Salétromos, düledező házakra, kidőlt-bedőlt, foghíjas kerítésekre, kátyúszabdalta útra számítunk, hiszen hallani eleget az Ormánság nyomoráról, a munkanélküliségről, a leszakadásról, a közeli Gilvánfa például szinte a szimbóluma lett a másik Magyarország reménytelenségének. Ehhez képest, amikor lekanyarodunk a harkányi útról az alig 180 lakosú kis falu, Sámod felé, elsőként egy modern játszótérre, csinos-fedett szabadtéri színpadra, villanyfényes kézilabdapályára leszünk figyelmesek. No és a meszelt kocsibejáró-hidakra a gondozott, betonlapos csatorna fölött, az út két oldalán pedig a gondosan nyírt tujákra, a festett padokra, a cigarettacsikk-gyűjtőkre. Amint megállunk a kultúrház oldalában, mintegy vezényszóra fél tucat közmunkás kezd el lázasan sepregetni, ketten még az árokba is bemásznak – így már érthető a patyolat rend az utcán.
A református faluként emlegetik Sámodot, amelynek nevét már 1244-ben említették oklevelek: Gurkfia Gurk eladta a samudi birtokrészét Pósafia Nána ispánnak. Aki a sámodi uradalmat és a hozzátartozó 13 falut feleségére íratta, majd annak halála után 1266-ban a Nyulak-szigeti – azaz margitszigeti – apácákra hagyta. A faluban 1870-ben éltek a legtöbben, 370-en három éve viszont már csak 173 laktak a településen. A szocializmusban a tanácsi rendszer kiépülésével itt alakult meg Sámod, Kórós, Adorjás, Kisszentmárton és Baranyahídvég közös tanácsa, a rendszerváltás után pedig 2012-ig Kórós kivételével itt működött a négy falu körjegyzősége.
– Az újságtól? – érdeklődik az első szembekerekező biciklis, akiről hamarost kiderül, Bónis Imre János, az apró település polgármestere. Aki elmondhatja magáról: az egyetlen MSZP-színekben megválasztott faluvezető a Dunántúlon. Huszonnyolc esztendeje irányítja Sámodot, azaz a rendszerváltás óta minden rezsimet megélt, így komoly összehasonlítási alappal rendelkezik, mely korban mennyire – és hogyan – lehetett érvényesülni.
– Sohasem tagadtam, hogy MSZP-s vagyok, pedig akadtak idők, amikor, nem számított előnynek – jegyzi meg. – Kifejezetten hátránynak amúgy ma sem érzem, dolgozni kell, próbálkozni, s akkor valahogy csak haladnak a dolgok.
Persze azonnal hozzáteszi: a 2002-2010 közötti érában lényegesen egyszerűbb volt érvényesülniük, amit az „elmúltnyolcév” fejlesztései is alátámasztanak.
– Akkor vezettük be a gázt a faluba, akkor készült el a játszótér, s négy faluval közösen kiépítettük a szennyvízcsatorna-rendszert – sorolja a faluvezető. – Utóbbi tényleg nagy szó volt, hiszen a négy település együtt nem ad ezer lakost, mégis kaptunk 365 millió forintot.
A jelen viszonyait nézve szinte hasonló bravúr, hogy 2010 óta sem állt meg a fejlődés. Kaptak pénzt a játszótér felújítására, ám látványosabb beruházás a szabadtéri színpad és a közösségi tér: a fedett pódium, s körülötte asztalok, padok, sütőhely. A könyvtár – ami szintén a „szoci éra” hozadéka – akár budai hegyvidéki kerületben is lehetne.
Bónis Imre János az egyetlen MSZP-s faluvezető a Dunántúlon
– A szomszédos Vajszló tízszer nagyobb nálunk, de itt tartották a pedagógusnapjukat – büszkélkedik Bónis Imre János a szabadtéri színpadnál, s megjegyzi: – Sámod és a környező három falu, Adorjás, Baranyahídvég és Kisszentmárton afféle szigetként kiemelkedik az ormánsági miliőből. Mint meséli ezt még állítólag Orbán Viktor miniszterelnök is megjegyezte, amikor a 2013-as kémesi kormányülésre autózván átment Sámodon. – Ő ugyan nem állt meg, nem úgy Horn Gyula valamint Gyurcsány Ferenc, aki még vért is adott itt.
– Nem eleget, úgy négy-öt litert kellett volna… – jegyezte meg a történet hallatán később egy középkorú helybéli férfi, jelezvén, azért nem egyértelműen a baloldal felé húz a baranyai falucska. A polgármester ugyan rendre kétharmaddal nyeri az önkormányzati választásokat, a parlamenti voksolásnál azonban inkább jobbra húz a település. Harcos jobboldalra persze azért nem kell gondolni, hiszen az sem zavar senkit, hogy a település két utcájából az egyik az 1942-ben kivégzett, s 1990-ig mártírként emlegetett kommunista Rózsa Ferenc nevét viseli. Sámod mindennapjait nem mérgezi a napi politika, a naponta néhány órára kinyitó boltban, s az italt este hattól mérő kocsmában sokkal inkább a munka, illetve annak hiánya, valamint a megélhetés kerül szóba.
– Nyugodt falu ez, s az Ormánságban kifejezetten élhetőnek számít – áll meg egy pillanatra a közmunkásként dolgozó Kolos Andrásné. – Látja, itt nem dőlnek össze a házak, rend van, nem is költöznék el a környékre sehová.
A környékbeliek már szívesebben válnának sámodiakká, ám errefelé a házfoglalóknak semmi esélyük, ugyanis nincs gazdátlan ingatlan a faluban – lakatlan azért akad, mert néhányan innen is Angliában, Németországban próbáltak szerencsét –, vásárolni pedig úgy 2,5 millióért lehet.
A munkalehetőségek hiánya persze itt is komoly probléma, néhányan Vajszlóra, mások Sellyére, esetleg Harkányba járnak dolgozni, de a cirka nyolcvan munkaképes korú harmada így is közmunkás. Sőt, a programba öt kórósi is bekerült – falujukban nem jutott nekik munka, Bónis Imre János pedig kisegítette őket.
– Pécs nekünk messze van – állítja a polgármester, egyúttal megmagyarázva, miért nem járnak a szűk órányi autóútra lévő megyeszékhelyre dolgozni a sámodiak. A környékre viszont, aki akar, el tud jutni. Hat busz jön be a faluba, a vasút viszont megszűnt 2007-ben, igaz, a végén olyan tempóban ment csak a vonat, hogy sétálni lehetett mellette, azaz abban a formájában nem volt sok értelme. Persze jó lenne valami munka helyben is, szalmabrikett-gyártásra gondoltunk, már ki is néztük a gépeket, de 45 millióba kerülnek.
A húszmilliós költségvetésből erre értelemszerűen nem futja, így pályázatra vár a falu, ahogyan az öt települést ellátó orvosi rendelő negyvenmilliós felújítását és beüzemelését is csak állami segítséggel tudják megvalósítani.
– Ígéret van rá, hogy kapunk pénzt – mondja Bónis Imre János –, ahogy a templomdomb ledőlt támfalának helyreállítására is bent van a kérelmünk a vis maior alapnál. Bizakodunk, de tudjuk, az ígéret könnyebben jön, mint a pénz, Vajszlóra például négy éve megígérték az uszodát, de még egy kapavágás sem történt. Remélem, mi jobban járunk: ha az orvosi rendelő elkészülne, boldog ember lennék.
