szerint „az alkotmányellenes államcsíny (sic!) átgondolt, egymásra épülő lépései rámutatnak arra, hogy veszendőbe ment az 1989. évi Alkotmánytól várt és tényleg biztosított érték és rendeltetés, ti. hogy biztosítsa a mindenkori kormány leválthatóságát, azaz a politikai váltógazdaságot, a politikai demokráciát és jogállamot.” („Alkotmányos” puccs Magyarországon, Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam, 2. kötet 91. o.) Az egykori alkotmánybíró értékelésével összhangban más elemzők azt is kiemelik, hogy az új „illiberális” jogrenden alapuló kormányzati gyakorlat nem az ország sikerét, nem a lakosok szabadságát, biztonságát és boldogulását van hivatva szolgálni, hanem kizárólag Orbán Viktor pártjának tartós és mindenre kiterjedő hatalmát, valamint a „Vezénylő Tábornok” oligarcháinak, strómanjainak és támogatóinak gazdagodását.

De ennek ellenére sántít az az érvelés, miszerint a választási részvételünk utólag legitimálja Orbán rendszerét. Nem így van, hiszen még a demokratikus ellenzék esetleges győzelme sem cáfolja a rezsimmel szemben megfogalmazott korábbi kritikákat! Ezért aztán még egy sikeres kormányváltás sem menti fel a korábbi harcos liberálisból nacionalista populistává züllött Orbán Viktort és tettestársait a Magyar Köztársaság demokratikus rendjének feldúlásáért – és nem mellesleg: gazdaságának kirablásáért – viselt politikai és jogi felelősségük alól. A magyar szocialisták véleménye szerint tehát a 2018-as választásokon való részvétel önmagában még nem teszi legitimmé Orbán jelenlegi rendszerét.

A választási részvételt bírálók egy része azzal érvel, hogy jelöltjeink „megélhetési politikusok”, akiknek csak a képviselői apanázs a céljuk. S bár összességében nem fogadjuk el ezt a kritikát, de az érvelés mégis megfontolandó: nagy baj ugyanis, ha bármelyikünk kívülről megélhetési politikusnak látszik, és feladatunk, hogy választóinknak is bebizonyítsuk, nem így van.

Igazuk van azoknak is, akik az ellenzéki pártokra megfelelő indoklás nélkül, bíróságon meg nem támadható formában kiszabott sokmilliós pénzelvonást újabb, a bojkottra való felhívásként értelmezik. Igaz ugyan, hogy az ellenzéki pártoknak - különösen a Jobbiknak - hatalmas pénzügyi terhet (azaz kampány-hátrányt) jelent ez a botrányos ÁSZ-akció, ám ugyanakkor egyértelműen le is leplezi a fideszes pártállam gátlástalanságát és a politikai vetélytársak ellehetetlenítésére vonatkozó szándékát. Sokat fogunk erről is beszélni a választási kampányban, és a választók meg fogják érteni, hogy mi ennek az üzenete.

Ugyanakkor mi, szocialisták is, mint minden demokratikus párt Magyarországon, tudatában vagyunk annak, hogy önmagában még közös választási győzelmünk sem jelenti az illiberális pártállam felszámolását. De ugyanez lenne a helyzet, ha egy választási bojkottal, vagy a polgári ellenállás más, parlamenten kívüli módszerével döntenénk meg a NER-t. Az immár nyolc éve következetes tudatossággal felépített hatalmi struktúra, a közpénzből feltőkésített pártoligarchák, strómanok, kegyencek, a fideszes médiabirodalom, és nem utolsó sorban a hosszú idő óta tudatosan hergelt és hiszterizált rajongói tábor elszánt utcai harcosai még sok gondot okozhatnak a demokratikus jogállam, a Köztársaság híveinek. Az Orbán-kormány bukása semmiképpen sem vége, hanem csak a kezdete annak a hosszú menetelésnek, amelynek célja a IV. Magyar Köztársaság megteremtése.

Nem lehet vitás, hogy az orbáni „Nemzeti Együttműködés Rendszerével” szembeni demokratikus ellenállás hívei közül azok, akik most a bojkott módszerét javasolják, politikai szövetségesei a választásokon részt vevő demokratikus ellenzék pártjainak. Velük együtt közös célunk a parlamenti demokrácia, a jogállam helyreállítása Magyarországon, valamint az Európai Unióval vállalt érték- és érdekazonosságon alapuló szövetségi kötelék megerősítése. 2018. április 8-át követően, akármi legyen is a választások eredménye, együtt kell majd működnünk Magyarország felszabadításáért. Együtt kell majd működnünk azért, hogy Magyarország ki tudjon kerülni abból a zsákutcából, amelybe Orbán Viktor és cinkosai tervszerűen és tudatosan belekényszerítették hazánkat. Együtt kell majd működnünk azért, hogy a IV. Magyar Köztársaság országunk minden lakosa számára biztosítsa a szabadságot és a gazdasági felemelkedés reális lehetőségét. Ezt nevezzük mi szociális demokráciának!

Ezért most azt kérjük a bojkott híveitől, hogy ennek szellemében április 8-án vegyenek részt a választásokon, és szavazzanak a demokratikus értékeket képviselő jelöltekre.

Orbánnak mennie kell!