Az utóbbi hónapok szexuális zaklatással kapcsolatos botrányaiban és egy XIX. századi bűnügyi történetben több közös van, mint gondolnánk. Margaret Atwood 1996-ban jelentette meg Alias Grace című regényét, amelyből A szolgálólány meséjéhez hasonlóan szintén sorozat készült. Grace Marks az 1840-es évek Kanadájának hírhedt gyilkosnője volt. A 16 éves szolgálót azzal vádolták, hogy megölte gazdáját és háziasszonyát állítólagos szeretőjével együtt. A férfit felkötötték, Grace-t először tébolydába, majd börtönbe zárták. Sem a regényből, sem a sorozatból nem derül ki, hogy Grace ártatlan, mentális problémákkal küzdő áldozat vagy csábító gyilkos. A hatrészes sorozatban (ahogy a regényben is) jól működik az elbizonytalanítás. A fiatal orvos Simon Jordan 15 évvel az eset után keresi fel a börtönigazgató feleségének kegyeit élvező Grace-t és a nő szabadon engedését támogató bizottság jelentést kér tőle. Jordan újszerű technikával akar rájönni, hogy elmebeteg, illetve ártatlan-e Grace: álmokkal és asszociációkkal akar közel kerülni a gyilkosság napjához, amelyre a nő állítólag nem emlékszik. Grace belső monológjai eltérnek attól, amit az orvosnak mond, illetve újra és újra rövid ideig látjuk a gyilkosság képeit is és olyan jeleneteket, amelyek Grace bűnösségét igazolják. Azt azonban nem tudni, hogy ezek emlékképek, vagy illusztrációi annak, amit a korabeli közvélemény gondolt az elítélt nőről. Ráadásul Grace mondandóját mindig ahhoz igazítja, amit mások elvárnak tőle, vagy éppen ki akarja elégíteni vagy megbotránkoztatni hallgatóságát.
A Netflix által is átvette, kanadai CBC sorozata igazi női produkció: Atwood is részt vett a készítésében, a forgatókönyvíró-producer Sarah Polley volt, a rendező pedig Mary Harron. A főszerepre tökéletes színésznőt találtak: Sarah Gadon még a nyomorban is előkelőséget sugároz és törékenyen szép, de amikor a néző már ártatlannak vélné, olyan ravaszsággal és néha gonoszsággal szólal meg, hogy elhiszünk róla bármit. A regényben sokkal többet tudunk meg mind a közvélemény álláspontjairól, a fiatal orvosról és más orvosok véleményéről is, a sorozatban azonban egyértelműen a női szereplőkön van a hangsúly.
Az Alias Grace politikus és feminista, ebben nem marad el A szolgálólány meséjétől. Olyan patriarchiális korban járunk, ahol a hatalommal bírók kihasználják a kiszolgáltatottak helyzetét. Grace és a középpontba állított nők szolgák, szegénységük miatt erkölcstelennek gondolják őket, urak prédái. A terhesség nem áldás, következménye szégyen vagy halált okozó illegális abortusz, Grace így veszíti el legjobb barátnőjét, Mary Whitney-t. Grace ráadásul bevándorló is, ír származása előítéletet szül másokban.
A sorozat a regénynél jobban hangsúlyozza a politikai szálat: Kanadában 1837-ben a farmerek fellázadtak a brit gyarmati kormányzat ellen. Mary ugyan a regényben is a levert lázadók oldalán áll, a sorozatban ez adja karaktere alapját, halálos ágyán pedig a lázadóvezér szabadságról szóló beszédét mondatja el Grace-szel. Egy jelenetben pedig egy fekete szolgáló kijelenti, hogy a többiekkel ellentétben ő nem fél Grace-től, hiszen a gazdáját ölte meg. Ezek a nők tudják, hogy igazságtalan, ami velük történik, lázadnának is, de leginkább csak a düh gyűlik bennük. Grace esetében mindennek egy gyilkosság a következménye, amit a körülette lévők elmebetegséggel magyaráznának, nem az elnyomás elviselhetetlen traumájával.
A sorozat olyan aktuális kérdéseket vet fel például a szexuális zaklatások kapcsán, hogy mennyire adunk hitelt az áldozatok szavainak vagy ítélünk a saját sztereotípiáink alapján. De arra is rákérdez az Alias Grace, hogy hova vezethető el az évek alatt felgyülemlő düh és hogyan dolgozható fel egy trauma, hogyan beszélhetünk ezekről, ha általában azt is megszabják a társadalmi normák, hogy mit mondhatunk el a traumákról. Grace utolsó monológjában arról beszél többek között, hogy mindig változtatott egy kicsit a történetén, hiszen egy ártatlan hazugság igazán kis ár a békéért. Ezután Grace hosszan és teljes nyugalommal, mégis kihívóan tekint a nézőre: te megfizeted ezt az árat és vállalod a következményeit?
