DK;akadálymentesítés;metrófelújítás;

- DK a metrófelújításról: a biztonság nem lehet pénzkérdés

Több tízezer ember számára jelent gondot a napi közlekedésben, hogy a 3-as metró nem akadálymentes, főként a mozgáskorlátozottaknak, a nyugdíjasoknak és a kismamáknak - mondta Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjelöltje vasárnap Budapesten az Ecseri úti metrómegállónál tartott sajtótájékoztatón.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2-es és a 3-as metró vonala hivatalosan minősített óvóhelyként is funkcionál, így egy katasztrófa esetén, elmondása szerint 220 ezer embert tudnak itt biztonságosan elhelyezni. Nemes Gábor szerint ha a 3-as metrót nem akadálymentesítik, akkor egy katasztrófa esetén elveszik a túlélés lehetőségét azoktól az emberektől, akik akadálymentesítés nélkül nem tudnak lejutni a metróhoz, így az óvóhelyhez sem. Hangsúlyozta: a biztonság nem lehet pénzkérdés, a 3-as metró akadálymentesítéséhez szükséges költségeket a kormánynak kell finanszíroznia.

Nemes Gábor véleménye szerint Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének, aki egyben a polgári védelem parancsnoka is, kellene gondoskodnia arról, hogy az óvóhelyek mindenki számára könnyen megközelíthetőek legyenek.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, országgyűlési képviselőjelöltje elmondta: megengedhetetlen, hogy 2018-ban, amikor a 3-as metrót 30 évre felújítják, akkor az átalakításnak tudatosan úgy kezdenek neki, hogy nem lesz minden állomása akadálymentes.

Gy. Németh Erzsébet szerint Tarlós István mindenféle indokot kitalál, hogy a 3-as metrót ne kelljen akadálymentesen felújítania. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte: "talán jobban járnának a kismamák, a mozgáskorlátozottak, a nyugdíjasok, illetve a nehezen közlekedők, ha esetleg Tarlós István felesége is valamilyen módon érintett lenne ebben az ügyben". Hozzáfűzte: korábban is volt olyan eset, hogy a főpolgármester akkor intézkedett, amikor az ügy a feleségére is hatással volt, példaként a tiltott helyeken történő jobbra kanyarodások ügyét említette.

Azt is elmondta, reméli, hogy "Tarlós István családja nem tartozik abba a körbe, akiknek érintettség miatt fontos az akadálymentes közlekedés, de egy városvezető nem teheti meg, hogy csak akkor dönt és intézkedik, amikor valamely családtagját is érinti az adott dolog".

Gy. Németh Erzsébet kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy a "tények azt bizonyítják Gyurcsány Ferenc tisztességesen, a valóságnak megfelelően töltötte ki a vagyonnyilatkozatát." Erről pedig a fideszes többségű mentelmi bizottság sem tud majd mást mondani - tette hozzá.

 Az LMP pert indít, hogy nyilvánosságra kerüljön, Magyarország mennyiért vásárol földgázt Oroszországtól.